Minimálbért adna a magyar focistáknak Urbán Flórián, akik megszakadnak, azok esetleg kaphatnak milliókat. A hazai futball megmondóembere évek óta nem jut kispadhoz az első és a másodosztályban, és sarkos véleménye van azokról, akik a „helyén” ülnek, az akadémiák trénereit egyenesen ostorozza. Elképesztő sztorit mesélt lapunknak arról, hogy NB I-es kispadot ígértek neki cserébe, ha visszalép a jobbikos képviselői tisztségtől.

„Azonnal felhívom a miniszterelnököt, és kapsz egy kispadot az NB I-ben” - mno.hu

Mielőtt a címben lévő furcsa kérdésre megpróbálnék válaszolni, elöljáróban annyit elmondanék, hogy egyrészt azért bátorkodom a reposzton erről írni, mert vallom, hogy az élet minden területe (politika, közélet, egyház, sport, futball stb.) átjárja egymást, másrészt vannak olyan, ha nem is feltétlen kőbe vésett, de azért bibliai-, népi-, s nagy emberektől való bölcsességek és igazságok, amelyek még a magyar futballban tapasztalható történésekre és jelenségekre is magyarázatot adnak.
Egyenlőre maradjunk annyiban, hogy vannak dolgok, amelyeket el kell fogadni...! Hogy konkrétan mi mindenre gondolok?

 

El kell fogadni, hogy „senki sem próféta a maga hazájában...!” Azaz, a magyar edzők, akkor is, ha már letettek valamit az asztalra és ha megszakadnak is, kevesebb bizalmi tőkét kapnak a néptől, illetve az illetékesektől, mint a sokszor névtelen, komoly eredményeket felmutatni nem tudó, ám külföldi trénerek. Hogy miért van ez így? Ugyanez a helyzet a játékosokkal is, de az élet más területein is: miért a drágább, de talán minőségében nem jobb külföldi terméket vesszük le polcról, miért van nagyobb hitele az idegen nyelvű reklámoknak, miért menőbb az angol, amerikai slágereket dúdolni, mint a magyart...?

El kell fogadni, hogy „az rendeli a nótát, aki fizeti a zenészt...!” Mióta világ a világ, a klubigazgatók, a mecénások vagy éppen a pénzesebb szülők mondják meg, hogy ki játsszon, mit játsszon és hogyan játsszon... Persze, lehet mondani őszinte, gyermeki lélekkel, hogy a pénz megöli a játékot, de... Tudomásul kell venni, hogy a futball ma már egy globális iparág, melynél nem az a legfőbb cél, hogy a pályán lévő, egymással szemben álló csapatok minél többször a gólvonal mögé juttassák a játékszert, hanem hogy minél több profitot termeljenek az őket is fizető kluboknak... (Persze ez a két cél azért legtöbbször összefüggésben áll egymással.)

El kell fogadni, hogy „a hatalom keze mindenhová elér...!” Nincs „politikamentes” futball! Ahol emberek és érdekek állnak egymással szemben és ahol „nem babra megy a játék”, ott jelen van a hatalom, a politika. Így volt ez a két világháború között, a Rákosi-időben, a Kádár korszakban, s így van ez most is a jelenlegi miniszterelnök regnálása idején... (Pláne, ha a kormányfő még szenvedélyesen szereti is a labdarúgást...)

El kell fogadni, hogy azt, hogy „minden szép, minden jó, mindennel meg vagyok elégedve...!”, csak a császár (Ferenc József) mondhatta egyszer, egyedül... A magyar futball szereplői - hadvezérei, zsoldosai, közkatonái... - egyszerre, ráadásul együtt bizony nem mondhatják, s főleg nem az egész nép... Nem véletlenül citáltam ide militarista kifejezéseket, ugyanis Urbán Flórián szerint „a futball háború, és a háborúkat hadvezérek irányítják. Ezt hiányolom a külföldi edzőkből...” Igen, mindenkinek mást jelent a foci, mindenki mást vár tőle, s mindenki mást is kap: az egyik győzelmet, a másik vereséget... Ilyen egyszerű... Hogy mindenkinek jó legyen, nos, olyan nincs...

El kell fogadni, hogy mindenki arra törekszik, hogy kis munkával, – vagy kicsit átfogalmazva, átértelmezve Puskás Öcsi mondását – „kis focival nagy pénzt” keressen... Egy másik interjúban ezt mondja Urbán: „...a szülők hozzák az ügyetlen gyerekeiket ész nélkül futballozni, mert valahogy össze kell tarhálni az utánpótláscsapatot, csórikám meg azt hiszi, hogy mekkora játékos lesz a fiából és majd megoldja a gondjait, mert hallotta, hogy most van pénz a fociban...” - utalva a TAO-pénzekre és egyéb támogatásokra, s hogy „most a kormány talicskával, vagonszámra hordja be a pénzt a futballba...”

El kell fogadni, hogy „sok bába között elvész a gyermek...!”  Azaz: a fociból csak a pénzre pályázók között, mögött óhatatlanul háttérbe szorul a szakma, a játék... De hallgassuk csak megint Urbánt: „...a futballban pénzt szimatoló emberek megjelenésével eltűnt, kihalt a magyar labdarúgásból a szenvedély. Amikor még nem volt ennyi lóvé, sőt semmi sem volt, akkor még dolgoztak itt egyéniségek, akik nem TAO-pénzekért, hanem a foci szeretetéért, lelkesedésből, szenvedélyből dolgoztak a sportágban. (…) A sok pénz, a milliárdok valósággal megrohasztották a magyar futballközeget...”

El kell fogadni, hogy „nyomtató ökörnek ne fogd be a száját...” Tudom, ez a mózesi törvény elsősorban arra vonatkozik, hogy adj enni a szántó igás állatodnak, de talán úgyis értelmezhetjük, hogy aki dolgozik (mint egy ökör...), vagy stílusosan szólva, aki felszántja a pályát, annak ne fogjuk be a száját, az hadd mondja a magáét...! Márpedig Urbi ilyen volt játékos korában, s edzőként sem tűrte meg lötyögést, a langyos állóvizet... Tehát hiteles, ő megmondhatja, hogy mi a baj és mit kellene máshogy... Nem véletlen találta meg őt egy radikális, ellenzéki párt... Igaz, azért „gyököt” kell vonni a szavaiból, mert hajlamos az általánosításra, a nagyotmondásra, a demagógiára... Igazi vagány, szókimondó külvárosi politikus... De oda kell figyelni rá...

Szóval, el kell fogadni, ilyen a futballunk... Szeretni kell... De azért áldást ne adjon rá, se Urbi, se Orbi... Legfeljebb Urbi et Orbi...!

Hozzászólások