1984-ben, tanárképző főiskolásokból alakult a Boglya Népzenei Együttes. Tagjai három évtizede azon dolgoznak, hogy a hagyományőrző népzenét elsajátítsák és továbbadják a közönségnek.

30 éves a Boglya – Szombathelyi Televízió

Vasárnap ért véget az idei Boglya népzenei tábor. A Vas megyei zenekar immár 19. éve rendezi meg utánpótlása és az érdeklődők számára ezt a majdnem egy hetes közös együttlétet. A szombati este mindig a koncertté, ahol a tanítványok bemutathatják, mit tanultak és mit tudnak. Az eredmény több mint egy jó népzenei esemény: a felszabadult együttmuzsikálás a nézők számára is megmutatja, igenis van jövője a magyar népzenének.

A Boglyához tartozni életérzés. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy fiatalok képesek naponta több mint nyolc órát együtt gyakorolni, zenélni. Nem stréberek, nem megszállottak, egyszerűen jól érzik magukat egymás közt, és természetesen jól érzik magukat azokkal a mentorokkal, akik tudást és kultúrát közvetítenek feléjük.

 

Földesi János és felsége, Rózsa, valamint felnőtt korba lépő két gyermekük nem ismer lehetetlent a pedagógiában. Számukra nincs tehetségtelen fiatal. A hosszú évek tapasztalata megmutatta számukra azt, hogyan taníthatják már a nagyobb növendékek a kisebbeket, hogyan vezetgethetik a gyakorlottabbak a kevésbé gyakorlottakat. A zene pedig magával ragadja a tanítványokat, nincs keserű kényszerérzés, hanem jókedvű közös játék. Erről szól minden tanulmányi év, aminek során egészen kis gyermekektől a művészeti szakközépiskolásokig, valamint a vissza-visszatérő, de már felnőtt korba lévő nagyobbakkal foglalkoznak. És erről szól a szokásos tábor, ahol idén is részt vett több felnőtt, többek között az ausztriai Őrszigetből olyan fiatal felnőttek, akik szeretnék megismerni szüleik, nagyszüleik anyanyelvét és zenei anyanyelvét egyaránt. Ebben Földesi Jánoséknál jobb mesterekre nem is találhattak volna, hiszen a házaspár felvállalta az őrvidéki népzene hagyományának ápolását és bemutatását, még meglevő anyagok begyűjtését.

Az idei koncert az akusztikának köszönhetően kiemelte azt a nagyfokú tudást, amit a növendékek elsajátítottak az évek alatt. A külön produkciók, így a kis kezdőké a maga esetlenségében is megindító volt, már csak azért is, mert többek között olyan hat éves játszott, aki kiskora ellenére több éves anyagot sajátított el szinte játszva. Ám számomra mindig az a legszívszorítóbb, amikor megszólal a nagy zenekar. Értendő ezalatt az, hogy a jelenlévő minden tanítvány együtt zenél, s hol húszan, hol harmincan együtt muzsikálnak és énekelnek. Ilyenkor maga a hangerő és a hangzás tökéletessége ugyanazt az élményt adja, mint amit a nagykoncertek alkalmával érzünk. Valami belül szólal meg bennünk – a hallgatóságban -, a szív tájékán. Már nem a fülünkben lüktet a zene, hanem egész testünkben. Ilyenkor az egyenetlenségeket sem érezni, viszont a nagyfokú hangszeres tudásra minden esetben rácsodálkozik az ember. Idén amúgy is hirtelen nagyok lettek azok a fiúk, akik a legnagyobb utánpótlás-zenekart képezik. Ők a Hangyaboly. Felszabadultságuk szemmel látható volt. Mosolyogtak, nevettek, pedig volt, akin szinte világított a verejték. A náluk nagyobbak számára a zenei humor is belefért: olyan crossover előadást készítettek elő mestereik számára meglepetésként, amiben a különböző népzenei dialektusok egymást váltották. A nézők önfeledten örültek, végül pedig több vastapssal ráadást is kértek.

Aki Boglyás, az később is az marad. Személyes varázs és kötődés, élmények és barátságok mind meghatározó élménnyé teszik ezt a zenei tapasztalatot. Gyakorlatilag arról szól, ami a népzene egyik alapjellemzője: a közösségi meghatározottságról. Ez az a kitűnő pedagógiai alap, ami a tanítványok számára nyilvánvalóvá teszi a nagyobb közösség iránti kötődést is. Mert az egész Kárpát-medence ismerős lesz számukra, a zene meghitt kapcsolatot teremt másokkal, akik ugyanazt a nyelvet – ugyanazt a zenei nyelvet beszélik, mint ők.

„Amíg nem a tiéd a zene, csak „felolvasás””, nyilatkozta Földesi János a népzenei együttesük 30. jubileumi koncertjük apropóján. Ma a háttérben keményen zajlik a küzdelem a népzene útjáról, jelenéről és jövőjéről. A nagy vita lenyomatát a nagyérdemű is megismerhette a Fölszállott a páva című műsorból, ahol állandóan ütközött az „autentikus népzene” egyedüliségéért síkra szálló zsűritagok véleménye a népzene élettelibb jövőjét művelőkkel. Maga a vita a tudomány szintjén eldönthetetlen, hiszen valójában érzelmi kérdésről van szó, ám a gyakorlat azt mutatja, az igazi azonosulás akkor valósul meg, ha a zene beépül és akár át is alakul saját zenei nyelvvé. Így valószínűleg talán „hígul” is, de él. Akárhogy is: aki csak a gyökereket ápolja és a lombot nem, az megöli a fát. Nem másolni kell a régieket, hanem a közös tudást felépíteni, amiben összeér múlt, jelen és jövő. A Boglya ezt teszi, több mint harminc éve.