Saonara város polgármestere véget vetne a káromkodásoknak: a jövőben 400 eurót – azaz körülbelül 130 ezer forintot – kell fizetnie annak, aki Istent káromolja.
A Padova melletti, tízezres lakosú olasz kisváros első embere, Walter Stefan azért döntött a szigorításról, mert maga is meglepődött a lakók – kimondottan a fiatalok – csúnya beszédén.
“Az istenkáromlás sértő, engem is sért. Ezzel a törvénnyel megtiltjuk, hogy bármelyik vallást megsértsék, tiszteletben kell tartanunk a hívőket” – mondta a polgármester a brit Telegraphnak. A polgármester hangsúlyozta, hogy a törvény nemcsak a keresztény Istenre vonatkozik, de minden vallás tiszteletben tartására szólít fel.
Az istenkáromlást tiltó határozat egy 75 pontból álló helyi törvénycsomag része, amivel az a városvezetés célja, hogy civilizáltabbá tegye a hétköznapokat.


Százezres büntetés jár egy olasz kisvárosban annak, aki Istent káromolja – 777blog.hu

A 777blog újabb érdekes témát hozott olvasói elé, mely szerint egy olasz kisvárosban pénzbírsággal büntetik azokat, akik Istent káromolják.

Megörültem a rövid hírnek, mert fontosnak tartom, hogy minél több helyen legyen téma és felfigyeljenek az emberek, hogy Isten nevének a káromkodás tengerben semmi keresnivalója. Maga a beszéd is nagyon fontos, hogy milyen szavakkal fejezzük ki magunkat. Nem feltétlenül a legváltozatosabb és művelt megnyilatkozásokra gondolok. Egy gondolat lehet akkor is szép és nemes, ha egyszerű, hétköznapi módon fogalmazzuk meg. Attól szép, hogy van értékes üzenete. Egy káromkodásnak, csúnya szónak viszont nem mondhatnánk, hogy túl sok értelme van. Tulajdonképpen az emberi érzések, frusztráltság egyfajta kifejezése. Az az ember használ beszédében csúnya szavakat, aki érzelmileg olyan helyzetbe kerül, amit nem tud rögtön értelmezni vagy, ami még rosszabb: a megszokásból káromkodik.

Örültem, hogy volt valaki, aki azt tudta mondani, hogy elég és még eszköz is volt a kezében, amellyel lépéseket tudott tenni az ügy érdekében.  Kevés olyan vezető van, aki felvállalja, hogy bizonyos dolgokban korlátozza a választóit. Walter Stefan polgármester merte vállalni a következményeket és tiltást hozott létre. Nemcsak a keresztény vallás miatt, hanem minden vallás érdekében. Ez a kiszélesítés demokratikussá és elfogadhatóbbá teszi a város lakóinak ezt a törvényt, hiszen nem elfogultan döntött, hanem tiszteletben tartotta mindenki hitét. 

Nagy dolognak tartom, hogy felmerte vállalni! Főleg azok után, hogy elolvastam a cikk alatti hozzászólásokat. Páran osztották meg gondolataikat (és gondolom, hogy nemcsak Magyarországon gondolkodnak erről a témáról így, hanem a világ minden pontján vannak emberek, akiket ez felháborít és úgy érzik, hogy szabadságukban korlátozták őket), de egyik sem volt támogató. Sőt, inkább felháborodtak, hogy milyen dolog ilyen törvény betartatására kényszeríteni az embereket. 

Sajnos, ez a fajta hozzáállás csak megerősíti bennem a gondolatot, hogy szabadossá vált világunkban igenis szükség van a jó szabályokra, törvényekre, melyek meghatározzák az együttélés és az emberi viselkedés megnyilvánulásait. Egyben el is szomorít, hogy alapvető, íratlan szabályokat miért is kell újra és újra tisztázni? A polgármester által hozott törvények ugyanis kitérnek több, a kisváros lakóit érintő, az együttélést szabályozó témára. A cikk még a következő szabályozandó területekről beszél: fűnyírás időpontja, kutyasétáltatás pórázzal, szemétlerakás. 

A közös életnek vannak szabályai. Egy családon belül is fontos, hogy legyenek szabályok, amelyhez igazodhatunk. Szükségünk van a törvényekre! Legjobb példa erre a közlekedés. Ahhoz, hogy gördülékenyen haladhassunk járműveinkkel, szükségünk van szabályokra, mely megmondja, kinek van elsőbbsége. A KRESZ-ben ritkán udvariaskodunk, azért vannak az útmutatások (melyből elvileg levizsgáztunk), hogy azt betartva haladjunk. 

Bosszantó, amikor néhányan nem tudnak beállni a sorba és aszerint cselekedni (az élet bármelyik területén), ahogy az a többség szerint „normális” lenne vagy ahogyan a törvény kimondja. A legbosszantóbb pedig az, hogy vannak emberek, akik nem is érzékelik, hogy „úgy” kellene csinálni. Egyszerűen csak kimondják azokat a csúnya szavakat, amelyek eszükbe jutnak. Hajnalban nyírják a füvet, vagy vasárnap, az istentisztelet ideje alatt. Mindezt azért, mert neki akkor van ideje, kedve és egyébként is milyen dolog, hogy bárkit is korlátozunk a szabadságában/szabadosságában. 

Valóban ilyen világban élünk? Újra és újra szabályozni kell a legalapvetőbb dolgokat? Egy részről igen, mert szükségünk van ezekre a szabályokal. Másrészről pedig egy kis figyelemmel, józan paraszti ésszel a  legtöbb ember magától rájönne egy kis gondolkodás után, hogy mit és hogyan érdemes a jó együttélés érdekében tenni.

A cikk felvetette még bennem azt a gondolatot is, hogy olyan jó, hogy valaki kiállt egy olyan ügyért, melyben a vallás a lényeg. Számomra egy kicsit már sok, hogy minden irányzat, szexuális beállítottság teret kap. A vallások és most konkrétan a kereszténység pedig meg se szólaljon, mert a Krisztust követő ember legyen alázatos, elfogadó és csak hallgasson, mert már eleget beszélhetett eddig.

Végre valaki felvállalja (biztos vannak többen is) és keményen az asztalra csap. Talán bizonyos esetekben többünknek kellene így fellépnie és érvényesíteni érdekeinket. Mindenféle irányzat aktivistája kiáll és hirdeti, hogy mit egyek, hogyan gondolkozzam, mennyire legyek toleráns… 

Álljunk ki mi is keresztyének, és mondjuk meg embertársainknak, hogy zavar, amikor Isten nevét hiábavalóan a szájukra veszik. Egyébként is augusztus van, a káromkodásmentes hónap.