Egyszer azt mondta, szívesen elindulna a nagyvilágba egyetlen kamerával, emberekkel beszélgetne, tájakat filmezne, ebből kerekedne ki egyfajta „Gundel-szubjektív”. Most ez következik?
Tényleg nem tudom, ugyanakkor ez valóban egy régi tervem. A pályakezdő kollégáknak szoktam mondani, hogy tartsanak önvizsgálatot: van-e bennük őszinte kíváncsiság? Ha ez nincs meg, akkor nem lesznek igaziak a kérdéseik, de a kapott válaszok sem. Tényleg jó lenne elindulni. A világ fantasztikus, az emberek és a történetek elképesztően érdekesek.  Most ezt keresem. Hívő ember vagyok, hiszek abban, hogy ha egy ajtó becsukódik, egy másik kinyílik.
Manapság ezt huzatnak szokták nevezni.
Az én hitem azért kicsit más, ennél komolyabb.

Egy döntés háttere – origo.hu

Gundel Takács Gábor a magyar médiapiac egyik legismertebb és legnépszerűbb szereplője. Ismertségét műsorainak, kedveltségét is részben azoknak, részben pedig személyiségének köszönheti. A titok bizonyosan több összetevős, de egyike ezeknek, hogy őszintén tudja adni magát műsoraiban, emellett a humort sem nélkülözik megnyilvánulásai. Ezért is hatott meglepetésszerűen döntése, hogy feláll nemcsak az egyik legismertebb és legkedveltebb játékműsor, a Maradj talpon műsorvezetői székéből, (stílusosan: kiszáll annak köréből), hanem elhagyja a köztelevíziót is, mert nem ért egyet az ottani döntéshozatali mechanizmusokkal.

Tette mindezt úgy, hogy egzisztenciálisan kilép a semmibe. (Azóta megjelent a hír, hogy máshol kapott ajánlatot). Döntésének hátteréről egy hosszabb interjúban mesélt, amelynek egy mondatában elrejtett egy hitvallást. „Hívő ember vagyok, hiszek abban, hogy ha egy ajtó becsukódik, egy másik kinyílik.” De ezt csak értő fülek hallották meg, másoknak közkeletű szellemességnek hatott a mondat: „Manapság ezt huzatnak szokták nevezni.” Volt alkalmam beszélgetni egy fél estén át Gundel Takács Gáborral, aki nemcsak a képernyőn, hanem az életben is jó beszélőkével megáldott, ugyanakkor nagyon tudatosan hitvalló ember. Emlékeim szerint így fogalmazott, hogy hitvalló református. Nem örökölte az odatartozást, hanem választotta azután, hogy már megérezte milyen is az Isten-közelség. Hiteles volt, amit felesége révén megismert: az élet, a viszonyulás, az egymáshoz csiszolódás és feltehetően a mindennapi élet tartalma. A hit nem végtelenített extázis, hanem a mindennapokban tapasztalt biztonságérzet. Az Istenre hagyatkozás nyugalma. Az hit igazsága éppen az az egzisztenciális egyoldalúság, amivel mindent feltesz az Isten-bizonyosságra az ember. Isten pedig soha nem zárja be a lehetőségeket. Elzár utakat, de azt is az őt szeretők javára teszi. A látszólagos rossz azért történik, hogy a még nagyobb kegyelem megmutatkozhasson. Isten nem hagy senkit erején felül kísérteni. De aki vállalja a benne megismert élet igazságát és mércéjét, annak dicsőségét is megmutatja.
A félelem azért kerekedhet felül az emberben, mert az magárahagyatottság bizonytalansága uralja az életet. Így nem is lehet szabad. Döntése nem az igazságra irányul, hanem a túlélésre. Megköti rossz kompromisszumait, amitől akkor is, de később még jobban szenved. A gonosszal nem lehet kiegyezni. Minden ilyen kísérlet nemcsak kudarcos, hanem káros az emberre nézve, mert megnyújtja a szenvedést. Keserves ezt megtanulni, sok álmatlan éjszakába kerül. A hit mértéke szerinti igazság teszi szabaddá az életet abban a bizonyosságban, hogy ha egy ajtó bezáródik, máshol egy másik kinyílik. Ez Isten és a hit logikája.