Kapcsolat bont

Május 5-én vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a gyulai rendőrség az ellen a 18 éves fiú ellen, aki osztálytársnője félmeztelen fotóját a lány engedélye nélkül kitette egy közösségi oldalra, írja a police.hu. Az eljárás még 2014 októberében indult személyes adattal visszaélés gyanúja miatt.

Vádemelés lett a félmeztelen fotóból - index.hu

Szülőként mindannyiunkat foglalkoztat a kérdés, serdülő korba lépő gyermekeink milyen veszélyeknek vannak kitéve az interneten. A világháló személyes kapcsolatainkat is megváltoztató veszélyeket hordoz magában, vagy mindig csak a másik családja érintett? Barátaim mesélik, hogy tizenéves gyermekeik mobil használatát hogyan limitálják, hogy például a családi étkezés ne a gombok magányos nyomogatásáról szóljon. A tanórák alatti chatelés sem az ártatlan móka kategóriája és egyáltalán nem csak a tanárok életét keseríti meg. Egy gyerekcsoport, egy osztályközösség régen is ismerte a kirekesztést, tudott zsarolni, csúfolódni. Kipécéztek valakit és megalázták, de akkor még elérhető távolságban voltak a szülők, a tanítók, a felsős diákok. A Facebook-falra feltett sértő üzenetek képesek egy labirintus útvesztőjébe csalni gyermeklelkű fiatalokat és öngyilkosságba kergetni. Külföldön nem megy tragédiával végződő történet járta be a világsajtót. 

Lépj egy lépést közelebb!

Az adófizetők harmada nem tud az egyházaknak felajánlható egy százalékról, holott a rendszer már több mint másfél évtizede működik, állapította meg az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) felmérése.

A felmérés szerint az egyházi felajánlás lehetőségével nem élők 48 százaléka nem tud olyan egyházról, amellyel szimpatizálhatna, 21 százaléka nem bízik benne, hogy az egyház megkapja a felajánlást.

Az adózók harmada nem tud az egyházak egy százalékáról - hiradó.hu

A reprezentatív kutatás kibocsátói tömören foglalják össze a lényeget: „Az adófizetők harmada nem tud az egyházaknak felajánlható egy százalékról." Nem tudni, nem tudni eleget, átláthatatlannak tartani, vagy bizalmatlannak lenni – nem ugyanaz.
Az össztársadalmi szöveg-szerkesztés vagy inkább sötét tónusú kép-szerkesztés ebben az esetben egyáltalán nem perspektivikus ábrázolást tár elénk. Valószínűleg nem is ez volt a cél.

Ima és forgatókönyv menekültekért

2009-ben Lyonban, az Európai Egyházak Konferenciája is elkötelezte magát a Menekültek Világnapjáról való megemlékezés mellett egy minden évben megrendezendő imanap keretein belül, melyet a június 20-hoz eső legközelebbi vasárnapokon tartanak meg. 2014-ben ez a nap június 22-re esik. Az imanapon megemlékeznek azokról, akik egy méltóságteljesebb élet reményében, életüket vesztették az Európa felé vezető úton.

Vasárnap emlékezünk a menekültek világnapjára - evangelikus.hu

A bevándorlás ügyében a magyar kormány véleménye az, hogy az EU-n belül biztosítani kell a munkaerő szabad áramlását, az unión kívülről érkező bevándorlást azonban le kell állítani, jelentősen le kell fékezni - fejtette ki a miniszterelnök. 

Orbán: új korszakhoz új eszközök kellenek - hirado.hu

 

Valójában azt kellett volna írnom, hogy ima VAGY forgatókönyv menekültáradatra. Mintha befejetett forgatókönyvet lehetne írni a szomáliai, eritreai, indonéziai, vagy más otthonaikat elhagyó kétségbeesett családok, férfiak és gyermekek életére?!

Játék a szenttel

Ismeretlenek ismét meggyalázták a szentendrei evangélikus templom előtt felállított betlehemet szilveszter éjjel, közölte a Jobbik. Mint írták, a tettesek lefejezték és leköpdösték a kisded Jézus jászolban fekvő szobrát. 

Lefejezték és leköpték a betlehemi Jézust Szentendrén - origo.hu

Karácsonyt követő vasárnap történt, hogy a szentendrei evangélikus templom mellé állított nagy betlehemes figuráit megcsonkították, a Jézust ábrázoló figurát leköpdösték és darabokra törték. Szilveszter éjjel újra megtörtént a betlehemes meggyalázása.

