Bűv-igék napja

Horger Antal sírja Budapesten a Kerepesi temetőben van, sírkövére ma felragasztották József Attila egy versét

Meghekkelték Horger Antal sírját József Attila születésnapján- Nyugat.hu

Ötödikes voltam. Akkor már Hemingwayt olvastam, meg az Üvöltő szeleket, de mégiscsak tizenegy éves voltam. Gyerek. Irodalom-órán magyar tanárunk Radnótitól olvasott fel az osztálynak. Föl-alá járkált a padsorok között, és a könnyekig megilletődött a felolvasottakon. A költő ebben elmesélte kamaszkori indulatát, amikor szembesítette magát létezése tragédiájával. Egy tiszteletlen, önmagát kereső gyerekembert mutatott be.

Tavasz

Fotósok körében ismert az a technika, hogy úgy is közelebb lehet hozni a világot, ha az objektívet fordítva tesszük a fényképezőgép elé. Ilyen képeken mutatjuk meg a tavasz első jeleit Vépen.

Ilyenek a tavasz rügyei és virágai Vépen egy fordított objektíven keresztül – Nyugat.hu

Be kellett hoznom néhány szál jácintot. Amúgy azt a pár bokrot, ami kibírja a házunk mögötti rossz földet, nem szoktuk bántani. Kint szebben virágzik, mintha leszakítanánk. A meleg lakásban hamar elszíntelenedik, lekonyul a virágja. De most a tavaszi munkálatok során véletlenül összetaposták azok, akik megkurtították a mellette levő babérmeggyet, és a sárban feküdtek a kövér virágok. Egy ideig bosszankodtam, aztán megnéztem, mi maradt belőlük. Végül lemetszettem a virágokat szárról, levágtam a szétroncsolt részeket, és elrendeztem egy vázában. Titkon örültem is, mert több mint egy hete gyönyörködhetünk szépségében.

Mi kő(nyv)?

Immár hivatalos is, amit már régóta sejteni lehetett, bedőlt Matyi Dezső volt vezércége, a Pécsi Direkt Kft., a vállalat elleni felszámolási eljárást tegnap tették közzé a Cégközlonyben. Az Alexandra hálózat korábbi központi cége már évek óta leginkább csak rogyadozik, sorozatban indultak a végrehajtások ellene és tagja a legnagyobb adósok klubjának is.

Végleg kinyiffanni látszik Matyi Dezső volt vezércége - hvg

Néhány éve városkánkban bezárt az egyetlen antikvárium. Azonnal mindenki a kardjába akart dőlni. Azt mindenki azonnal feledte, hogy amíg működött, nem antik, ámde ótvarosan mocskos könyveket csak háromezer és fölött lehetett megvásárolni, s a kiszolgálás a megszokott vasi mentalistással zajlott, a „mi kő?” stílusában. Az ember mégiscsak sajnálta a tulajdonost, az alkalmazottait. Meg persze a könyvesbolt hiányát, hiszen a könyvesbolt minden egyéb üzlethelyiségtől eltérően szimbolikus erővel bír.

Homo ludens

A bambuszt napjainkban egyre több területen használják, így az elektronikus kütyük kiegészítői esetén is – például tokok készülnek ebből –, és már az okostelefonok hátoldalát figyelembe véve sem új keletű „találmány” ez.

Bambusz hátlapot kapott a Mi Note – ipon.hu

A hatvanas-hetvenes évek tudományos-fantasztikus filmjei szinte teljesen egyformán mutatták be a jövő olyan társadalmait, ahol a technikai fejlődés messze meghaladja a filmkészítés korának szintjét. Ezekben általában a földi közlekedést felváltja a légi, és apró kis repülőgépeken szelik a levegőt az emberek, mintha csak egy kisebb autóval közlekednének. Az ember körüli környezet egy minimalista tervező művére emlékeztet, ahol minden kizárólag arra szolgál, hogy irányítani lehessen a különböző gépeket. Van monitor mindenütt, és néhány bakelit gomb. Az emberek pedig mind kezeslábasban, testhez álló uniformisban feszítenek. Személyiségüket nem érzékelhetjük, csak akkor, ha valami bajt okoznak, lázadnak, vagy megőrülnek.

Nagyon nincs ott

Buda Márton műsorában, a Talpra Magyarban mutatkozott be az a hat fiatal műsorvezető, akiket a Petőfi TV-n láthatnak a nézők március 15-étől.

