mennyire cool lett a klímaválság miatt aggódni. Hemzsegtek az angol nyelvű közhelyek, lelkes és jóhiszemű tinédzserek főszerepben, táblák a közelgő klímakatasztrófáról, slampoetryk, s persze volt néhány utalás a túlzott szén-dioxid-kibocsátásra is. Az mondjuk rögtön feltűnt: hiányoznak az olyan konkrét követelések, hogy például vessenek ki kőkemény adókat luxusutazásokra, széntüzelésre, vagy emeljék sokszorosára a széndioxid-kvóták árfolyamát.

 Schiffer András: Lássuk át a rendszert! magyarhang.

"A globális nagytőke és a helyi elitek által ellenőrzött főáramú nyilvánosság tudniillik kétféleképpen is veszedelmesen torzítja a klímaváltozásról szóló diskurzust.
Az egyik népszerű megoldás az egyéni felelősséget abszolutizálja és bűntudatkeltésre, a szégyenérzet felébresztésére játszik (greenshaming). Azt a látszatot kelti, mintha az ökológiai válság pusztán a tudatossá és etikussá nevelt „jóemberek” magáncselekvéseinek lenne a függvénye … Miközben a paradigmaváltásnak természetesen az egyéni magatartások szintjéig kellene elhatolnia, az egyéni fogyasztási gyakorlatok átalakítása kevés reménnyel kecsegtet a termelési folyamatok megváltoztatását illetően2. A fogyasztó egyén ugyanis ezer szálon foglya pontosan azoknak a termelési folyamatoknak, amelyek gépiesen zabálják fel életfeltételeinket. 

Azok az órásvállalatok és befektetők, amelyek dollármilliárdokat profitálnak az erőforrások lerablásából, a bolygó tönkretételéből, most taktikát váltottak. Hirtelen ők lettek a klímaváltozás elleni küzdelem élharcosai, csak valahogy a tudományosan és technikailag mindig rettenetesen megalapozott javaslataikból hiányzik a távolsági kereskedelem (meg úgy egyáltalán: a szabadkereskedelem), vagy éppen a szénhidrogén-kitermelés, a hadiipari expanzió elleni fellépés. S valahogy mindig olyan javaslatokat tesznek, amik az újgyarmatosítás zászlóshajóinak termelhetnek extraprofitot. Szigorúan a klímaváltozás elleni küzdelem jegyében, persze.

Ha valaki tényleg elkötelezett a felesleges szén-dioxid-kibocsátás csökkentése iránt, akkor előbb-utóbb a távolsági kereskedelmet is megkérdőjelezi. Miért spanyol kajszibarackot és német vécépapírt árul az Aldi Budapesten, mikor a magyar fajta jobb, vécépapírt pedig a hazai ipar is gyárthat? Az egyenlet végén a lokális kereskedelem kerül előtérbe, leáldozik a spekulatív tőkemozgásoknak és eljuthatunk egy új világrendhez, ahol a profit nem előzheti az embert. A globális felmelegedés nem elszigetelt jelenség, az ökológiai válság elleni fellépés pedig súlyos nagyvállalati érdekeket sért. Ezért az új marketing: mostantól minden rablóhadjáratot klímavédelemnek kell álcázni, a globális felmelegedésért való felelősséget pedig az egyénre tolni."


Mi értelme van az igazságnak, a pontos elemzésnek, a jó helyzetfelismerésnek, ha nem tudunk ellene semmit se tenni?

