Steigervald Krisztián már 1999-ben a Pécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen ifjúságkutatásból írta a szakdolgozatát, ami annyira jól sikerült, hogy PhD-kutatásra is továbbment vele. Diplomázás után mint piackutató kezdett dolgozni, és az ifjúságkutatással mellékesen, afféle nice to know alapon foglalkozott tovább.  „A főállásom mellett ez persze nem nagyon tudott kiteljesedni” – mondja, viszont szerencséjére a cégvezetésnek is tetszett, hogy a piackutatásokba néha belevitte a generációs szempontokat. Akkor még inkább csak business-to-business területen használták ki ezt a plusztudást például abban: egy márka hogyan tud megszólítani különböző szegmenseket. 2011-ben alapította meg saját cégét, az Emocionális Marketing Tanácsadó Kft.-t , és alapvetően arra kezdett fókuszálni: hogyan lehet átpozícionálni egy brandet, ami negyveneseknél működött, de mondjuk huszonévesek körében nem. Aztán látva, hogy az embereket hétköznapi szinten is izgatják a generációs kérdések, belelendült a tanácsadásba is.

Egyelőre túl rövid volt a járvány ahhoz, hogy össztársadalmi hatása legyen – a II. világháború 5-6 évig tartott – forbes.hu

Kedvenc kezdőmondatom: „Bezzeg az én időmben…”, persze csak pejoratív értelemben. Soha nem értettem, hogyan lehet két generációnak a személyes tapasztalatait és értékrendszerét összehasonlítani. Más gazdasági, politikai és történelmi helyzetben élő emberek mondanak véleményt vagy inkább kritikát arról a generációról, amelyik éppen kibontakozni készül, vagyis általában a legfiatalabbról. Természetesen fordítva is igaz (bár ezzel ritkábban találkozom) és a fiatalabbak értéktelennek tartják a múltat és elavultnak a szüleik, nagyszüleik tanácsait. 

Mert ugye, az én gyerekkorom volt a legideálisabb, mert akkor még volt közösség, ma meg a gyerekek csak a telefont nyomogatják. Nem tudnak beszélni a mai fiatalok, csak az emojikat küldözgetik. Nem tudják mit akarnak az élettől, nem tudnak kommunikálni és persze élni. Sorolhatnánk a mai generációk hiányosságait, de azt gondolom, hogy ez a látásmód nem segít nekik felnőni, kiteljesedni és megtalálni önmagukat a világban. Meg persze azt se felejtsük el, hogy az ilyen kijelentések mögött mindig húzódik egy kis kegyes amnézia, mely segít megszépíteni a múltat.

Úgy gondolom, hogy minden generációnak megvan a maga értéke. A maga környezetében, társadalmi közegében igyekezett minden generáció felnőni és értéket vinni az életbe. Ezt teszi a legifjabb generáció is, csak éppen nagyon megváltoztak a körülmények az elmúlt évtizedekhez képest. 

Mindig érdekes téma volt számomra a generációk közötti különbség. Hogyan gondolkodik és cselekszik a baby boomer generáció? Mi hajtja az X generáció tagjait? A különbségek és a hasonlóságok, az összefüggések és mindaz, ami világossá teszi a generációk motivációját. Éppen ezért nagy öröm volt számomra, amikor olvastam egy interjút Steigervald Krisztiánnal, akinek nem olyan régen jelent meg első könyve: Generációk harca. Valójában, ahogyan ő maga is vall a könyvéről, nem harcról van szó, hanem sokkal inkább bemutatja a generációkat. Érdekes összefüggésekre hívja fel a figyelmet. Felfedi az X és Z generáció munkamorálja közötti különbségeket. A Z generáció politikai érdektelenségének okait és számos olyan dolgot, amelyet megélünk, de talán nem tudunk olyan jól megfogalmazni, mint ahogyan Steigervald Krisztián. 

Talán segít a szakadékot, amely a generációk között kialakult, áthidalni, leküzdeni. Azzal, hogy megértjük, hogy az idősebb generáció nem maradi és a fiatal nem csak él bele a nagyvilágba talán közelebb kerülünk egymáshoz és segít az együttélésben, egymás elfogadásában. Nekem legalábbis biztos.

Ajánlom szertettel az interjút olvasásra! (az interjú itt olvasható)

Generációk Magyarországon (forrás: Nemes, 2019.)