Vasárnap indul a Petőfi TV – Mediaklikk.hu

Egy iskolai ünnepélyen elhangzott a költői kérdést: Vannak-e ma is márciusi ifjak? A válasz nem váratott magára sokat. Igen, azok a fiatalok, akik többet teljesítenek kötelességüknél, s kimagasló tanulmányi és sportteljesítményükkel példát mutatnak társaiknak. Nehezen tudtam elrejteni mosolyomat. A példaképként felmutatott Petőfi Sándor ezen az ünnepélyen egészen biztosan nem kapott volna vastag papírosra nyomtatott igazgatói dicséretet.

Vírusszaporító

Húsz ország számolt be földrajzilag kiterjedt influenzajárványról, tizennyolc országban pedig szokatlanul magas a megbetegedések aktivitása. Az ÁNTSZ emlékeztet, hogy Magyarországon a becslés szerint az elmúlt héten 57 ezren fordultak orvoshoz, ami harmadával kevesebb az előző heti adathoz képest. Húsz ország számolt be földrajzilag kiterjedt influenzajárványról, tizennyolc országban pedig szokatlanul magas a megbetegedések aktivitása. Az ÁNTSZ emlékeztet, hogy Magyarországon a becslés szerint az elmúlt héten 57 ezren fordultak orvoshoz, ami harmadával kevesebb az előző heti adathoz képest.

18 országban szokatlanul aktív az influenza - mno

Amikor azt hinné az ember: lecseng, akkor még egy újabbat támad. Így viselkednek a járványok, mint idén az influenza. Karácsonytól idáig a legtöbb kisgyerek többször is visszaesett a különböző téli betegségekbe. A gyermekorvosi rendelő várójában a legkisebbektől a langaléta érettségizőkig különböző korú gyerekekkel tolongtak szüleikkel, jó kis lehetőséget adva az újabb fertőzéshez. Ha legyintünk, gondoljunk csak arra, hogy a legalkalmasabb helyet választjuk ki egy legyöngült szervezet további gyöngítésére: a várószobákat és a gyógyszertárakat.

Nőnap előtti makranc

A szervezők szeretnék új tartalommal megtölteni a Nőnapot. Szándékaik szerint a társadalomnak kitüntetett figyelmével kellene ünnepelnie a nők tehetségét, tudását, szépségét, érzékenységét, odaadását. Úgy vélik, fontos, hogy legalább néhány napig valóban csak a nők legyenek a középpontban. 

Mindenütt Nő – Nőnap reloaded 3.0 - OrientPress

A férfifantázia évszázadok óta termeli azokat az alkotásokat, amelyek a nő megneveléséről szólnak. Akár toposznak is nevezhetnénk a témát: a férfi megszelídíti a vadócot, aki behódol, vagy a szegény ember megneveli lusta, de gazdag családból való ifjú párját. A történet mindig tartalmaz humoros elemeket, lehet felszabadultan nevetni egy zenés darabon, egy vígjátékon, egy vígballadán. Ám a kép végtelenül hamis, mert egy rosszul alapozott kapcsolat nyitányáról szól, s így végső kicsengésében roppant szomorú.

A nagy csokoládé-átverés

A hét végén tartották meg Brüsszelben a Csokoládészalont, az édes ízek kedvelőinek legjelentősebb belgiumi eseményét - a tavalyi, első csokoládékiállítás és -vásár nagy sikerére való tekintettel idén másfélszer akkora területen, sokkal több résztvevőt fogadtak a szervezők.

Nem bűn a csokoládé - Origo

A csokoládé minőségének romlása akkor volt hír, amikor kiderült, hogy komoly válságban van a kakaótermesztés. 2010-ben egy ENSZ jelentés készült, amely felhívta a figyelmet arra, hogy jelentős hiány alakulhat ki a kakaótermelésben, amely képtelen azt a keresletet kielégíteni, ami folyamatosan világszerte jelentkezik. A fejlettebb nyugat-európai országokban évente egy fő közel 8-10 kilogramm kakaót fogyaszt el, ami egy átlagos szám lévén egy-egy adott felnőttnél ennek nyilván többszöröse is lehet.