Lefejezni egy csecsemőt, még ha gipszből öntötték is, olyan mint lefejezni a bennünk élő jövőt, elvágni magunkat saját apa- és anyaképünktől, archaikus szokásainktól. Amikor az irracionális és hajmeresztő dolgok üzenetté lehetnek, amikor a kultúra elleni lázadás az egyházat is eléri, s a válságok normális kereteivé válnak az életnek, az ember gyilkossá lesz. 

Karácsonyi tévézés

A karácsony az egész napos tévézés ideje, még az is szívesen bekapcsolja a készüléket, aki amúgy más napokon nem teszi, lássuk hát mit tartogat nekünk az első, igazán lazulós, kanapén fekvős karácsonyi nap.

Vidám karácsony a bús királynéval - index.hu

 

“Karácsony az egész napos tévézés ideje.” Mi másé? Mivel is lehet tölteni az egész hetes családi szabadságot, az iskolai szünetet? Bőségesen lehetett a tévéműsorok között válogatni ezen a karácsonyon is! Minden évben számos kimutatás készül arról, hogy ebben az időszakban melyek a megunhatatlan, vagy éppen fájdalmasan megunt és lebutított, “szórakoztató” karácsonyi filmjeink.

A gyermek léte

A KDNP most elfogadott javaslata szerint ezen túl csak a negyven évnél idősebb, vagy a legalább három vér szerinti gyermekkel rendelkező cselekvőképes vagy korlátozottan cselekvőképes felnőttek kérhetnék családtervezési célból a nemző-, illetve fogamzásképességet megakadályozó művi meddővé tételt. Tulajdonképpen fogalmazhatnánk úgy is, hogy aki már megszülte az állam által elvárt számú gyereket, vagy negyvenéves korára is ilyen butaságokon töri a fejét, az megteheti.

Szigorított meddővé tétel: megmondják, mit tehetsz magaddal - nlcafe.hu

Azt szokták mondani, hogy egy nő két dologért tesz meg mindent: az egyik, hogy gyermeke legyen, a másik, hogy ne legyen gyermeke.
Amikor egy nő úgy dönt, hogy NEM  akar gyermeket, mindig személyes élethelyzet, sok esetben az egyedül maradás félelme, rossz példák sora, felkészületlenség, anyagi nehézségek, az új helyzet szülte félelem is ott van a háttérben. Valójában, aki nem kívánt terhességével szembesül, nem egyedül dönt. Ő sincs egyedül, mert a körülötte élők szervesen és dinamikusan részt vesznek a döntésében, amikor úgy érzi, hogy egyedül maradt. A negatív jelenlét, az elutasítottság is kérlelhetetlenül strukturálja az összes emberi kapcsolatot. 

Menekülés a boldogtalanságba

Közzétette a Gallup annak a 2012-es felmérésnek az eredményeit, amely azt vizsgálta: a világ 143 vizsgált országaiban a lakosság hány százaléka érzi úgy, hogy szenvedésnek van kitéve. A listát harmadik éve Bulgária vezeti, azonban nekünk sincs okunk szerénykedni: 32 százalékos eredményünkkel a természeti katasztrófák által sújtott Haitivel holtversenyben a negyedik helyen állunk, és csak 7 százalékponttal maradunk el a bolgároktól.

Mi vagyunk a leggazdagabb szenvedők - index.hu

 

A Gallup felmérése alapján 32 százalékkal mi magyarok a “leginkább szenvedő” országok közé tartozunk. A felmérés nem okozott igazi meglepetést, eddig is tudtuk, hogy frusztráció és boldogtalanságfaktor tekintetében a világ élvonalába számítjuk magunkat. A magyar emberek többsége úgy érzi, hogy nem törődünk egymással, az elutasítás félelme miatt a többség a magába gubózást választja inkább. Csak fel kell ülni egy kora reggeli helyi járatra és máris űzött szemű, elcsigázott lelkű emberek között találjuk magunkat.

