A házaspáré India egyetlen magántulajdonban lévő vadvilági rezervátuma. 1991-ben tűzték ki célul az erdők és a természet védelmét. 26 év elteltével a 300 hektáron elterülő Sai Sanctuary több mint kétszáz globálisan veszélyeztetett állat- és növényfajnak ad otthont, mint például az ázsiai elefánt vagy a bengáli tigris. ... India azon részén, ahol a rezervátum van, az évtizedek során elképesztően visszaesett az erdőborítás aránya: az 1970-es években 86 százalék volt, ma pedig mindössze 16 százalék. 

Még van remény: ez a házaspár egy egész esőerdőt telepített vissza faktor

"Egy fecske nem csinál nyarat." Így tartja a közmondás. De nagyon remélem, hogy több is érzi, hogy itt az idő. Érzi a körülmények megváltozását.

A modern ember, vagy posztmodern ember, amikor a környezetéről van szó, arra hivatkozik, hogy sokan vagyunk és még többen leszünk és termelni kell, életszínvonalat emelni, gazdaságilag növekedni, modernizálni. Talán még helyeselhetnénk is. De minden ilyen indokkal elindított vállalkozás az gazdasági természetű lesz és egyáltalán nem veszi figyelembe a környezetet és az itt élő Életet. Benne az emberrel és a többi élőlénnyel vagy élettelen környezettel. 

Két ember kinevez egy területet "Szentélynek" és annak megfelelő módon is bánk vele. Az élet szent. A létezés szent. Kicsoda a posztmodern ember, hogy bármilyen indokkal azt elvegye, amit nem tud megadni? A két ember fásít. Elfelejtettem. Magánterület. Nem tudom honnan szerezték a pénzüket, gazdagságukat. Lehet, hogy van lelkiismeret furdalásuk, vagy csak szimplán szeretik az életet. Anyagi áldozatot is hoztak. Ilyen emberek vannak még rajtuk kívül. Sok pénzvilágban, gazdaságban nevelkedett, megcsömörlött ember kezd valami újat. Van mit helyrehozniuk. De most ez mindegy is. Maradjunk a fecskéknél. Ez már két fecske, és háromszáz hektár park. Erdő, élővilág. Valami csoda. Így nézhetjük "szentnek", "szentélynek". El van választva az életre. 

 

 

Afrikában is történt erre kísérlet."Meghalt Wangari Maathai, az első afrikai nő, akit Nobel-díjjal tüntettek ki a békéért tett erőfeszítései miatt. ... A Nobel-díjat első afrikai nőként 2004-ben kapta meg, mert felemelte szavát a nők elleni erőszak, az átláthatóbb kormányzás és a fenntartható fejlődés mellett....  Az afrikai nő azzal vált híressé, hogy 1977-ben 20-30 millió fát ültetett az általa alapított Zöld Övezet Mozgalommal együtt Afrika elsivatagosodó területeire." 

"2013 júniusában egy farmernadrágot és pólót viselő 15 éves fiatalember,Felix Finkbeiner, áll a Volkswagen vezetőség elé a vállalati nagygyűlésen, majd merészen előadja a követeléseit.... A fenntarthatóság nem választható lehetőség, hanem a következő generációk alapvető joga. ... a cég támogassa egymilliárd fa ültetését.  Facsemeték százmillióit ültették el azóta ... Az ég felé törő fák világszerte tisztítják a levegőt és védik a talajt."

 

Ma minden embernek kellene 2 db., azaz kettő darab saját, kb. 20 méteres fájának lennie. Ez neki előállítja az éves oxigén mennyiséget, és rengeteg széndioxidot "fal" fel. Nem beszélve, hogy nem engedi felmelegedni a talajt, és ha sok van belőlük azonos helyen ( tudják a mesékben erdőnek nevezik), akkor csodálatos ökoszisztéma alakul ki, biodiverzitással.  

Fogadjunk örökbe fákat. De ültethetünk is. Az egyszerűbb. 

Ma kivágják gazdasági érdekből a fákat, hivatkozva az emberiség jólétére. De ebből csak a nemlét következik. A létezés szent. A létező nem kívánhatja a nemlétet, és nem is segítheti elő. Azon oknál fogva, mert ő megkapta már a létezés ajándékát. De ehhez a létezés ajándékozóját is fel kell ismerni. El kell ismerni. Igazán Ő a Szent. Az Ő szentsége jelenik meg a létezésben. Ennek csak együttműködő részei kellene legyünk. (itt érthető, hogy miért vagyok keresztyén ember, mert ezt a Szentet Jézus Krisztuson keresztül ismertem meg, mint Szentet)

A modern (nevezzük lustáknak és tehetetleneknek, vagy virtuális embereknek) siratóinak álljon itt egy futó példája. Mindenféle felszerelés nélkül megnyerte az ultra maratont a felszereltekkel szemben. "A 22 éves María Lorena Ramírez a tarahumara, más néven rarámuri indián törzs tagjaként vett részt egy mexikói hivatalos ultramaratonfutó-versenyen. Műanyag szandálban, szoknyában is ő lett az első"  A versenyekre sem a dicsőségért neveznek, hanem a díjakért, illetve ahogy María apja, Santiago fogalmazott: „Amíg futok, addig sem éhezem.”