Tényleg fontos, hogy kevesebb vizet használjunk. Időnként azzal biztatnak bennünket, hogy tartogassuk a vizeletürítést a zuhanyzás idejére, mert akkor mennyi vizet spórolunk meg. Azt sem kell leöblíteni. De a rendszert elfelejtik. Angol WC. Az ivóvíz gyilkos.
Ne hagyjuk standby állapotban elektronikus eszközeinket, mert ebből van a világvége. Igaz, hogy sok kicsi sokra megy. De nem felejtsük az ipari termelést sok helyen csak mesterséges fény mellett folytatják éjjel nappal. Mondom nappal. Az áruházakban sincs természetes fény, csak mesterséges. Az éjszakai kivilágításokról ne is beszéljünk. Miért nem lehet reggel kelni és este feküdni? A fénnyel együtt.
Használjunk tömegközlekedést. De a klíma konferenciák prominens meghívottjai, az elit világ celebjei magánrepülőkkel érkeztek megmenteni a földet. Illetve a legnagyobb szennyezők között tartják számon az óceánjáró hajókat. Pedig tömegeket szállítanak. A vízi szállítás olcsó, mondták nekünk. Csak nem Távol-keletről irtóztatóan nagy teherszállító hajókkal.
A rendszer rossz. Valahol kizsigerelik a munkásokat. Az óránkénti pihenőt is sajnálják tőlük. Sok esetben pelenkát húznak rájuk, hogy az elemi szükségletre fordított időt is lecsökkentsék a profit miatt. Mert kivetkőzni, beöltözni idő. Öngyilkos gyári munkásokról kapunk hírt a különböző híradástechnikai cégek gyáraiból. A nyugati cégek is bérbe gyártatnak. Gyerekmunkát használnak. Majd a médiában kegyes és megható hazugságokkal tesznek hitet az emberség mellett.
A baj nagy. Mert nem tudjuk megtenni, hogy a helyi termelőtől vegyük a zöldséget. Mert ő is pénzből él. Hacsak nem szívügye, ő is gyomirtót használ a kapa helyett. Meg nem is termel ennyit. Aki meg hitelesen tudja, az lassan aranyárban méri. Neki is emelkedik a fogászati költség. A többség nem tudja és nem is akarja megvenni annyiért.
Nem tudjuk megvenni a helyi könnyűipari termékeket, mert már máshol állítják elő olcsóbban. De vajon olcsóbb-e valójában a kínai póló vagy cipő? Ha hozzávesszük a nagyipari termelés nyersanyagár felhajtóerejét, az ellenőrizhetetlen termelési folyamatok környezetszennyező hatását, a szállítás környezetet terhelő szennyezését, az üzemanyagok árának emelkedését, a helyi iparosok elszegényedését és az ő adójuk be nem fizetését és így a hiányát, az ebből fakadó munkanélküliséget és annak orvoslásra beállított szociális háló költségeinek drasztikus emelkedését, akkor azt látjuk, hogy nemhogy olcsóbb, de sokkal drágább lesz. Csak a különbözetet nekünk kell megfizetni úgy, hogy a nagyipari termelők másra mutogathatnak ujjal, mert ugye nekik semmi közük ezekhez.
Valóban egy nagy rendszer foglyai vagyunk.
Fejlődés és haladás. Hova fejlődünk és minek? Az jó, amikor az emberi nehéz fizikai munkát sikerül valamivel segíteni. Kőtörés, kovácsolás, őrlés, szövés, emelés, szállítás.
Bionikus protéziseket tudunk gyártani, de nem állunk meg itt. Szenzitív robotok, klónok vannak a tervekben. Lassan már ennünk sem kell, szeretkezni sem, mert különböző mesterséges intelligenciával ellátott, gyártósori készítmények megadják majd az élményt a fotelban. Csak az észlelésünkre lesznek hatással.
Jézus megkísértésének története ugrik be. Mindent neked adok, csak borulj le előttem és imádj engem. Ezt a kísértő mondja. A másik meg, hogy nem szolgálhatsz két úrnak, a mammonnak és Istennek is. A disznófejű Nagyúr úgy tud manipulálni, hogy azt gondoljuk ő fog megvédeni önmagától is. De nem.
Most pedig egy valós történet. Gyula bá vegyész volt. Dolgozott laboratóriumokban, üzemekben. De otthon is kotyvasztott. Mindig tele volt a pincéje hordókkal, vegyszerekkel. Nyolcvanas évekről beszélünk. Ami a háztájiban kellhetett, azt ő legyártotta otthon is olcsóbban, mint a vegyi üzemben. Betonozás fagyban fagyállóval. Impregnálás, gombásodás elleni kezelés. Mindent, ami egy építkezésen előfordult. Otthon a pincében. Gyula bá jó fej volt. Lehetett vele beszélgetni. Az volt a szava járása, hogy mindent megoldunk. Beszélgettünk az atomról, sugárzásról, hulladékról. Megoldjuk. Már látható szennyeződésekről és még nem látható megoldásokról. Megoldjuk. Most fejlesztünk egy technológiát, látszik már a veszélyessége és a szennyező hatása. Még nincs meg az ellenszer, de mire odaérünk meglesz. Megoldjuk. Gyula bá nagyon gyors lefolyású rákos megbetegedésben ment el, viszonylag fiatalon. Az ő vegyszerei megoldották.

Ma az élhetőbb élet azt is jelenti, hogy kész vagyok több áldozatra és lemondásra. 

 

 Ady Endre
Harc a Nagyúrral


Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.


Sertés testét, az undokot, én
Simogattam. Ő remegett.
„Nézd meg, ki vagyok” (súgtam neki)
S meglékeltem a fejemet,
Agyamba nézett s nevetett.


(Vad vágyak vad kalandorának
Tart talán?) S térdre hulltam ott.
A zúgó Élet partján voltunk,
Ketten voltunk, alkonyodott:
„Add az aranyod, aranyod.”


„Engem egy pillanat megölhet,
Nekem már várni nem szabad,
Engem szólítnak útra, kéjre
Titokzatos hívó szavak,
Nekem már várni nem szabad.”


„A te szivedet serte védi,
Az én belsőm fekély, galád.
Az én szivem mégis az áldott:
Az Élet marta fel, a Vágy.
Arany kell. Mennem kell tovább.”


„Az én jachtomra vár a tenger,
Ezer sátor vár énreám,
Idegen nap, idegen balzsam,
Idegen mámor, új leány,
Mind énreám vár, énreám.”


„Az egész élet bennem zihál,
Minden, mi új, felém üget,
Szent zűrzavar az én sok álmom,
Neked minden álmod süket,
Hasítsd ki hát aranyszügyed.”


Már ránk szakadt a bús, vak este.
Én nyöszörögtem. A habok
Az üzenetet egyre hozták:
Várunk. Van-e már aranyod?
Zúgtak a habok, a habok.


És összecsaptunk. Rengett a part,
Husába vájtam kezemet,
Téptem, cibáltam. Mindhiába.
Aranya csörgött. Nevetett.
Nem mehetek, nem mehetek.


Ezer este múlt ezer estre,
A vérem hull, hull, egyre hull,
Messziről hívnak, szólongatnak
És mi csak csatázunk vadul:
Én s a disznófejű Nagyúr.

 

Filmajánló: bonyolult és összetett a probléma   https://www.youtube.com/watch?v=xRoANdUfaKc