Sokan idézik a Szentírás őrizetre, védelemre vonatkozó részeit ezekben a napokban, mint például:
"Eredj, népem, menj be szobádba, és zárd magadra az ajtót! Rejtőzz el egy rövid pillanatra, míg elmúlik az ÚR haragja."
(Ézs 26,20)         A Biblia egyes részeit nem jó kiragadni a teljes összefüggésből.              Ennek a mondatnak is van aktualitása, de Isten igéje annál többet üzen nekünk, hogy elbújjunk a WHO tanácsára néhány hétre, mossunk gyakrabban kezet, nézzünk televíziót, és rettegjünk a fulladásos haláltól...               Nem gondolom, hogy bárkinek ezen a földön pontos tudása lenne arról, hogy mi Isten szerepe ebben a krízisben: adta, hagyta; apokalipszis eleje, közepe, vége ...?    Abban viszont biztosak lehetünk, hogy az ilyen helyzet rásegíthet minket életünk átgondolására.              Amiért Pál is imádkozik: "...hogy tökéletesen megismerjétek az ő akaratát, minden lelki bölcsességgel és belátással."       A rejtett szobában, de a templomban is megbújhatunk Isten elől, a megtérés elől.            Az elmúlt években és hónapokban sokan éreztük, hogy így tovább nem mehet a világ sora, valami változás készül, ami mindent megmozgat, átalakít. Ez most itt van.         Ne a járvány okait kutassuk most elsősorban. Majd meghallgatjuk a tudósokat erről.           Lássuk meg ennek a nagy nyomorúságnak a lehetőségeit. Átokból áldás jöhet.    Szeverényi János  

Sokan idézik a Szentírás őrizetre, védelemre vonatkozó részeit www.facebook.

Akkor most megszűnt az istentisztelet?

Ámósz próféta könyvét olvasom.  Ámósz 8, 11-12
11 Jön majd olyan idő – így szól az én Uram, az Úr –, amikor éhínséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az Úr igéjének hallgatására.
12 Támolyognak majd tengertől tengerig és északtól keletig. Bolyonganak, és keresik az Úr igéjét, de nem találják.  

Különböző felhívásoknak engedve a templomaink, imaházaink kiürültek. Ez a lakosság jó részének semmilyen gondot nem jelent, mert eddig sem érdeklődtek az Ige iránt, sem Isten népével való közösség iránt. Sajnos sok gyülekezeti tagnak sem jelent semmiféle változást, és itt most nem időseinkre, betegeinkre gondolok, akik akadályoztatva vannak. A ráérőkre, főzicskélőkre, wellnessezőkre, az állandó szorgalmas munkásokra.
Az interneten hallgathatunk, nézhetünk igehirdetést. Néhol online bibliaórák is vannak. Tulajdonképpen az ámószi prófécia úgy tűnik nem ül.
Azonban a templomok üresek. Az istentisztelet látható formájában nincs. Isten népének személyes közössége most nincs. Vannak, akiknek ez hiányzik. Akkor most megszűnt az istentisztelet?
A jelenlegi időkben, stresszes helyzetben, óhatatlanul elgondolkodik az ember azon, hogy mit hoz a jövő. Ki éli meg a következő heteket, hónapokat, tavaszt. Ebben a szembenézésben nem is az az aggasztó, hogy eljöhet a pillanat, amikor lehunyom szemem és nem nyitom fel többé. Inkább az, hogy eljön a pillanat, amikor Isten elé kell állni. „És mivel így bánok veled, készülj Istened elé, Izráel!” Ámósz 4, 12
Ez határozottan aggasztó. Mert, hogyan? Mi történik? Mi lesz ott? Megtalálja bennem a tisztelet halvány csíráját az Isten? Istentisztelet! Mit tudok mutatni Neki? Akárhogy ragoztam, a válasz  a végére mindig a semmi volt. Semmim nincs. Semmit nem tudok kirakni. Nincs adum, ászom. Betli az egész.
Mivel az elmúlt két hét egy adott időszakaszában elég közel kerültem ehhez az állapothoz, legalábbis lelkiekben, és most elégedjünk meg konkrétumok nélkül ezzel  a ténnyel. Plusz még valaki küldött egy böjti elmélkedést is, amelyben a bűnbánat rutinszerűsége is szerepelt, és így ez a kérdés számomra teljesen személyessé vált. Akkor mi van az istentisztelettel?
Joó Sándortól olvastam, de nem emlékszem pontosan rá, hogy Isten nem a jóságodat fogja keresni benned, hanem a Krisztust. Krisztus szentségét fogja neked tulajdonítani. Mikor elé állunk a Krisztust keresi bennünk. Gondolom Pál apostoltól kellett ennek a gondolatnak származnia: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Galata 2, 20
Innen csak egy lépés volt erőtlenségemben a Példabeszédek könyvének biztatása. „A szeretet és hűség ne hagyjon el téged: kösd azokat a nyakadba, írd fel a szíved táblájára!” Példabeszédek 3,3
Egyértelművé vált, hogy Krisztussal, a Láthatatlan Isten igazi képmásával, eikonjával ( „Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt.” Kolossé 1, 15) a szívem kőtáblájára írva lehet megjelenni egyedül Isten előtt. Pietistán, Krisztussal a szívemben.
Akkor mi van az istentisztelettel? A látható formájában ugyan most nincs. De valami fontosabbra irányítja a figyelmünket ez e helyzet. Most az az istentisztelet, azaz akkor tisztelem Istent, ha elfogadom a Fiát, Jézus Krisztust. Sőt befogadom. Mintegy felírom szívem táblájára. Hogy rajta keresztül pillantson meg engem. Nekem tulajdonítja mindazt, ami a Krisztusé és egyedül el nem érhettem volna. Talán életünk legjelentősebb lépése.

Nem tudom, mit hoz a holnap. De azt biztosan, hogy Krisztussal szabad csak Isten elé állni. Az az örökéletünk egyetlen biztosítéka.

Ha valaki imádkozni hív, közös Bibliaolvasásra, áhítatra, mondjuk 9.00 órára, akkor az 9.00 óra és csatlakozz. Neten, lélekben, mindegy is. Mert van Istentisztelet, míg van Krisztusunk.