Misztikus sötét

Szalay Péter 2009-es dokumentumfilmje három párhuzamos szálat követ. Az archaikus technikát használó vándorfotográfusét, aki a film elején gyerekeinek a csillagszemű juhászról mesél a családi lakóautó előtt, a maga is csillagszemű furulyakészítőét, aki manószerű nemezsapkájában vásárokon árulja sárgabarackfából faragott furulyáját, és a többgenerációs cigány búcsús famíliáét, akik mobil szórakoztatóközpontként járnak körhintáikkal, mulatós technóval és a többi szükséges vidámparki kellékkel.

Modern nomádok állandó mozgásban - index.hu/kultur

Volt egyszer egy utazó vidámpark, volt egyszer egy céllövölde, egy dodgem, aminek legtöbbször már csak a helyét, a gyermekszív tájain hagyott lenyomatát ismerjük. Lehet, hogy már azt sem. Furcsa érzés, amikor mindez megelevenedik. Szalay Péter dokumentumfilmje, a Nomád Pláza olyan periférián élő embereket, modern nomádokat mutat be, akikről leginkább a boldog emlékű nosztalgia hangján szoktunk beszélni. A meseszerű szálak, a Szabadság hídon furulyázgató csillagszemű juhász, a hatodik disznóölésre készülő cigány búcsús, és a mozdulatlanságot hajtogató vándorfotográfus feltörik az időt, és tüntetőleg megszólalnak: az ember nem maradhat fogoly az idő négy fala között. 

Bankok és Kartell, avagy a növekedésbe vetett hit illúziója

A végtörlesztés korlátozására irányuló összehangolt magatartás miatt tizenegy pénzintézetet összesen 9 és fél milliárd forint bírsággal sújtott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A pontosan 9 488 200 000 forint bírság azért járt, mert a bankok összehangolták stratégiájukat, vagyis kartelleztek. A végtörlesztés ideje alatt drágábban kínálták újabb hiteleiket, így próbálva minimalizálni a végtörlesztés okozta veszteséget.

9 és fél milliárdra büntették a csaló bankokat - fn.hir24.hu

 

A magyar devizahitelesek gondjaiban több gazdasági szereplő is osztozni kívánt az elmúlt néhány évben. Az csak az egyik oldal, hogy a devizahitelesek rögzített árfolyamon, egy összegben végtörleszthették adósságukat. Az is csak egyik jelensége az eladósodásnak, hogy az önkormányzati költségvetések nagyobb része hitelből finanszírozott, még akkor is, ha a kormány most mindezt teljes egészében átvállalja. A pénzügyi kiszolgáltatottság sötét árnyalata az is, hogy a pénzügyi termékek bonyolult hálójában és követhetetlen nyelvi játékai között félelmetes labirintusban találja magát az átlagember és átlagasszony. Tessék csak egy hitelszerződést végigolvasni, értelmezni, és utána nyugodtnak, magabiztosnak maradni! 

Pár beszéd

Mint ismeretes, az EJB, egyházunk jövőképének megfogalmazása érdekében országos párbeszédet kezdeményezett. A zsinati felhatalmazással meghirdetett országos párbeszédben 207 gyülekezet érezte magát megszólítottnak, ami csak 15,91%-a egyházunknak. A megszólított 32 ágazatból pedig 13 küldött be választ. Többféle magyarázata is lehet a lesújtó eredménynek. Lehetséges, hogy ezt a jelenséget az egyházfegyelem hiányaként, vagy épp ellenkezőleg a hierarchikus működés bizonyítékaként is értékelni.

Ez történt a Zsinat csütörtöki ülésén - reformatus.hu

 

Tegnap ülést tartott a Zsinat. Az ülésszak első, hosszúra nyúlt tárgyalási napján nemcsak törvénytervezetek és törvények elfogadására került sor, hanem az Egyházi Jövőkép Bizottság igazgatójának, Harmathy András beszámolóját is meghallgatták misszióról, missziói tudatról. A református gyülekezetet 15,91%-a érezte magát megszólítva, hogy a nyár és ősz során választ adjon a kis zöld füzet témafelvetéseire. A részvétel valóban siralmas. Érdektelenséget, közönyt, az egyházszervezeti szintek közötti elidegenedést, vagy szereptévesztést kell felfedezni az okok között?

A nőiesség és férfiasság szűk börtönében?

Novembertől a német szülők regisztrálhatják újszülött gyermekeiket „meghatározatlan neműként”. Ezzel Németország az első állam Európában, ahol engedélyezték a határozatlan neműség fogalmát, elismerve ezzel az interszexualitást.

