A népszavazás átrendezi az Egyesült Királyság politikai térképét. A társadalmi ellentéteket pedig még jobban kiélezi.(...) A kontinens türelmetlen államai szerint csak így lehet megakadályozni a bizonytalanságot, és megőrizni az EU integritását. Az unióban attól tartanak, hogy a brit kilépés után újabb tagállamokban dönthetnek úgy, hogy népszavazással vagy anélkül, de kilépnek a közösségből, és ezzel teljesen destabilizálják azt.
A mester nagy robajra ébredt. Kinézett a világ ablakából és ott állt a Fal... A Fal, amelyet egy-két évtizede (évszázada, évezrede...) megálmodott, hogy egy piac, kereskedőház, banképület, erős vár épülhet majd belőle, vagy ha Allah is úgy akarja, akár menekülttábornak is jó lesz, békeidőben meg szép nagy családi háznak, sőt, Istenházának is megteszi... Ott állt a Fal, csakhogy... Egy hatalmas nagy lyuk, rés, levegősziget tátongott rajta... Igen, egy tégla kiesett a falból. Egy hatalmas tégla... Nem kilökték. Nem földrengés rázta ki. Magától esett ki. Úgy döntött, hogy kiesik a Falból...!
A mester odament hozzá. Döbbenten, de kedvesen nézett rá, mint egy fészekből kipottyant madárfiókára... Furcsa látvány volt. Az arca. Egyik szeme sírt, a másik nevetett. Egy nagy tégla. Egy hatalmas tégla. A világ ötödik, a Fal második legnagyobb, pontosabban legerősebb építőköve! Nem egy egyszerű, hanem egy többrészes, történelmi, műves, darabról van szó. A mester lehajolt hozzá. S már látta rajta a repedéseket. Ez is letörhet róla, az is, amaz is... Mi lesz most? Hűvös értelmével pillanatok alatt leírta a Nagy Pusztulás forgatókönyvét. A Fal helyén nem látott mást, csak köveket szerteszórva. S nem hallott mást, mint újabb robajokat, egyre közelebbről, egyre gyakrabban... Nem, nem és nem! Ez nem történhet meg! Be kell tömni a rést! Meg kell erősíteni a Falat! Bővíteni kell! Úgy, ahogy eddig! Épülni tovább! Az álmokat nem szabad feladni...! Fellelkesült állapotából a földön fekvő tégla látványa hűtötte le. Újra nézte, nézte, hosszan, méricskélve. Ez nem csak egy tégla a többi között. A Brick in the Wall! Több ez annál. Egy tartóoszlop! Itt nem elég csak egy másikat tenni a helyére... Át kell építeni a Falat! Legalább a homlokzatot! Statika, struktúra, súlypont, egyensúly, ellenerő... - ilyen szavakat írt a jegyzetfüzetébe. A lázas tervezgetés, számolgatás után a csendes rezignáció ideje következett. Hagyjunk mindent a Nagy Időre? Maradjon minden így, ahogy most van? Ahogy most áll, torzón, lyukasan, félzsódérosan...? Majd megszokom lassan? Majd megbékül vele a világ is? Nézte, nézte a lyukas Falat, majd az előtte heverő kőre vetett egy pillantást. Aztán arra gondolt, olyan gyorsan, hirtelen és váratlanul történt mindez... Biztos, hogy ezt az egészet nem lehet meg nem történtté tenni...? Miért ne kerülhetne vissza? Azzal az erővel, amellyel meggyőzték, hogy jobb lesz önálló testként létezni a világban, azzal arra is rá lehetne venni, hogy mégiscsak a Falban lenne a legjobb helye... Úgy, mint eddig... Még semmi sem késő... A mester gondolataiba mélyedt, kérdezett és válaszolt, érvelt és cáfolt, osztott és szorzott, majd szép lassan... Elaludt... Mély álmát piacok zsivaja, pénzek csengése, katonabakancsok dübörgése, majd kedélyes, délutáni családi beszélgetések békés moraja, végül kövér, öblös harangok zúgása kísérte... Európa, mi lesz veled...?
Hozzászólások