Klasszikus hazardírozás

Informátorunk szerint ebből az derült ki, hogy az elmúlt három év alatt (2012., 2013. és 2014.) 153 millió hiány keletkezett a zenekarnál. Vagyis évente hozzávetőlegesen 50-60 millió. (Arra most nem térnénk ki, hogy ez miből jött létre – hallani lehetett be nem érkezett pályázati pénzekről, visszalépett szponzorokról, vagy fedezett nélkül meghívott fellépőkről is.) Egyébként a zenekar éves költségvetése évente átlag 400 millió forint.

153 milliós hiány miatt menesztették a szombathelyi szimfonikus zenekar igazgatóját - Nyugat. hu

A szombathelyi neológ zsidók monumentális zsinagógájának belső tere a város zenei életének temploma. Az 1880-ban megépült impozáns épület kapuja ma csak emlékeztet az egykori bejáratra, odabenn az erkélyre vezető lépcsősor mintázata még imitálja valamiképpen az épület jellegét, a terem viszont igyekszik feledtetni a múltat. 1975-ben a város Bartók-Terem néven modern hangversenyteremként rendezte be az imaházat, akkoriban a külső homlokzatot is eltakarták. Nem tudom, ki milyen érzésekkel ül be az azóta még korszerűbbé tett létesítménybe. Számomra mindig szívszorító élmény. Nem lehet elintézni a nehéz történelmi emlékezetet olyan tényekkel, hogy az épületet a város megvásárolta, s hogy ma a zsidó hitközség egy maroknyi emberből áll. Egy tér, ahová emberek az örömeiket és bajaikat Isten elé vitték, akkor is hordozza szakrális kisugárzását, ha minden igyekezettel el akarja takarni egy felejtésre berendezkedett kor.

Hitelességi kérdés

Beadták felmondásukat pénteken Simicska Lajos médiacégeinek vezetői. A tulajdonos dühösen reagált a történtekre, délután kinevezte a Magyar Nemzet új főszerkesztőjét, ügyvezető igazgatóját, a Hír Tv élére pedig ő maga áll.

Totális médiaháborút hirdetett Simicska – Magyar Hírlap

Évekkel ezelőtt egy női lapban híres embereket megkérdeztek, hogy ki a példaképük. Nagyon megmaradt bennem Kondor Katalin válasza, aki akkor azt nyilatkozta, számára legfontosabb a hitelesség, és ezt Csiha Kálmánban és Cseri Kálmánban találta meg. A hitelesség szó amúgy is kulcsfontosságú itt és most, húsz évvel a rendszerváltás után, amikor végképp elvesztettük naivságunkat, mégsem tudunk átlátni, csupán sejteni tudjuk a manipulálás különböző eszközeit és eredményét. Mert a hitelesség mögött az áll, hogy az ember vagy hisz a másik embernek egyfajta naiv ráhagyatkozással, vagy bizalmatlan. A végső mérleg mégis annak javára dől el, aki nem él vissza a bizalommal, az emberek belé vetett hitével, hanem érzi e bizalom felelősségét, és ennek akar megfelelni. Talán emlékszünk a megrázó szovjet regényre, Polevoj hősére. „Egy igaz ember”, szólt a cím. Minden kor, minden rendszer keresi az „igaz embert”, mert ha mindenkiben meg kell csalatkozni, az ember előbb-utóbb meghasonlik a világgal és önmagával.

A bürokráciát a hungarikumok közé!

Román termékként jegyezheti be az Európai Unió az egyik legismertebb magyar édességet. A Nemzetközi Kürtőskalács-szaktestület ugyanis évek óta nem tud dűlőre jutni a magyar hatóságokkal az engedélyezés ügyében. A termék épp ma kerülhet be a hungarikum minősítés előszobájának számító Magyar Értéktárba, az előterjesztés azonban említést sem tesz a kürtőskalács székely eredetéről.

Román termékként jegyezhetik be a kürtőskalácsot - Erdély.ma

Képzeljünk el egy evezős versenyt, ahol a magyarok és a románok is versenyeznek a célbajutásért. Miközben a románok céltudatosan lapátolnak, addig a magyarok közül a kormányos lelassítja az evezés ritmusát, aztán számon kér bizonyos be nem adott dokumentumokat a versenyzőkön, végül a versenyzők jól egymásnak esnek. A hajó eközben eleinte egyhelyben forog, majd elindul visszafelé. A románok már rég beértek a célvonalba, de ebből a magyarokhoz csak kevés jut el, hiába üvöltenek a nézők a partról. A kürtőskalács körüli történések most kicsit erre emlékeztetnek.