Németország hivatalosan is elismerte az interszexualitást - kitekinto.hu

 

Jól érzed magad nőiességedben/férfiasságodban? Elégedett vagy magaddal nőként vagy férfiként? Ezek a kérdések lehetnek egyszerű önismeretre, önértékelésre vonatkozó kérdések is, de magában rejthetik azt is a választási lehetőséget is, hogy valaki ne csak a férfi és nő hagyományos kategóriáiban határozza meg önmagát. Németországban november 1-től nem kötelező kitölteni a születési anyakönyv megfelelő mezőjét, ha egy gyermek neme nem egyértelműen meghatározható. Hagyományosan és orvosi szóhasználatban ők a hermafroditák. Németország a legújabb csatlakozó azokhoz az országokhoz (Ausztrália, Új-Zéland, Nepál és Pakisztán), ahol törvény született az interszexuálisok védelmében.

A gyász kultúrája

„A sírokat felkeresőknek a korai sötétedésre számítva hasznos lehet a magukkal vitt zseblámpa használata a temetőkön belüli séta során. A temetők, sírok felkeresése sokaknak komoly fizikai erőpróbát, megterhelést jelent, ezért az alapbetegségben szenvedők, idős emberek lehetőleg vigyék magukkal rendszeresen, vagy szükség esetén szedett gyógyszereiket is” – közölte a mentőszolgálat.

A tűzesetek megelőzése érdekében a gyertyák és mécsesek helyes használatára figyelmezteti a lakosságot a Mindenszentek ünnepe és halottak napja előtt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Hasznos tanácsok halottak napjára - egeszsegtukor.hu

 

Nem lehet vita tárgya, hogy a halottak napja katolikus vagy református ünnep-e. A gyakorlatban egyszerre mind a kettő, sőt az egész magyarság ünnepe. Azok számára is szokás, a kegyelet jele, akik a meghalás végérvényességét lelket szorongató alaphelyzetként és a generációk közötti “továbbélés” feladataként értelmezik. Akkor is közös ünnep, ha a clúnyi apátságból indult a halottak üdvéért való imádság és gyertyagyújtás, ám ma már a reformátusok is elhunyt szeretteikre emlékeznek ezekben a napokban, és leteszik a hála csokrait egy-egy sírra. Alig ismerek olyan református családot, aki ne látogatná meg akár több száz kilóméterre élő szeretteit is ezekben a napokban. Mit jelent nekünk reformátusoknak Mindenszentek és Halottak napja?

50 óra szolgálat

„a közösségi szolgálat olyan, a közösség javát szolgáló tevékenység, amely fejleszti a diákok személyes és szociális kompetenciáit, erősíti felelősségérzetüket, csapatmunkára készíti fel őket.” A köznevelési törvény ettől némileg eltérően határozza meg a fogalmat, e szerint a közösségi szolgálat: „szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása”

Az önkéntesség, ami kötelező - infopoly.info

 

A középiskolásoknak előírt önkéntes munka terve és jogszabályi háttere az elmúlt két évben kapott hideget, meleget is. Nyár és ősz folyamán újra élénkebb párbeszéd indult meg az ötven órás közösségi szolgálattal kapcsolatban. Milyen jellegű önkéntes munkába kapcsolódhat be egy diák? Ki lehet fogadószervezet? Egyénileg vagy csoportosan kell elvégezni az önkéntes tevékenységet? Vajon hányan fogják elbliccelni a közösségnek szánt kötelező önkéntességet? Valódi motivációt jelent és a társadalmi aktivitást növeli a fiatalok életében, ha idős emberekkel, rászorulókkal, sérültekkel, esetleg hittanos gyermekcsoportokkal kreatív tevékenységben vesznek részt? 

Fél egész-ség

A válaszadó orvosok 19 százaléka teljes mértékben elutasította a paraszolvenciát, és 70 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy nem ért egyet vele, de kénytelen elfogadni. Az orvosok 82 százaléka és a lakosság 86 százaléka egyetértett abban, hogy a hálapénz rendszere megalázó a beteg számára, ugyanakkor kiderült: míg a lakosság mindössze 44 százaléka gondolja úgy, hogy a paraszolvencia az orvos számára is megalázó, addig a válaszadó orvosok 87 százaléka nyilatkozott úgy, hogy számára is az. 

