„Kacifántos élet volt – de nem fogok panaszkodni!” – mondta advent negyedik vasárnapján megtartott, századik születésnapi miséjén Olafsson Placid. Népszerűségét jelzi, hogy a Villányi úti ciszterci Szent Imre Templomban a reggeli fél nyolcas szentmisén egy tűt sem lehetett volna leejteni.
Placid atya személyiségének varázsát az adja, hogy egész életében mást sem tesz, mint az Úristen akaratát keresi, és ami őt unikummá teszi: a legelképesztőbb helyzetekben is megtalálja azt. 

Placid atya 100 éves – Így tanít élni a Gulag legboldogabb foglya - valasz.hu

„Túléltem az idei karácsonyt...” - mondta nekem valaki néhány órával ezelőtt. Túlélés... Milyen viszonylagos is ennek a szónak a jelentése. Tudom, szégyen és gyalázat, épp ezért humorral próbálom tompítani ennek az élét, de 100 évet kellett élni Dr. Olafsson Károlynak, Placid atyának, a Gulág szerzetesének, hogy én is felfigyeljek rá... Rá, aki túlélte a világtörténelem leghosszabb, legkegyetlenebb és legvéresebb századát, a XX. századot, benne 10 évet egy szovjet munkatáborban, sőt, még a rendszerváltás előtti-utáni zavaros évtizedeket is... A Gulágra nézve mondta egy korábbi, vele készült interjúban: „...túl kellett élnem ezt a poklot, és ennek négy szabályát hadd szabadjon elmondanom, mert ez azért a mostani életünkre is biztos hogy áll!”

 

 

1. szabály: A szenvedést nem szabad dramatizálni. Attól csak gyengébb lesz az ember, ha panaszkodásra fecsérli el az energiát... Ott a lágerben, valahogy ezt ösztönösen megérezték a „túlélni akarók”, mert ha valaki elkezdte mondani, hogy ez se jó, meg az se, akkor rögtön másra terelték a szót, hogy beszéljen a szakmájáról, a családjáról, bármiről, csak ne veszítse el az életerejét. Placid atya azt mondta, hogy ebben az időben három és fél millió politikai fogoly volt a kb. 16 ezer lágerben. Ezek közül ezrek, százezrek hazatértek. „A kutya fáját, én sem vagyok silányabb! Ezt kellett nekünk mondani, mert ez mozgósította bennünk az energiákat, hogy túl tudjuk élni.”

2. szabály:  Keresni kell az élet apró örömeit. Hogy milyen örömök lehettek a Gulágon? Csak egy példa: „Mínusz húsz fokban erdőirtás volt. Kimentünk az erdőre dolgozni, de bennünket örökké motoztak, mert a kék parolis belső őrök átadtak a piros parolis külső őröknek, és akkor megmotoztak. Ilyenkor a pufajkánkat szét kellett tárni, megtapogattak, hogy sugárhajtású repülő, vagy atombomba nincs-e a hónunk alatt. De ha a katona elfelejtette levenni a vattasapkámat, micsoda öröm volt, mert mire ő azt kikutatta volna, addigra én megfáztam volna. Észre kell venni az élet apró örömeit.” De ezen kívül öröm volt, apró öröm, hogyha a mínusz 40 helyett csak 30 fok hideg volt, vagy ha két szem krumplival többet találtak a levesben, mint tegnap... Szintén nagyon fontos volt, hogy ezeket az örömöket meg is osszák egymással. Sőt, esténként szabályos „kis öröm mesélő bajnokságokat” rendeztek, s az lett az olimpiai bajnok, aki 17, az előbb említettekhez hasonló örömöt talált aznap, a rettenetes láger-életben!

3. szabály: Különbek vagyunk rabtartóinknál! „Ha nem értek egyet azzal, hogy én hangya vagyok velük szemben, akkor nekem ebben a szituációban kell megmutatnom, hogy igenis többet érek, igenis értékesebb vagyok, igenis nemesebb vagyok, igenis emberibb vagyok, különb vagyok, mint az a géppisztolyos. Ez mozgósítja az energiákat” Igen, talán erre a dacra, erre a büszkeségre, keresztyén körökben nem is szoktunk úgy gondolni, hogy ez is lehet egy belső energiaforrás...

4. szabály: Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb elviselni a szenvedést! „Amikor megérkeztünk a szovjet rabtelepre, azt mondták, hogy a hőmérséklet mínusz 46 fok.  Hómező vett körül. A havon kellett állnunk több, mint fél óráig, mezítláb, mert a vonaton az egyik szovjet rabtársam ellopta a cipőmet. Úgy éreztem, mintha tüzes parázson álltam volna. Bőgtem, mint egy gyerek, amíg teljesen érzéketlenné nem fagyott a lábam. Újabb szörnyű fájdalom volt, amikor a barakkban felengedett a fagyás. Bevallom azonban, hogy nem gondoltam akkor Jézus keresztre feszítésének fájdalmaira, csak azért fohászkodtam, hogy túléljem ezt a szörnyűséget...” Az Isten nemcsak kapaszkodókat, vékony szalmaszálakat ad azoknak, akik bíznak Benne, de ha kell azt is megmutatja, hogy őt igenis, komolyan kell venni! Már a hazafelé úton történt, hogy egy agronómus felszabadult örömébe bosszút kevert, s azt találta mondani, hogy „csak legyen a kezemben még egyszer géppisztoly, még a csecsemőnek sem fogok kegyelmezni...” 3500 km-t megtehetett. A határ előtt azonban  pár száz méterrel meghalt. „Az egyik fogolytársam meg is szólalt: - Atya, úgy látszik, nem lehet játszani az Istennel. Valóban nem léphetett hazánk földjére ezzel a gyűlölettel...”

Egy gyenge humorral kezdtem ezt a kis írást, fejezzük be egy sokkal szellemesebbel, amit Placid atya mondott néhány éve: „Az Úristennek van igazán humora! A Szovjetunió mindent megtett, hogy tönkretegyen. Én mégis itt vagyok, túl a kilencvenen. De hol van a Szovjetunió...?”

Dr. Olaffson Károly, Placid atya, a „százéves karácsonyi pap”, dec. 23-án töltötte be a 100. életévét. Mi is túléltük az idei karácsonyt...

Hozzászólások