Szembesülés vagy szemlesütés

A Bahama-szigeteken élő asszonyok a téma kidolgozásán túl egy országismertetőt is összeállítottak. Ebben leírják, hogy az egyes szigeteken milyen az asszonyok élete, hogyan élnek a családok, milyen az oktatás és milyen szociális szükségekkel küzdenek. Ehhez az igéhez kapcsolódóan azt kérik, hogy a világimanap keretében imádkozzunk azért, hogy problémáikat meg tudják oldani. 

„Értitek, hogy mit tettem veletek?” – evangelikus.hu

Az idei világimanap bemutatkozó helyszíne a Bahama-szigetek. Ha valaki azt kérdezné, miért kell a Karibi térség gyöngyszemével, ezzel a földi paradicsommal ismerkednünk és az ott élőkért imádkoznunk, annak érdemes egy kicsit a felszín mögé is pillantani. Van miért imádkozni.

Epikus

Egy nemzetközi kutatási projekt keretében negyvenhat ország tudósai vizsgálják, mi lelkesíti a „Hobbit”-trilógia rajongóit a világ különböző pontjain, és miképpen befolyásolja őket a film és az irodalmi mű.

A Hobbit-rajongás, mint globális jelenség – Die Presse

Sorra olyan filmek jelennek meg az utóbbi időben, amelyek a jó és a gonosz küzdelmét egy modernkori eposzként jelenítik meg: heroikus küzdelmekről van szó, amelyben egyszer s mindenkorra el kell dőlnie a világ sorsának, s ahol már nem egy-egy hős kiemelkedő képessége menti meg az emberiséget, de közösségek, sőt népek vívnak harcot a jövőjükért. Ez már nem csupán a véletlen műve, nyilván a filmkészítők megértették, hogy igény van az ilyen jellegű mozikra.

21. századi ősemberek

A párizsi kóser boltnak a túszejtőhöz hasonlóan mali származású muzulmán alkalmazottja bújtatta el a túszokat az alagsori hűtőkamrában.

Muzulmán férfi bújtatta el a túszokat a kóser boltban - mno

A franciaországi terrortámadások alapjaiban rázták meg a nyugati társadalmat. A terrorizmussal régóta együtt élünk, ám az egyéni felelősség kérdése szinte soha nem merült fel eddig. Az „élni és élni hagyni” szemléletmód kudarca most először vált teljes pőreségében nyilvánvalóvá.

F a köbön

Ritkán olvasni olyan felszabadult és intellektuális könyvet, mint a német irodalom csodagyerekének új regénye. 

F, mint finezza - Jelenkor

Daniel Kehlmann legújabb regénye, az F eleinte nyugtalanítóan emlékeztetett előző műveire, így szerkezete a Hírnév novellafüzér-jellegére, egyes vonatkozásaiban a Beerholm-illúzióra. És mégis, a fiatal német író tudja azt, amire csak a legjobb alkotók képesek: meglepni. Meglepnek a történet fordulatai, és meglepő az a játék, amit az olvasóval folytat, akit az orránál fogva vezet, s hol ebben a tudatban ringatja, hol abban, míg egyszerre csak kivigyorog, s éppen hogy meg nem kérdezi: Te ezt elhitted?

Egyik fülön be

Zán Fábián Sándor: A mi békességünk nem a nagyhatalmakban van, nem fegyvereken alapszik-nyugszik, hanem egyedül az Istenben. Ha az emberek ezt megértenék és megfogadnák, ha hinnének az Isten egyszülött Fiában, a mi Urunkban, Jézus Krisztusban, akkor nem vágynának a fegyverek erejével szerzett igazságra, hatalomra és dicsőségre, hanem valamennyien együtt, a hit által nyernék el az Isten áldását.

Dicsőség, békesség, jóakarat- Kárpátaljai Református Egyházkerület

Naiv az, aki úgy gondolja, egy keresztyén gyülekezet a tökéletessé vált emberek közössége. Éppoly színes sokadalom ez, mint a világban bármelyik; hogy kinek mekkora a hite, ezt nem tisztem firtatni, de tény, hogy nem ugyanaz hajt mindenkit a templomba. Az viszont minden esetben elkeserít, ha bebizonyosodik, hogy már ott helyben, a templomban Isten elhangzott Igéjét sárba tiporják azzal, hogy ellenére tesznek. Feltételezem, nem kell ezt a Sátánra kenni. Egészen egyszerűen arról van szó, hogy elfelejtették értő módon hallgatni az Igét, a prédikációt, a dicséretek szövegeit. Egyik fülön be, a másikon ki…

Ajándék-kór

A konyakmeggy és a társai, a kávé és a nem túl jó minőségű ital is inkább az ajándékozó lelkiismeretének megnyugtatására szolgál. 

