A Shadows from the Walls of Death (Árnyak a halál falairól) című 1874-es könyvnek nemcsak a címe fenyegető, hanem a lapjai is. Olyannyira, hogy aki kesztyű nélkül érinti meg őket, halál fia. A könyv ugyanis több száz tapétamintát gyűjt egybe, amelyek mindegyike veszélyes mennyiségű arzént tartalmaz. A különleges kiadvány Dr. Robert M. Kedzie munkája,aki sebészként dolgozott az amerikai polgárháború alatt, majd kémiaprofesszor volt a Michigan-állambeli Mezőgazdasági Főiskolán.

A világ legveszélyesebb könyvét csak kesztyűben szabad megérinteni - konyves.blog.hu

Olvasom ezt a leírást a halál könyvéről, s akaratlanul is rossz érzések kerítenek hatalmukba... Lassan azon kapom magam, hogy gyanakvó tekintettel pásztázom a könyvespolcomat és sötét árnyakat látok rajta... Különösen egy könyvnél, az élet könyvénél, a Bibliánál... Kesztyűre még nincs szükség, egyenlőre tisztes távolságból nézegetem, fürkészem, aztán közelebb hajolok hozzá, s megszagolom... Nem járt itt valaki...? Nem mérgezte meg ezt a könyvet a halálkönyv szerzőjének, Kedzie professzornak vagy éppen a liberalizmusnak a gonoszabb, ártóbb szelleme, netalán-tán maga a Sátán...?

 

 

Merthogy látok valami megmagyarázhatatlanul gyanúsat abban, amiért és ahogyan kerülik ezt a könyvet az emberek... Mintha ezt a néhány soros ismertetőt Kedzie könyvéről a Szentírásról írták volna... Igen, látok párhuzamot a halál- és az élet könyve között...

Kezdjük azzal a félig misztikus, félig valós titokzatossággal, amely mindkét könyvet belengi... Eszembe jut első szolgálati helyem vizes, dohos parókiája, amelynek egyik szobájába -megérkezésemkor- egy zárt kosarat találtam, s kiállt belőle három nádcső... „Falszárító berendezés...” - mondta kérdésemre az egyik atyafi, majd hozzátette, hogy egy Zsiguli árát fizette érte néhány éve a gyülekezet... Sandán bandzsítani kezdtem, egyik szememmel a csodakosarat, másikkal az ódon falak vízfoltjait néztem... Tetszetős, érdekes külső és formaságok, de ki tudja, mi van bennük... S ez igaz a halálos könyvre is, hiszen szinte egy szót sem árulnak el arról, hogy tulajdonképpen miről szól, mi az üzenete, mi késztette nagy műve összeállítására a professzor urat, mint ahogyan a Biblia tartalmát illetően is, még művelt, iskolázott közegben is teljes a homály és a „tohuvabohu”...

Szép, színes tapétaminta-gyűjtemény... Sokan nem így tekintenek a Szentírásra is...? Szép idézetek (pl. Szeretet himnusza) és évezredes bölcsességek gyűjteménye... Ki lehet bélelni vele egyéni és közösségi komfortzónáink falait... Az élet minden területéhez, „szobájához” találhatunk benne valami időtállót, nemeset, odaillőt... Csak az a baj, hogy így ezek csupán díszletként, körítésként szolgálnak... S mi van a Biblia azon részével, amit nem lehet kitenni a falra, mert egyszerűen nem odavaló, hanem sokkal inkább ablak és tükör: hogy lássuk, milyen a világ, s benne mi magunk...?!

Arzénes lapok... Igen, mintha valaki mérget tett volna az élet könyvébe... Hogy távol tartsa az emberektől... Hogy ne vegyék a kezükbe... Hogy nehogy kinyissák, olvassák, megértsék... „Könyve előszavában arra figyelmeztet, hogy az arzén nemcsak gyorsan képes ölni, hanem lassú, krónikus mérgezéssel is...” - olvashatjuk a halál könyvéről, s tényleg minta a mi könyvünk is, pontosabban annak a mellőzése, ilyen lassú, de biztos hatékonysággal végezné a maga hitsorvasztó, közösségpusztító, egyáltalán életromboló munkáját... Most látványosabban Nyugat Európában, de azt mondják, hogy csak idő kérdése, hogy hozzánk is begyűrűzzön...

Kedzie írt egy rövid figyelmeztetést is – óh, minő figyelmesség...! - hogy könyve ne kerüljön gyerekek közelébe... Ez a gondolat is ismerős a híradásokból, az iszlám és a Korán terjeszkedéséről, valamit a keresztyén hitoktatás háttérbe szorulásáról... Legalább a szép, színes, gondosan „kicsemegézett”, egyben „kérügmátlanított” és méregdrága „tapéta-gyermekbibliák” megmaradhatnak...?
Tanulságos az is, amikor arról ír e könyv ismertetője, hogy a 100 példányban készült, s Michigan közkönyvtárainak szétküldött veszélyes műből mindössze négy maradt fenn, a többit a könyvtárak - félve attól, hogy megmérgezik látogatóikat – nemes egyszerűséggel megsemmisítették... Ha itt is párhuzamot vonunk: a könyvtárak a keresztyén felekezetek, melyeknek gondoskodnia kellene arról, hogy minél több kézbe eljusson... Nos, hogy állunk ezzel...? Tudunk vele mit kezdeni...? Most ünnepeltük a Szentírást is a gyülekezeti- és egyéni hívő élet középpontjába állító reformáció 500. évfordulóját... Vajon ennek hatására többen olvassák a Bibliát...?

A halálkönyv méregfogát azzal húzták ki, hogy bedigitalizálták egyik utolsó példányát, amelyet így már veszélytelenül lehet nézegetni... Kétségtelen, hogy az élet könyvét is egyre többen már az interneten érik el, de ez csak technikai kérdés... A fő kérdés az, hogy a mi keresztyén életünk jobban igazolja-e, hogy a Szentírás valóban az élet könyve, mint amennyire az ellenpropaganda igyekszik meggyőzni a világot ennek az ellentétéről...?! Minden esetre a garancia a győzelemre csak az lehet, hogy az Isten könyvéről és az Isten ügyéről van szó: „A teljes írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy az Isten embere teljes mértékben alkalmas és minden jó cselekedetre felkészített legyen.” (II. Tim. 3, 16)