Szombathelyen, Szent Márton szülővárosában minden év novemberében számos egyházi és világi rendezvényen emlékeznek meg Európa legnépszerűbb szentjéről, és már hónapok óta zajlanak a jubileumi emlékév előkészületei is.

Megkezdődnek a Szent Márton-emlékév programjai Szombathelyen - Alpokalja-online

Egy angol főpap Szombathelyen járva, hallva a Martinus, azaz Szent Márton szülőhelye körüli vitákat, így nyugtázta a hallottakat: „Valóban nagy szentnek kellett lennie, hogy több helyen született.” A napokban ezt juttatta eszembe az a rengeteg híradás, amely a Szent Márton emlékév első programjainak bejelentését kísérte. Szombathely mellett Pannonhalma legfőbb helyszíne az emlékévnek, amelyet az egykori római légionárius, majd keresztyén püspök születésének 1700. évfordulóján tartanak.

Szombathely környékén igazolhatóan jelen volt, létezett korábban a Márton-kultusz. A szomszédos Vépen Márton nap előestéjén a kanász sorra járta a házakat, és köszöntőt mondott. „Adjon Isten szerencsés jó estét! Megjött Szent Márton püspök szolgája. Adjon Isten bort, búzát, bikessiget, lölkünknek üdvössiget!” A jókívánságokért cserébe mákos, vagy túrós lepényt és pénzt kapott a néprajzi gyűjtések tanúsága szerint. A Dunántúlon amúgy is továbbéltek középkori szokások, hiszen források szerint Márton nap határnapnak számított, ilyenkor a tisztújítástól a fizetésig, a jobbágytartozás lerovásáig számos kötelezettséggel számoltak el. Később ez megmaradt az ajándékozás gesztusában.

A hagyomány - legyen az egyházi és/vagy közösségi - szép, jó, és szükséges. Ez esetben különösen akkor szép, ha valóban a mártoni szándék szerint való, és nem úgy, ahogy napjainkban megjelenik. A 316 vagy 317-ben Savariában született Márton fiatalon belép a légióba, majd szüleinek pogány hitét megtagadva csatlakozik a keresztyénekhez. Az önfegyelem és a fegyelem feltehetőleg mindvégig megmarad a katonai neveltétetésből életében. Ez a háttér és hitbéli ideái mindvégig arra ösztönzik, hogy Európában is remeteként élhessen. Közben kalandokban nem szűkölködő életében óriási távolságokat jár be, embereket térít, hitvitázik, s megalapítja az első európai szerzetes kolostorokat. A valós, vagy mondjuk úgy, történelmileg igazolható  élettörténetben a sokat emlegetett libák sehol nincsenek persze. A legenda szerint 370-ben megválasztották őt Tour püspökének, ő azonban a libaólban keresett menedéket, hogy ne találják meg. Ám a libák elárulták gágogásukkal. A kolostoralapító, a katolikusok számára évszázadok óta az egyik legkiemeltebb szent libák közt gubbaszt, mint egy nevetséges, gyáva ember. Tegyük hozzá, az akkori viszonyok között hajlott korban lévő nagytekintélyű emberről beszélünk. Tehát van egy ókeresztény ember, aki hozzájárult Európában a keresztyénség megerősítéséhez. Közben összemossuk a történetet a libák őszi hízlalásával. A híradásokban a néprajzosok még azt is megmagyarázzák, hogy tulajdonképpen az egyházi ünnep smafu, mert a fontos az volt, hogy a szolgálati év végét jelentette Márton-nap, ami amúgy is népi időjósló pont. November 11-én dől el, hogy a tél hideg, havas, vagy enyhe lesz-e (Ha szent Márton fehér/szürke lovon érkezik, hideg lesz a tél), s azt is e napon lehet megtudni, milyen a bor (A bornak Szent Márton a bírája).  A média ezt még tovább fokozza, mert itt nem maradhat el a kérdés, hol lehet találni a városban a legolcsóbb libasültet, mely éttermek rukkolnak elő egy kis ludaskásával, s végül, de nem utolsósorban, mennyibe kerül a Lidliben a liba? Szép ív, egyenesen lefelé. A gyomorhoz. Így lehetséges, hogy Mártonról, aki életében mindvégig az aszkétizmust kereste, a legtöbb embernek a vágni való, zsíros pecsenyeliba jut eszébe.

Hogy mit gondolnak a katolikus atyánkfiai arról, hogy Márton egyszerre két helyen is született, ezt még soha nem mertem tőlük megkérdezni. Mit mond erre egyházi tanítsuk? Vagy ne legyen ebben állásfoglalás, hiszen – úgymond – a hagyomány elébbre való? Itt Szombathelyen a többség úgy intézi el a kérdést, hogy ez a mártoni történet egy szép kis mesécske libaóllal, piros köpenyes katonával, koldussal. Ugyanígy állnak meg decemberben a Fő téri forgatagban, ahol báva szemű rongybábuk helyettesítik Jézus születésének szereplőit. A gyerekek ilyenkor még összevitatkoznak kicsit, mert a katolikus hittanra járók kijelentik, hogy Jézusnak József az apja, s ez ellen a református gyerekek tiltakoznak. De hát hogy is van ez? Egyszerre két apja van Jézusnak? Mindegy, mert amúgy is csak egy szép meseként áll ez is a többség előtt. Mint ahogy Juhász Gyula kicsit édeskésen megfogalmazza karácsonyi versében: „Szép Tündérország támad föl szívemben”, s ahogy Ady jóval radikálisabban kijelenti: „Ha ez a szép rege Igaz hitté válna Óh de nagy boldogság Szállna a világra.” Legvégül, amikor ott állnak a temetőben azok, akik számára Jézus a szép mesék kategóriája csupán, irtózva gondolnak a végre, mert a feltámadás az összes mese közt a legkevésbé hihető - hit nélkül.

Mit mond minderre egy protestáns? Ötszáz évvel a reformáció után? Úgy háromszáz évvel a felvilágosodás után? Hogy örülünk, hogy mi nagykorúsítva vagyunk. Fittyet hányva hagyományra, és párhuzamos hagyományokra, szívesen utánanézünk, hogy most akkor mi igaz ezzel a Mártonnal kapcsolatban? Volt liba, nem volt liba? És egyáltalán: Savaria, vagy Pannonhalma? Vagy esetleg egy távoli olasz városka?

Tudom, nem olyan egyszerű ez. Nem csak hagyományról, de presztízsről, hatalomról, pénzről is szó van. Márton komoly védjegy. És ez jól is van így, mégiscsak szép, értékes üzenete van életének és munkásságának. Csak azokat a libákat tudnánk feledni!