Szinte mindenki utálja a hálapénzt - mno.hu

 

Az egyik istentiszteleten fojtogató köhögés tört elő belőlem, megpróbáltam folytatni a beszédet, de nem tudtam. Aztán valaki hozott egy pohár vizet, a kezembe adta, ittam és minden rendbe jött. Az egyszerű segítségnyújtás miatt megtelt a szívem hálával.
Amikor egy kedves, tiszteletreméltó orvos ismerősömmel beszélgettünk egy családi betegség kapcsán, a beszélgetés végén azt mondta, hogy imádkozni fog értünk. A legtöbbet tette  családunkért, amit tehetett. És megtelt a szívem hálával. A hála szó köznapi értelmében sohasem váltható meg pénzzel, mert amit pénzért megvesznek, azért nem jár hála.

Pláza-korszak, foci-korszak

Több mint 130 milliárdot fordít a kormány saját forrásból 2014-ben nagyberuházásokra. Az összeg 40 százaléka stadionfejlesztésre megy el, további sportkiadások 23 százalékot tesznek ki, a Kossuth tér fejlesztése pedig több mint 10 százalékot elvisz.

Tíz forintból négy megy stadionra - hvg.hu

 

Nem tehetek róla, amikor stadion projektekről, mega sportközpont beruházásokról hallok önkéntelenül is az ókori szórakoztatás, a Panem at circenses római taktikája jut eszembe, mint a társadalom befolyásolásának jól bevált eszköze.
Jól tudom, hogy Magyarországnak is szüksége van legalább egy színvonalas, 21. századi igényeket kielégítő sportlétesítményre. Tudom, hogy a foci, a magyar foci – bármilyen “sérülésekkel”, “keringési  rendellenességekkel” küszködik is jelenleg – képes arra, hogy helyreállítsa egy nemzet önbecsülését. Közösen átélhető örömökre, lelkesedésre nagy szükségünk lenne. A sport kiváló eszköz erre.

Református hierarchia?

Egy embert nem minden esetben közvetlen hivatása tesz naggyá. Így van ez Szász Domokos esetében is. Püspökké választása előtt az Erdélyi Egyházkerület vezetői kijelentették: csak az foglalja el a püspöki széket, aki a teológiai intézetet Nagyenyedről Kolozsvárra telepíti át, de azt is megjegyezték, hogy az egyházkerület kasszája üres. /.../ A professzor úr így jellemezte őket: mindhárom kiváló püspök volt, de Szemerjai Szász Domokos egy pénz­ügyi zseni.

Egy erdélyi püspök emlékezete - 175 éve született Szemerjai Szász Domokos - erdely.ma

Rögzítették azt is, hogy a hit- és erkölcstanoktatás támogatásánál a 12 fős elvi csoportlétszám 8-ra csökken. A kis létszámú hit- és erkölcstanoktatásra 100 millió forintos kompenzációs keretet biztosítottak az országvédelmi alapból. 

Hatodszorra módosították az idei költségvetést - hvg.hu

 

A fenti cikk kezdő sorára figyeltem fel, ezért olvastam végig az írást. 175 éve született Szász Domokos. Erdély református püspökét méltatja a meleg hangú megemlékezés. Egy nagy múltú egyházkormányzóval kapcsolatban jogosan teszi fel az ember a kérdést: ha egy püspököt nem evangéliumi szolgálata, hivatása tett naggyá, akkor mi? Szász Domokos “egy pénzügyi zseni” volt.

Szelíd kerekezők

A városi önkormányzat 2013. szeptember 16–22. között Európai Mobilitási Hetet, a fenntartható és környezetbarát városi közlekedést népszerűsítő programsorozatot szervez, melynek jelmondata: „Tiszta levegő – Mozdulj érte!” 

A programsorozat tetőpontja a szeptember 20-i Autómentes Nap, amely során az Egyetemi Stadion egész napra a környezettudatos életmód helyszínévé válik. A helyszínen délelőtt 10 órától délután 17 óráig rendezvényekkel várjuk a kicsiket és a nagyokat.

