A piros eleje az új sárga. (...) Ha vált a lámpa, menetrendszerűen áthajt még valaki a teli piroson. Gyakran többen is. (.. .) Azzal, hogy rendszeressé tesszük a pirosozást, kialakítunk magunkban egy olyan mechanizmust, ami a gyors döntést igénylő helyzetekben kockázatot vállal, hiszen nem a biztonság az elsődleges szempont, hanem a továbbhaladás. Minden sikeresen megoldott piros után egyre mélyül a meggyőződésünk, hogy nincs ezzel semmi gond, lényegében fokozatosan kondicionáljuk magunkat, és a szokásunkká válik a közúti problémák necces kezelése. (..) Márpedig a szokás nagy úr. Főleg váratlan helyzetekben, amikor nincs időnk tudatosan reagálni. Azzal, hogy a piros elejét is zöldnek vesszük, az a baj, hogy így már alapból két lépéssel vagyunk túl a biztonságos zónán. Gondoljunk csak bele: egy átlagos hétköznap épp békésen hajtunk át harmadik alkalommal a piroson, rutinosan kicentizve az utolsó pillanatot. Aztán negyedszer egy sietős gyalogos lép le a járdáról, vagy lendületből érkezik valaki keresztben, ötvennel elkapva az épp pirosról sárgára váltó lámpát.

 Népbetegség lett a piroson áthajtás totalcar

      "Ha viszont megnő a piroson áthajtások száma, akkor menetrendszerűen nőnek a bajok is. Határon üzemelő rendszerben mindig több a hiba. Pedig valójában egyáltalán nem éri meg kockáztatni, akármennyire is valószínűtlennek tűnik a baj. Képzeljünk el egy fordított lottót. Minden héten kapunk pár száz forintot, de cserébe, ha kihúzzák a számainkat azonnal költözhetünk az utcára. Minimális nyereségért kockáztatunk rengeteget, főleg, hogy nagyságrendekkel nagyobb eséllyel karambolozunk a lámpánál, minthogy 90-ből kihúzzák a számainkat."


Pár másodperc, esetleg perc miatt életek mennek tönkre. Nem a már meghaltaké, hanem annak családjáé, és igen, a balesetet okozó piroson áthajtóé is. 

Gyakran találkozom a jelenséggel magam is. Nem Budapesten, hanem vidéki kisvárosban, kistelepülése. 

Az egyik jellemző helyzet, amikor kétsávos, vagy egysávos úton "büntető" piros lámpa van. Ez azt jelenti, hogy ha a jelzőlámpával védett kereszteződést, gyalogátkelőt, vagy egyszerűen csak a helyiséget jelző táblát, a megengedett és kitáblázott sebességnél gyorsabban közelíti meg az autós, akkor pirosra vált. Pár másodpercet várakoztat, majd zöld utat ad. Kétsávoson megyünk és mellettem gyorsul az autós. Piros lámpa élesedik. Gyors autós átvágtat rajta. Mi meg többiek ottmaradunk.  Egy sávon hasonló. Előttem autós nagy sebességgel bevágtat. Piros lámpán átvágja magát. Mi mögötte haladók pedig kivárjuk a "büntető időt".

Van szintén egy közlekedési helyzet. Többsávos úton, balra lehajtó sáv. Az egyenesen továbbhaladó sávban sokan állnak. A balra lehajtón senki. Lámpa zöldül. De a balra lehajtón piros. Az abban a sávban érkező balról jobbra elévág az egyenes sávban elindulónak. Ezt már rendszeresen látom. 

Persze a klasszikus, sima sárga, piros kombó. Keresztbe piroson át. Egyenesen elindulni nem szabad néha, mert a piroson áthajtót nem érdekli, hogy másnak van szabad útja. 

Persze én soha nem hajtok át piroson. Jó lenne ha így lenne. Nekem is sikerült. Emlékszem. Nem történt baleset. De a gyalogosok csúnyán néztek. A felmentési magyarázat kísérletem. Nyári meleg, tele busz, viszonylag jó, egyenletesen haladó forgalom, és bambulás. Meg kellet volna állni elnézést kérni a gyalogosoktól, akiket megijesztettem. Magyarázat van, de mentség nincs.

Hasonló helyzet, amikor a sárgánál meg kellene állni, de  be nem tartott sebesség miatt erre esély sincs. Esetleg jég van az úton, vagy éppen az útvályúban a szakadó esőben áll a víz. Ilyen pár napja történt velem. Felült az autó amúgy szinte új nyári gumija a vízre és az aquaplaning jelenségének áldozata lettem. Lámpánál, lassan, fékezéssel bonyolított kanyarodás közben. Még jó, hogy nekem zöld volt a lámpa, csak az oszlopot kellett kikormányozni. 

Nem véletlen az útviszonyoknak megfelelő és azon túl meghatározott kötelező sebességhatár. 

Persze lehetne írni a türelmetlen és ősi dühös indulattal vezető, semmiféle követési távolságot nem tartó sofőrökről is. Telt úton, előzni lehetetlen helyzetben próbálja meg letolni az előtte autózót. De azelőtt is kamion, kisteher és személyautó ameddig csak a szem ellát. Persze a szembeforgalomba is. Mire gondol a tapadó? Ha le is tudná előzni, akkor a következő 10 kilométert pár méterrel előbb fejezi be. Itt vannak még a szemben akadályt előzők, akiket nem hatja meg az sem, hogy mondjuk jövünk. Neki a KRESZ szerint meg kellene állnia, de azt gondolja még befér és át tud slisszanni. A bicikliseket rendszeresen veszélyeztetik így. De éppen ma három autó tette meg ugyanezt. Mikor próbálok kommunikálni velük, még a fejüket is elfordítják. 

A szabálytalanság napi rutinná válása tovább növeli a baleset esélyét. De szinte semmiért.

Túl sok a frusztrált, ideges, pszichológiailag vezetésre nem alkalmas ember az utakon. Aki önként nem tud lemondani időnként a lopott előnyről és másodpercekről, netalán az országúti görcsös versenykényszerről az még vagy már nem alkalmas a közlekedésre. (a sok minden egyéb mellett) 

Ne legyen rutin a piros elején való áthaladás! Mert egyszer véget ér az út.