A mostohaszülők negatív megítélését és ebben a Disney stúdió felelősségét vitatja meg a mostohaanyák, mostohaapák és mostohagyermekek szombaton kezdődő első konferenciája Lisszabonban.
"A mostohaanyákat mindig "rossz emberekként" tüntetik fel a filmekben, a társadalom pedig azonosul ezzel a véleménnyel."
A mostoha szó jelentése elég tág. Rossz körülmény, negatív érzelmi töltetű nevelőszülő. A hozott és örökölt meséinkben a régmúlt félelmei, megoldások, tanácsok vannak elrejtve. Feszültségek és feloldások. Próbák, sikertelenség, és végül győz az igaz. Felnőttek, gyerekek ezeken keresztül tanulták az óvatosságot, a gyanús jeleket. Olyan példák voltak ezek, melyek beépültek az emberek mindennapi személyes döntéseibe. A mostoha szót persze használhatjuk a kedves nevelőszülőre is, negatív érzelmek nélkül is. Bizonyosan voltak kedves mostohák, akik neveltjeikért akár az életüket is adták volna, vagy adták is. De valószínűleg az akár kis számú esetben is előforduló mostohaság már a mesékben is azért kapott szerepet, hogy felkészítse a túlélésre a társadalmat és szereplőit, gyerekeket, társakat. A mostohák, ha van saját gyermekük, megpróbálják ösztönösen a saját vérszerintit "helyzetbe hozni", a másiknak nehezíteni. Hogy is néz ez ki a mesék szerinti gyakorlatban? Előbb menjen férjhez. Jobb partiba kerüljön. Kevesebbet dolgozzon és inkább magával törődjön. Ha kifejezetten gonoszak akarnak lenni, akkor dolgoztatják a mostoha gyereket, nem kap szép ruhát és nem illetik meg az a pihenés, szórakozás, játék mint a másikat.
Most pedig ott tartunk, hogy a mozaik családokban felnövő gyerekek nem feltétlenül a mesékben megismert mostoha szereplőkkel élnek együtt. Nem feltétlenül jelent negatív élményt a mostoha. Sőt igen nagy azoknak az aránya, aki azért mostoha, mert neki magának nem is lehet gyermeke és örökbe fogad, vagy olyan társat talál, aki egyedül neveli gyermekét.
Valóban jó kérdés, hogy régi meséink betöltik-e még a szerepüket. Nevelnek, felkészítenek bármire is? Mit kezdjünk a régi meséinkkel? Írjuk át? Dobjuk ki? Tudunk helyette mást írni? Milyen alternatívák vannak?
A modern meséinkben a jók rosszak, a rosszak jók lesznek. (pl.Adams family, Shrek ) Ez pedig inkább azt jelenti, hogy elmosódnak a határok. A rossznak tartottak, vagy jónak tartottak viselkedése nem arra utal, hogy mi minek kinek véljük őket. Kivesszük a skatulyából őket és így vizsgálva már az értékrendünk szerint is találunk a vélekedéssel ellentétes pozitívumot vagy negatívumot. Az emberevő ogre, aki végül mégis megmenti a meseállatokat meg az embereket és nem megeszi őket. A jó tündér keresztanyuról meg kiderül, hogy a neki tulajdonított jó szerepe ellenére önző és gonosz.
Nem véletlenül születnek új típusú mesék. A társadalomban változik a jó és rossz fogalma. Változnak a megítélés szempontjai. Újabb kutatások, tudományok oszlatnak el tévedéseket, és minden egzaktabb lesz.
De azért továbbra is szükség van a mesékre. Ezt mutatja a sok sci-fi, misztikus film. Szükség van titkokra, amit nem lehet megmagyarázni. Szükség van hősökre, akik annak ellenére nyernek, hogy minden elveszett. Szükség van kis borzongásra, és a végén megnyugvásra, hogy mégis csak van igazság. Szükség van arra, ami nem a valóság, ami éppenhogy nem reális. Mese. Ezt valahogy jobban elviseljük. Mert olyan világot tár elénk, amelyben minden megtörténhet. Szükségünk van arra, ami segít túlélni ezt a napot, és arra ösztönöz, hogy a holnapnak is érdemes neki menni.
Így nem sok jóval tudom kecsegtetni a mesekonferenciázókat. Szükség lesz mindig rosszra, aki el kell bukjon, vagy kudarcot kell valljon. Szükség lesz valamilyen jóra, akinek megnyugtatásul nyernie kell. Szükség lesz titokra, ami soha nem fog teljesen megnyílni, csak pont annyira, amennyire be akar vonni bennünket és még megtart a kíváncsiság benne. Szükség van a megmagyarázhatatlanra. Az ember társadalma, életmódja változik, de a lelkivilága nem nagyon. Soha nem fogunk racionális életet élni, mert az ember maga irracionális. Az egész létezésünk ellentmond minden logikának, ami az Univerzumban működik. Amíg ember lesz, mese is lesz. Mert újból át kell élnünk a fejlődésünk, alakulásunk, növekedésünk során, hogy mitől is vagyunk mi emberek azok, akik. Vannak közös mesekincsek, és persze egy-egy népre, vagy földrajzi tájegységre jellemző mesék. Becsüljük meg meséinket, mondáinkat, regéinket. Nem csak tanítanak, de bizonyosan tapasztalatokat, kollektív emlékezést is hordoznak.