Milyen ajándékot adjak annak, akit nem szeretek? - origo

Gondolom, nem kevés leleményességre van szükség azoknak az újságíróknak, akik kénytelenek minden karácsonykor előhozakodni a mit-vásároljunk-szeretetteinknek-karácsonyra témakörben. Hogyan lehet erről minden évben újat mondani? Milyen szakértőket vonjanak be? Sztárszakácsot vagy szülész-nőgyógyászt, esetleg asztrogológust? Nyilván a téma nem kimeríthetetlen. Azért csak megakadt a szemem azon a frappáns kérdésen, hogy hát mit is ajándékozzunk annak, akit nem szeretünk? És tényleg?

Laksz még, vagy élsz már?

Kilencedik alkalommal szervezik meg december első vasárnapján a Kárpát-medencei imanapot. A háttéranyagot az idén a Szlovákiai Református Keresztyén Nők Egyesülete készítette elő.

Kárpát-medencei Imanap – reformatus.hu

A vasárnapi Kárpát-medencei imanap textusa többszörösen is aktuális volt számomra. „Az asszonyi bölcsesség építi a házat”, szól az Újfordítású Biblia (Péld 14,1a). Két hetes ostrom alatt lévő házunk szombaton szabadult fel annyira, hogy végre újra élhessük normális hétköznapjainkat. Az ostoromlók ablakosok és a nyomukban loholó kőművesek voltak, akik az építést minden esetben nagy rombolással kezdték. A nyolcvanéves falak egy része gyalázatos állapotban volt, nem éppen egyszerű munkálatok folytak itt nyálkás, ronda novemberi időben. Hazugság lenne azt állítani, hogy kizárólag a női bölcsesség tette rendbe a házat. Bizony benne volt férfi és gyerek keze is a helyreállításban. Az a boldog sóhaj, ahogy egy-egy másutt töltött éjszaka után a család tagjai boldogan beledőltek ágyukba, „végre a saját ágyikómban alhatok” felkiáltással, nos, ez midig önmagáért beszélt.

...et circenses

Az Éhezők viadala záró epizódjának első fele éppen olyan sötét tónusú, amilyennek egy befejezés előtt lennie kell. 

Éhezők viadala: a birodalom visszavág - mno

Egy valamikori jövőben, az amerikai kontinens északi részén van egy államalakulat – Panem -, ahol kenyér szűken van, csak egy kiváltságos réteg számár létezik a fényűzés, viszont cirkusz van minden mennyiségben. A diktatúra egy mediatizált rendszert épít fel, amelynek része az állandó propaganda, a szokásos agymosás, amiben az információkat úgy adják és titkolják el, ahogy éppen jónak látják. De része ennek a gépezetnek a reality-show-k mintájára sugárzott éves nagy cirkusz, az Éhezők viadala, amelyben csak egy ember lehet a győztes. Ám van egy ember, egy gyenge fiatal nő, akinek öntörvényűségében megakad a jól működő gépezet, s elindul a lázadás mindenütt. Ez az Éhezők viadalának alapötlete.

Hol voltál?

Az idén tragikus fiatalon elhunyt Borbély Szilárd egyik verséből vett idézettel, „a törés a szavakban van" címmel kiállítás nyílik a Petőfi Irodalmi Múzeumban jövő kedden, november 25-én este 6 órakor, amelynek tárgya a holokauszt-emlékezet és a szépirodalom kapcsolata.

Kiállítás nyílik a holokauszt irodalmi emlékezetéről – nol

Amikor Ilonát leszállították a teherautóról, hiába várta a félelmet. Tíz órája várta a félelmet, és mégsem jött. Mint Radnóti, amikor egy téli napon azt írta: „félek? Nem is félek talán.” Ilona nem gondolt már arra az egyenruhás fiatalemberre, akit megszeretett, a gettó, a deportálás elfeledtette vele a friss szerelmet. Csak egyet kívánt, hogy egyedül lehessen és imádkozhasson.

Oldalak