A kiemelkedően magas intelligenciájú embereket tömörítő társaság tagjai évente játszanak és szavaznak arról, hogy melyek az év legjobb játékai. Idén az egész napos versenyen mintegy 100 Mensa-tag tesztelte a társasjátékokat, és szavazott a díjak odaítéléséről. Az egyetlen szempont az volt, hogy melyik játékkal szerettek a legjobban játszani.

A hiperintelligensek kiválasztották az Év Társasjátékait - hvg.hu

A legjobb dolgok az őszben: hosszú, séták, meleg tea, gyertyák fénye, almás pite sütés, sálakba, pulóverekbe burkolózás, sorozat nézés. Az utóbbi napokban több hasonló felsorolással találkoztam. Biztosan szükségünk is van a bátorításra az új évszak kezdetén, mert nehezen viseljük az időjárás változását, a kapkodós reggeleket, a mókuskerékben való rohanást. Találjuk hát meg a pozitív dolgokat is az egyre hűvösebb idő és az egyre rövidebb napok okozta szomorúságban! Vegyük észre, hogy van jó oldala is annak, hogy vége van a nyárnak, a szabadságnak, a limonádé iszogatásnak – erre buzdítanak azok a felsorolások, amelyekből egyet találomra választottam.

A másik mondat, amely megütötte fülemet dió keresés és feltörés közben, így kezdődött: azok a régi őszi, téli esték! Amikor a család, a szomszédok vagy a barátok összejöttek és - ha nem is tollat fosztottak és kukoricát morzsoltak, mert az már tényleg nagyon régen volt – megtörték, kiterítették, megszárították az összegyűjtött diót. Ott volt a vágyakozás ebben a mondatban valami után, amelyet a diótörés jelenített meg, de amely elsősorban a családi közösségről, meghittségről, a közösen eltöltött időről, annak fontosságáról és értékéről szólt. Hogy milyen jó együtt lenni!

Mivel ezt én magam is így gondolom, ezért egy újabb ötlettel egészíteném ki az írás elején található sort. Az is jó dolog (lehetne) ősszel és persze télen is, ha családok, baráti társaságok, esetleg gyülekezeti csoportok is leülnének egy asztalhoz és társasjátékot játszanának. Sok-sok évvel ezelőtt volt részem abban a szerencsében, hogy egy baráti társaság tagjaként egy-egy vasárnap délutánt azzal töltöttünk, hogy közösen játszottunk. Kártyáztunk, egyszerűbb és bonyolultabb szabályokkal rendelkező társasjátékot játszottunk. És nagyon élveztük az együttlétnek ezt a formáját. De hallottam már gyülekezeti táborokról is, ahol egy-egy estét szentelnek annak, hogy társasjátékokat próbálnak ki. Sőt, gyülekezeti kezdeményezésként is olvastam már társasjáték délutánról.

Egészen különös módon, miközben bennem ezek a gondolatok formálódtak, olvastam egy igen rövid hírt arról, hogy megválasztották Magyarországon is az év Mensa Társasjátékait. Nem akármilyen válogatásról és döntésről van szó, mert a legjobb társasjátékokat  egy egész napos „játszás”, kipróbálás után választják. A döntéshozók pedig a Mensa HungarIQa Egyesület tagjai. Hogy kik tartoznak ebbe az egyesületbe? Bárki tagja lehet, kérheti felvételét, aki elmúlt 17 éves és a Mensa által összeállított intelligencia teszten magasabb IQ-értéket ér el, mint az emberek 98 %-a. Mondhatjuk tehát, hogy a legintelligensebbek – a cikk szerint: a hiperintelligensek - döntöttek.

Lehetne persze most azt mondani, hogy siessünk és gyorsan vásároljuk meg az általuk választott játékokat. Lehetne legyinteni, hogy biztosan túlságosan bonyolult a játékok leírása, nehéz követni és betartani a szabályokat, csak azoknak valók, akik nagyon (sőt, túl) okosak. Biztosan lehetne vádolni az egyesület tagjait azzal, hogy az általuk a döntésnél figyelembe vett szempontok túlságosan egyediek, nem tükrözik az átlagember véleményét. Ezzel szemben az egyetlen szempont az volt, hogy melyik játékkal szeretnek a legjobban játszani. Melyik szórakoztatja őket, melyik kapcsolja ki őket a legjobban vagy éppen ellenkezőleg, melyiknél éreznek izgalmat, melyiket szeretnék a legjobban megnyerni. Ó, ezek szerint fontos nekik és tudnak ők is önfeledten játszani?!

Lehet választani az általuk kiválasztott játékokból. Lehet más díjazottakat is. Elő lehet venni saját, korábban sokat játszott és szeretett társasjátékunkat. Nem az a legnagyobb kérdés, hogy melyikkel játszunk, hanem az, hogy játsszunk-e egyáltalán? Szánunk-e időt arra, hogy kiszakadjunk a tennivalók forgatagából? Engedünk-e gyermekeink unszolásának, akik velünk, szüleikkel és testvéreikkel együtt szeretnének lenni ebben a formában is? Tudunk-e közösen nevetni a barátokkal vagy éppen küzdeni egymással, hogy ki tud nagyobbat dobni? Felkerül-e a mi őszi listánkra a társasjátékozás közösen töltött idő?