– Csoda egyébként, ha kiakadnak önre a hívek? Elvileg a papot Isten hívja el. Milyen isten az, aki még a papját sem tudja jól kiválasztani?

– Egy ilyen lépés megrogyasztja egyesek világképét, pontosabban azt, ahogy látni szeretnék a világot. És láttatni, olyan egyszerűen, ahogy csak a mesékben van. A világ ennél picikét bonyolultabb, összetettebb.

„Nem akartam csendben elsunnyogni” – mélyinterjú a papságot hátrahagyó Füzes Ádámmal - Válasz Online

Mindegy, csak legyen egyszerű, pár szó, olvashatóan férjen ki egy óriásplakátra, hogy át lehessen adni a tábort mozgósító üzenetet. Csak legyen egyszerű, férjen ki egy képre, olvashatóan az Instára, mondjuk a tengerparti fövenyre, az arcom mellé, a napfelkelte alá. Mindegy, csak legyen egyszerű, pár pont, ami már módszer, instant, működik minden helyzetben, feljavít, feltölt de legalább is fellelkesít, aztán majd felfújva motiváló előadássá is cseperedhet.
Mindegy, csak legyen egyszerű, megmagyarázni a világot, az embert és Istent. Pár mondat legyen elég a mindenségre. Kész is a világkép.

Az a baj, hogy nem elég. A világ (az ember és Isten is) ennél picikét bonyolultabb.  Nem lehet egy kilépett papot sem "lerendezni" pár mondatban, akár mellette vagyunk, akár ellene. Van a hír, pár mondatban, vannak a reakciók, szintén röviden, velősen. A valóság nem ennyi. megállni egy ember történeténél, belelátni sokkal több, mint pár mondatban összefoglalható vélemény. Itt is egy történet van, egy saját útvonal. Nem tisztem minősíteni, nem is akarom, nem szerettem volna. Nincs jogom, de kedvem sem hozzá. Nem is azért hoztam ide, hanem a bonyolultság miatt.


Bonyolult és összetett minden, még ha kényszeresen szeretnénk is leegyszerűsíteni azt, ami a kezünk ügyébe kerül. Pedig jó ám elámulni, minek is vagyunk a részei. Jó megdöbbenni a bonyolultságon, ami körbevesz. Jó beleremegni saját magunk összetettségébe. Jó lemondani arról, hogy a végtelen Istent is beleszorítsuk valami egyszerű keretbe. Még ha nehéz is, jó.

Amikor 2011-ben elindult a REPOSZT, úgy gondoltam, van értelme híreket kommentálni, fogni a körülöttünk felpattanó labdákat és leütni úgy, ahogy én tudom. Nagyon hamar elfáradtam, hogy nem beszélgetni akarnak mások, hanem minősíteni, hogy ha közélet van, akkor csak szekértáborok és háború. Pedig jó volt az elején, kitalálni és elkezdeni a többiekkel, végülis szép kaland volt, becsülöm is a társakat, akik vitték tovább, folytatták. Aztán majdnem kilenc évig tartott, ami az interneten nagy idő. Azóta nyomtatott és online újságok születtek és tüntek el, megváltoztak a médiafogyasztási szokások, van fakenews, meg mindenkinek külön buborék és mindent átható közösségi média(zaj).

Én már régóta nem foglalkozom nyilvánosan közéleti témákkal, pont azért, mert az élet bonyolultabb. Inkább megállok az egyéni történetek előtt, mellett. Mint itt, most egy kicsit Füzes Ádám mellett. Nem ismerem, de sok mindent átérzek abból, amit elmond. Sok a párhuzamosság, amiről jó lenne beszélni. 2011-ben azt hittem, ezt lehet egy blogon keresztül. Valakinek biztosan sikerült is, de nekem nem ment. Most úgy gondolom, csak úgy működik, ahogy ez az interjú is, ha leülünk egymás mellé és beszélgetünk, időt engedünk az összetett és bonyolult valóságnak. 2020-ban már beszélgetni szeretek. Ez van.