Olykor egy csirke vagy egy kecske az ár, máskor negyven dollárt kell fizetni a szürke hályogot eltávolító műtétért. Hardi Richárd szemorvosként negyedszázada gyógyít a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Átélt két háborút, több betegséget és megannyi megejtő pillanatot.

MBEDJI ÚJRA LÁT- magyaridok.hu

Igen, van amikor egészen Kongóig kell menni olyan témáért, amiről érdemes írni... Ami nem indulatokat, rossz érzéseket és lesújtó gondolatokat kelt, hanem pozitív energiákat szabadít fel az emberben... Amikor olyan embert ismerhetünk meg, akinek az életére, munkájára, meglátásaira tényleg érdemes odafigyelni... Nos, lássuk, hogy Hardi Richárd, a kongói Mbuji-Mayi városában dolgozó hívő magyar szemész orvos mi mindenre nyithatja rá a szemünket...?

 

 

Először is arra, hogy XXI. század ide, globalizmus oda, azért még ma is vannak „albertschweitzerek”... Bár ez ellen ő maga tiltakozik leginkább: „Ne essünk túlzásokba! Tisztelem Albert ­Schweitzert, rengeteget olvasom a munkáit, olykor párhuzamot is látok kettőnk tevékenységében, de tisztában vagyok azzal, hogy ő zseni volt.” Hardi doktor pedig „csak” egy fiatal magyar orvos volt, aki édesapja halála után úgy döntött, hogy megvalósítja álmait, s vállalja ezt a nehéz munkát, jobban mondva, küldetést. Egy olyan orvos, akinek valóban fontosabb volt  gyógyító hivatása, mint a saját kényelme, anyagi biztonsága és egzisztenciája. Igen, egy európai ember, aki nem elvenni, hanem adni, nem rombolni, hanem építeni, nem uralkodni és leigázni, hanem segíteni és gyógyítani ment a fekete kontinensre...

Aztán azt is meg lehet tudni a vele készült riportból, hogy -bár mi magányos partizánoknak gondoljuk a hozzá hasonló misszionáriusokat és egyéb szerzeteket... – ma már igazán komoly eredményeket csak rendszerben gondolkodva és dolgozva lehet felmutatni. Igaz, olykor a rendszert az embernek magának kell kiépíteni... Például a hatalmas távolságok és az egyéb akadályozó körülmények miatt meg kellett szervezni a vidéki betegellátást... „Tőlünk 300-600 kilométerre megannyi falu létezik, ahol rengeteg beteg él. Onnan eljönni Mbuji-Mayiba egy világtalannak akkora erőfeszítés, mintha valaki Budapestről Párizsba gyalogolna...” -mondja Hardi doktor. „Egy-egy út előtt megszervezzük a fogadóhelyet. Állami kórházakat választunk ki, ahol van generátor, így azt nem kell vinni. Eleinte kellett. Felpakoljuk a műtő és a rendelő egy részét, hiszen ha megállapítjuk a betegséget, műteni is kell, mert egyébként nem tettünk semmit. Gyógyszereket is viszünk, mert az eldugott falvakban a receptünket sem tudnák kiváltani, mint ahogy szemüvegeket is pakolunk, hiszen Ofotért-üzlet sincs...” Ami pedig a gyógyászati munka financiális oldalát illeti: van egy belga segélyszervezet, amely támogatja, aztán Magyarországon is működik egy alapítvány, amely műszerekkel és egyéb anyagi javakkal látja el a szolgálatot, de maguk a betegek is fizetnek, ki-ki tehetsége szerint... Ugyanakkor ők maguk is támogatóként „üzemelnek”: bevételük 40 %-át a helyi, hihetetlenül szegényes „kórházak” fejlesztésére adják... S mi a célja az immár 60 éves magyar orvosnak? Egyszerű: „...célom, hogy olyan struktúra jöjjön létre, amely egyszer nélkülem is működik...” Ennek érdekében egyetemi oktatóként is részt vesz a kongói egészségügy jövőjének megteremtésében.

Persze, ne gondoljuk, hogy ez egy hollywoodi sikertörténet és teljes a gyógyulás... Tényleg nem az, csak egy jellemző példa: Általában egy betegnek csak az egyik szemét műti meg, óvatosságból, mert ha véletlenül fertőzés alakul ki, mert nem sikerült az eszközök fertőtlenítése, akkor ne veszítse el mindkét szemét a beteg... Igen, legtöbbször be kell érni ilyen „félsikerrel”, még ha furcsa is ezt hallani nekünk, egész-ség-centrikus szemléletű embereknek...

Végül az is tanulsága lehet a szóban forgó riportnak, hogy hitre és bizalomra még egy ilyen elhivatott orvosnak is szüksége van:
„– Egyik itthoni ismerősétől hallottam, hogy számos alkalommal betegedett meg. Ki gyógyítja ilyenkor az orvost?
– A gerincsérvemet itthon kezelték, de egy malária miatt már nem jövök haza. Ennyi idő után a betegségek jó részét magunk kezeljük. Egyébként az Úrra és a helyi orvosokra bízom magam...” -felelte Hardi doktor.