"Küzdjetek méhek! Küzdjetek a létért! Küzdjetek az emberiségért, ha már az ember olyan hülye, hogy a saját jövőjét pusztítja el halálotok által!" - így kezdődik az a drámai poszt, amit Dömötörfi József, somogysárdi méhész rakott ki a Facebookra. A 2010 óta méhészkedő Somogy megyei méztermelő az elmúlt napokban és az elmúlt években összegyűlt szomorú tapasztalatait írta meg a közösségi oldalra.

Görcsbe rándulva pusztultak tömegesen a somogyi méhek - index.hu

Megrázó, megdöbbentő, drámai az a poszt, amelyet egy somogysárdi méhész tett ki facebook oldalára néhány nappal ezelőtt. Nemcsak a téma ragadhatja meg figyelmünket, hanem az is, ahogyan leírja mindazt, amit történt, képekkel alátámasztva. „Küzdjetek méhek! Küzdjetek a létért! Küzdjetek az emberiségért…” Élet halál harcról van szó szavai szerint, egy nagy küzdelemről, amelyben társak vagyunk emberként azokkal, akik velünk együtt osztoznak a teremtményi létben.

A méhek küzdöttek is becsülettel, napokon keresztül próbálták megtisztítani magukat, megszabadulni attól a méregtől, amellyel érintkezésbe kerültek, de végül alul maradtak. Tömegesen pusztultak el. Drámai az is, ahogyan ez végül megtörtént: rengeteg kijáró méh a kaptárak tetején, oldalán és a környező bokrokon, fákon mászkált, lábaival kaparta és tisztogatta magát, majd 3-4 nap alatt görcsbe rándulva, szipókájukat kinyújtva elpusztult a kaptár előtt.

Az esetet leíró cikkből kiderül az is, miért tragédia a méhészet számára mindez. Hogyan borítja fel a méhcsalád belső egyensúlyát, ha a kijáró méhek ilyen nagy arányban pusztulnak el. Drasztikusan csökkenésről van szó, a számuk, kb. 20 %-ra csökkent néhány nap alatt.

A méheket megmérgezték. Valószínűleg. A méhész legalábbis erre gyanakszik. A méhek azokra a napraforgó táblákra repültek, amelyeket napokkal ezelőtt permeteztek. Olyan méreggel, amely a méhekre – is – halálos. Bizonyítani nem lehet, mert a mérgezés utáni esők kimoshatták a vegyszer jelentős részét a méhtetemekből. Szinte ugyanaz ismétlődött meg, mint ami két évvel ezelőtt is. Ugyanezzel a méhésszel. Aki most a nyilvánosság elé lépett. Nem mindenki tette meg, pedig nem ő az egyedüli károsult.

Bele tudjuk képzelni magunkat ennek a férfinak a helyzetébe. Mert ismerős lehet az, hogy veszteség ér minket. Hogy amiért dolgoztunk, amibe olyan sok időt és energiát fektettünk, végül nem hozta meg a várt eredményt. Eszünkbe jutnak talán olyan ismerős vagy csak hírből megismert emberek, akiknek azért torkollt tragédiába az életük, mert egész életnyi munkájuk veszett kárba. Egy pillanat alatt vagy egy folyamat eredményeként. 

Tovább lépve hirtelen az villan be, hogy nemcsak ő, a somogysárdi méhész a károsult. Még csak nem is a méhészek úgy általában, hanem mi, mindannyian. Nemcsak azért, mert drágább lesz a méz, hiszen kevesebb kerül majd a piacra, mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni, ha fogyasztani szeretnénk belőle. Azért is károsultak vagyunk – és Dömötörfi József méhész pont erre szerette volna felhívni a figyelmet -, mert az élővilág tagjai kapcsolódnak egymáshoz. Amit egyikük tesz, az hatással van a többi tagra. Legtöbbször – sajnos – az ember az, aki olyan döntést hoz, aminek következményei hatással vannak mindenkire és végül visszahatnak magára, az emberre. A napraforgó permetezése elsősorban a méheket érintette – gondoljuk. De a méhek sem csak mézet termelnek, hanem egy adott terület növényvilágának beporzásáért is felelnek. Vajon, ha a méhek pusztulásával ez nem történik meg, mi lesz? És nemcsak a méhek végzik ezt a feladatot, hanem rengeteg más rovarféle is, a permetezéshez használt rovarölő méreg pedig őket is elpusztítja. Még nagyobb a kár, nem is tudjuk teljesen felmérni, hogy ez hogyan és merre gyűrűzik majd tovább.

Számomra a legmegdöbbentőbb mégis az a mondat, hogy: irtjuk a rovarokat, mintha nem lenne holnap. Mert sajnos, nemcsak a rovarokat irtjuk így – nem gondolva át alaposan a következményeket vagy nem törődve velük, hanem nagyon sok mindent így teszünk. Nem gondolva a holnapra. Arra, hogy mi lesz – majd. Holnap vagy holnap után vagy néhány hét, hónap, év múlva. A mának élünk ilyen értelemben is. Mintha csak pillanatnyi érdek, haszon létezne, mintha meg lehetne állítani az időt és meg lehetne elégedni azzal, ami a jelen pillanatban jónak, eredményesnek tűnik. Kijózanító az, amit Dömötörfi József ír: saját jövőnket pusztítjuk.

Vajon hány erőteljesen megfogalmazott mondat kellene ahhoz, hogy úgy érezzük: változtatnunk kell?