Felhívást tett közzé a Magyar Kórházi Önkéntesek Alapítványa: olyan munkatársakat keresnek, akik szívesen foglalkoznak beteg emberekkel, segítik a kórházak gyógyító-rehabilitáló tevékenységét. Nem ingyen ápolókat toboroznak, hanem olyanokat, akik szabadidejük egy részét beteg embereknek ajándékozzák.

Ezért keresnek önkénteseket a kórházba - ripost.hu

Általános felfogás, hogy az önkéntesség azok elfoglaltsága, akiknek nincs munkájuk vagy már nyugdíjasok (tehát már nincs munkájuk – jobb esetben, mert nem egy nyugdíjas ismerősöm még vállal munkát, de ez egy másik történet), vagy akiknek sok a felesleges idejük. De semmiképp sem fér bele azok idejébe, akik aktívan dolgoznak. Mintha a „jó munkás” embernek nem lenne szabadideje. 

Valahogy szégyelljük, ha van olyan üres időnk, amit nem munkával töltünk. „Én nem nézek tévét. Egész hétvégén dolgoztam.” – Nehogy valaki azt gondolja, hogy esetleg pihent. Hajlamosak vagyunk aszerint értékelni saját magunkat és felállítani a mércét, hogy milyen aktívak vagyunk és milyen sok dolgot tettünk meg. Persze, azért valljuk be őszintén senki nem képes egyfolytában dolgozni. Szükség van a kikapcsolódást nyújtó tevékenységekre. Olyasmikre gondolok, mint például a tévénézés, moziba járás, szaunázás, olvasás vagy éppen egy kis édes semmittevés… és a sor végén hadd álljon itt írásom témája: az önkéntesség.

Miért ne lehetne az önkéntesség kikapcsolódást elősegítő tevékenység? Nem gondolom, hogy minden életkorban és élethelyzetben vállalható, azonban vannak olyan időszakok, amikor kifejezetten jót tesz az embernek ennek a nemes céllal rendelkező tevékenységnek a felvállalása.

Mi az önkéntesség? Olyan tevékenység, melyet egyénileg vagy csoportosan, rendszeresen vagy alkalmanként a közös jó érdekében saját akaratból végeznek, anyagi ellenszolgáltatás nélkül.

Már a fiatalokat is arra ösztönzik, hogy ismerjék meg annak a munkának az ízét, amelyért nem fizetnek. A közösségi szolgálat, melyet minden érettségizni szándékozó fiatalnak 50 órában teljesítenie kell, tulajdonképpen az önkéntesség előszobája. S egy jól megszervezett közösségi szolgálat (tapasztalatból írom) nem tűnik fárasztónak, unalmasnak a diákoknak.  Sőt szociálisan érzékenyíti az elesettek, rászorulók felé. 

Gyermekeinknek előírjuk, hogy bizonyos óraszámban legyenek segítőkészek, türelmesek, figyelmesek és mindezt bármilyen juttatás nélkül. Magunknak hány órát írunk elő? Vagy a napi 8 esetleg 12 óra után azt mondjuk, hogy nincs időm és energiám, hogy a hetemből odaszánjak pár órát és önkénteskedjem? Számoljunk csak utána, hogy gyermekeink hány órát tartózkodnak az iskolában és még otthonaikban is hány órát töltenek tanulással. S ezen felül még mennek különórára és természetesen a közösségi szolgálatot is végzik minden mellett. Jó lenne fiataljaink előtt jó példával járni! Nem erőn felül és nem megfeszülve, hanem bölcsen megszervezve az életünket. Nagy Feró is megénekelte már: 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás.

Amennyiben mégsem motivál bennünket a példamutatás akkor egy másik szempontot szeretnék említeni: magamért. Bármennyire is furcsa és hihetetlen, de az önkéntesség jót tesz az ember testi – lelki egészségének. Azzal, hogy másnak segítek én is erősödöm és gazdagodom. Megtapasztalom, hogy milyen gazdag vagyok, hogy tudok adni (nem az anyagiakra gondolok). Érzem, hogy rám is szükség van. Jó egy kicsit kimozdulni a megszokott mókuskerékből és betekinteni egy másfajta tevékenységbe.

S ha még ez sem elég meggyőző, akkor hadd hozzam keresztyén életünk egyik fontos feladatát: másokért való szolgálatot. Máté evangéliumából szól a biztatás: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg. (Mt 25,34-40)

Olyan jó hallani olyan esetekről, mikor a gyülekezeti tagok felajánlják a segítségüket. Vagy éppen meglepik a lelkészt és arra ér haza, hogy lenyírták a füvet a parókiaudvaron. Nem gondolom, hogy az ő dolguk lenne, mégis olyan nagy ajándék az ilyen gyülekezeti tag. Van szeme, hogy hol kél el a segítség. Isten áldja meg ezeket a „jó” szemű embereket! S hiszem, hogy sokan vannak. Leginkább nekik ajánlom, hogy csatlakozzanak önkéntes tevékenységekbe.

Országosan több intézményben is lehet önkéntességet vállalni. A Magyar Kórházi Önkéntesek Alapítványa egy a sok közül, ahová lehet csatlakozni. Segítséget tudnak nyújtani ebben a helyben lévő lelkészek vagy egyszerűen beírjuk az internetes keresőbe, hogy önkéntes szolgálat. Mindenki talál magának olyan elfoglaltságot az élet bármely területén, amit szabadidejében végezhet.

Az egyik, a cikk által is említett önkéntes tevékenységi terület: a kórház. Olyan sok panasz érkezik, hogy milyen az egészségügyi ellátás. Tudom, - mert én is megteszem – a kritikát mindig könnyebb kimondani, mint az általunk rossznak vélt dolgokon változtatni. Most itt a lehetőség! Keresztyén emberként (ha megvan bennünk az indíttatás) induljunk el és legyünk kórházi önkéntesek! Nagy szükség van a kórházakban azokra az irgalmas lelkű testvérekre, akik szívesen odaülnek egy-egy ágy mellé és beszélgetnek, vagy éppen csak meghallgatják a betegeket. Országszerte a legtöbb kórházban szolgál református lelkész. Érdemes őket megkeresni és megkérdezni nem szeretne-e egy önkéntest? Nem hiszem, hogy nemet mondana. 

A Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban hosszú évek óta, a vezetés által támogatottan több mint 50 önkéntes látogatja a betegeket. Tevékenységük, jelenlétük áldás mind a kórház számára (sok terhet vesznek le a nővérek válláról), mind a kórház lelkésze számára, akinek munkáját segítik és természetesen saját maguk számára is. Nem egyszer számolnak be arról, hogy milyen örömöt és feltöltődést éreznek a látogatás után.

Mindenkit csak bíztatni tudok, hogy (amennyiben élethelyzete és ideje engedi) vállaljon önkéntes tevékenységet példamutatásként, saját magáért és másokért.

 

Kórházi önkéntesek szolgálatban