KULTÚRA ÉS TISZTA LEVEGŐ - www.vehir.hu

 

Az idei Európai Mobilitási Hét mottója a „Tiszta levegő – Mozdulj érte!”. A mobilitási hét országos és városi rendezvénysorozatai közül a legizgalmasabbnak ígérkezik az Autómentes Nap. A legtöbb kis- és nagyvárosban ma vagy holnap rendezik meg  ezt a formabontó napot. Veszprémben ma kirándulásokra indulnak iskolák, óvodai csoportok; s minden korosztálynak szóló futóversenyt, játszóházat hirdettek. Kedves Reposzt Olvasó! A napi munkatervezésben meg tudja-e ajándékozni környezetét azzal, hogy otthon marad az autója?

Veszélyeztetettek

Az éjszaka folyamán brutális kegyetlenséggel meggyilkolták a cibakházi plébánost, nyugalmazott esperest, akit szerdára virradóra a plébánia pincéjében találtak meg – olvasható a Szoljon.hu oldalon. 

Brutális kegyetlenséggel gyilkolták meg a cibakházi plébánost - www.mno.hu

A 72 éves Szarvas Andrást szerda délelőtt holtan találták otthonában, az eddigi adatok szerint bűncselekmény áldozata lett.  

Pincéjében, összeverve leltek rá a cibakházi plébánosra - www.velvet.hu

Amikor tizenöt évvel ezelőtt az épülő parókiára költöztünk, az épületet még közel egy évig nem vette körbe kerítés, s a térré néző, padlóig üveg konyhaajtó bárkit kísértésbe ejthetett volna; ide gyerekjáték betörni. Hála Istennek, nem történt ilyen  éjszakai behatolás. Sőt, néhányszor az a kulcsmondat is elhangzott a keresztyén gyülekezet részéről, hogy „szent ez a hely, biztos védelem alatt áll”. Nemcsak mások, de időnként én is mondogattam magamnak: „Nincs mitől félned”.
A posztmodern kor társadalmi deficitje az élet Isten-erős bástyáit is pusztítja, erodálja. Eltűnőben vannak azok a társadalmi védőhálók, s egyre jobban düledeznek azok a nemzedékeken át tanult „magatartásformák”, amelyek alapvető kommunikációs szabályokat, automatizmussá vált szokásokat, és társas kapcsolati normákat építettek (mélyítettek) belénk. 

Hangos világ

A legtöbb szülő, aki kiabál a gyerekével, soha nem bántalmazná fizikailag. Pedig brit kutatók szerint a hangoskodás, a durva sértések, a verbális fegyelmezés valószínűleg hosszú távon ugyanannyira meghatározóak lehetnek, mint mondjuk a pofozás. Ming-Te Wang, a University of Pittsburgh kutatójának eredményeit Child Development nevű online szaklapban publikálták. Az eredmények szerint a szülők többsége használ kemény verbális fegyelmezést valamikor a gyereknevelés alatt. 

Nincs értelme kiabálni a gyerekekkel - www.index.hu 

 

Kiabáló, harsány, vagy inkább fülsiketítő világban élünk. Hangosak vagyunk és a gyermekeink is egyre hangosabbak. Ki az, aki még nem kiabált, nem emelte meg a hangját a gyermekével szemben? 

Angyalok a földön

Gyermekrajzpályázat a Családháló.pontok szervezésében

Gyermekrajz-pályázatot szerveznek "Angyalok a gyermeke szemével" címmel az Ars Sacra fesztivál keretén belül a Családháló-pontok, amelyek 4-14 éves gyerekek A4-es rajzlapra - ceruzával, festékkel, zsírkrétával, filccel - készített alkotásait várják.

Angyalok a gyerekek szemével - rajzpályázat - www.csaladhalo.hu

 

A tavasz folyamán az egyházmegyei rajzpályázat keretében számos képet készítettek a környék hittanos gyerekei a következő témakörben: “Miért jó hittanórára járni?”. A díjátadás után a kedvenc képem is kikerült a templom folyosójára. Meglepő módon a színes ceruzás rajz nem embereket és nem is templomot ábrázolt, hanem egy piros pöttyös bögrét, mellette hasonló mintás gőzölgő kancsót. A kép illatozott, melegséget árasztott, kislányhangú meghívást rejtett magában: “gyere és csatlakozz hozzánk”. Szebben, vidámabban nem is lehet elmondani egy gyermek kötődését a hittanórákhoz! (Bárcsak mindig így lenne...)

Oldalak