Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is találkozhatnak egymással az egyházkerület gyülekezeteiben élő hittanosok, fiatalok és családok a nyári balatonfenyvesi heteken.

Ismét találkozhatnak a hittanosok, a fiatalok és a családok nyáron Balatonfenyvesen - refdunantul.hu

 

Ülök a Magyarországi Református Egyház balatonfenyvesi üdülőjében, hajnali fél kettő van éppen, csípnek a szúnyogok és fizikailag is fáradt vagyok, mégis, nem győzök hálát adni azért, mert immár negyedik esztendeje szervezhetem és vezethetem feleségemmel együtt a Dunántúli Református Egyházkerület Családos Hetét. Igen, így csupa nagybetűvel. A mi kerületünk ugyanis negyedik esztendeje gondolja úgy, hogy életre kell hívnia és anyagilag is támogatnia kell gyermekek, ifjak és családok nyári felüdülését, kikapcsolódósát, lelki regenerálódását. Éppen ezért van Ifjúsági Hét, Hittanos Hét, és Családos Hét – őértük, miközben mi is gazdagodunk. Nem kicsit. Nagyon.

Azt hiszem, soha nem indult még ilyen döcögősen semmi az életünkben, mint ennek a hétnek a szervezése. Pedig igyekeztünk mindent megtenni, lelkiismeretesen, ahogy kell, annál is inkább, mert évek óta ismerjük és nagyon szeretjük azokat a családokat, akik évről-évre visszajárnak ide Fenyvesre. Persze, ez nem valamiféle „egyházi beltenyészet”, szektás elkülönülés, hiszen mindig vannak újak, akiket szeretettel és örömmel fogadunk: jó látni, hogy a „régi” családok milyen odafigyeléssel szólítják meg azokat, akik lelkipásztori vagy gyülekezeti hívást hallva először választják a nyári pihenés ezen formáját.
És miközben próbálom összeszedni a gondolataimat egy fizikailag kimerítő, ám lelkileg annál felemelőbb hét után, próbálom sorra venni azokat, akikért hálát adhatok, akik hatalmas kincsei nemcsak ennek a hétnek, hanem a mi református egyházunknak is. (És most ezt kéretik komolyan venni, mindenféle tábori romantika és ilyenkor megszokott túlfűtött lelkendezés nélkül!)

Hálát adok azokért a családokért, akik a gyermekeinket oly’ nagy szeretettel veszik körül. Itt a nagy többség két-három, de akár négy gyerekkel is érkezik, sokan kicsikkel, akik gyakran nyűgösek, az áhítatokat képtelenek csöndben végighallgatni, mégis csillogó szemmel énekelnek, elmélyülten játszanak, fáradhatatlanul robognak, hogy aztán a legváratlanabb helyeken hajtsák álomra a fejüket.
Hálát adok azokért a családokért, akik az egész hetet Isten dicsőségére végig szolgálják: zenélnek, gyermekekre vigyáznak, felügyelnek, mások mellé leülnek, beszélgetnek, vigasztalnak, imádkoznak, foglalkozást, gyermekfelügyeletet, sportmeccseket szerveznek, vagy éppen a tábori fotókat válogatva készítenek rövidfilmet a hét eseményeiről.
Hálát adok azokért a családokért, akik ki mernek állni mások elé, és mernek beszélni a hitükről, az ő saját személyes történetükről, melybe Isten a maga hatalmas kegyelme által beleszólt, megjelent, amelyet betöltött az Ő nagy szeretetével. 
Hálát adok azokért a családokért, akik a maguk gyülekezetében só és világosság szeretnének lenni, akik a lelkészt megszólítva, érte imádkozva mernek, akarnak cselekedni, ösztönözni, inspirálni, nem önös érdekből, hanem Isten dicsőségére.
És persze hálát adok a fáradhatatlan és nagyszerű munkatársakért, lelkészekért és tanítókért, óvónőkért, a figyelemfelkeltő és nagyszerű előadásokért, a programokért, a közös kirándulásért, a Balatonért, az esti, éjjeli beszélgetésekért, nevetésért, hogy még képletesen barátnő után is kutakodhattunk egy barátunknak, hála a mobilnetnek :)
Higgyük el: ilyen családok léteznek. Itt vannak (éppen itt alszanak) Fenyvesen közel kétszázan, mintegy ötven család, nagyvárosból és kisgyülekezetből, tradicionális református háttérrel rendelkezők és pár éve nálunk megtértek, keresők, kutatók, a gyülekezet peremén lévők, anyagilag tehetősebbek és kevésbé azok, ki tudja, milyen politikai meggyőződéssel, sajátos történettel, örömmel, bánattal, munkával. Egyetlenegy azonban mégis összeköt mindnyájunkat: Krisztusban egyek vagyunk. A Krisztus története a mi történetünkké lett, mi pedig ezt felismerhettük.

Kedves lelkész kollégák, arccal a gyerekek, fiatalok, családok felé! Szeressük be őket a mi drága magyar református egyházunkba! Ott vannak körülöttünk, mellettünk, csak észre kellene őket venni. Ne feledjük: ők a mi jelenünk – ők a mi jövőnk.