A tudatipar totális győzelme bontakozik ki mindazok szeme láttára, akik még látnak a szemükkel. A cégek üzemanyagává tett ember funkciója termelni és fogyasztani – a kettő közti időben pedig az épp szétsugárzott közéleti hisztériába bevonódni, és a legfőbb valóságshow, a posztmodern politika részesévé válni. A fogyasztó akkor sem hibázik, ha a törvény és a rend oldalán áll, de akkor sem, ha szobrokat dönt, mert mindkét választáshoz roskadásig telt fogyasztói kosár és növekedési pályán tartott multinacionális tőke tartozik – mindkét magatartás mellett ott áll a tőzsde és az elit. 

  Identitás: a fogyasztás eszmevilága magyarhang

"Egyik jobb, mint a másik – mindenki tudja, melyik; ugyanakkor a másik se rossz. Senki sincs a teremtésben, aki a fogyasztó királykodásának pillanatában az arcába vágná, hogy nem is akkora király, az önsajnálat pillanatában pedig jelezné neki, hogy cseppet sem sajnálatra méltó. S ha senki nincs, aki a fogyasztót szembesítse, hát ő szembesíti magával a világot – a piac után a kultúra, majd a politika is hozzá alkalmazkodik: felölti pózait, hátha a fogyasztó azokban önmagára ismer. A jobb- és baloldal szavatossága a huszonegyedik századra lejárt, nincsenek többé konzervatívok és szocialisták: cinikus trollkurzus áll szemben a dagályos áldozati kurzussal – és bármikor készek szerepet cserélni. Az Egyesült Államokban most épp ez van műsoron: a trollkurzus játssza, hogy retteg, mert az utcákon zendülés zajlik, s a mártírkurzus ittasul meg a maga erejétől, a gazdasági válságtól és a kedvező közvélemény-kutatási adatoktól."

"Ugyan kik értenék s használnák mindezt jobban, mint a fogyasztás és a hozzá tartozó kultúra forrásai: a multinacionális részvénytársaságok – végre zászlót bont az ő mozgalmuk. Már nem csak a termékek és szolgáltatások piacán vannak jelen: ugyanilyen fontos szereplők a politikai identitások piacán is. A Nike és a New Balance egyetlen pár cipő képében terméket és identitást egyaránt kínál, s e cégek tetemes profitjából arra is telik, hogy politikusokat vásároljanak, s a közélet, a kultúra meg az üzlet közti szürke zónában újabb és újabb identitáskampányokat finanszírozzanak. Azt pedig nem illik firtatni, hogy ezek a nagyvállalatok miért is szervezték ki termelésüket a harmadik világba, ahol filléres a munkaerő, és ahol nincsenek sem szakszervezetek, sem munkavállalói jogok, sem környezetvédelmi előírások. Miért is hagyták ezek a cégek munka nélkül a fekete és fehér közösségeket, miért is taszítottak virágzó városokat munkanélküliségbe, reménytelenségbe, fegyver-, drog- és emberkereskedelembe? Miért is dolgoztatnak kabátgombokért napi tizenhat órán át gyermekeket embertelen körülmények közt éppen ők, akik ilyen érzékenyek az emberi méltóságra? Mindenki ismeri a választ: profi tért – még több profi tért. Miféle forradalmi élcsapat ez?"

"Aki középen áll, aki nem tud vagy nem akar extrém narratívák hatása alá kerülni, aki a megvadult fogyasztók tömegének identitásőrjöngése közepette még mindig polgári társadalmat, értelmes diskurzust és jogállamot akar, az ugyan nem fasiszta, csak egy kicsit. Nem kommunista, csak egy kicsit. Ezt szánja a két rémkurzus a centrumnak: együttes erővel, kétfelől ledarálni, a darált húst pedig szétosztani, és felfalni – ez az egyetlen közös ügyük. Aki középen mégis megmarad, már érti az összefüggést és az ideológiákon túli feladványt a XXI. századra: ami a piacon a környezettudatosság és a fenntarthatóság, az a közéletben a polgári közép, ami a piacon a fogyasztás és a növekedés, az a közéletben az identitáspolitika. Fekete vagy fehér – egylényegű."

"A reklámkampányok és a személyére szabott ajánlatok a fogyasztót nap mint nap arra kondicionálják, hogy különlegesnek érezze magát – most pedig a bőrszínének, a nemének és a szexuális hajlamának is kiköveteli azt, ami jár: kéri a közügyeket, kéri az új évszázadot. A kor embere egyszemélyes buborékban él, és a közösségi média rá szabott felületein őrjöng, amiért hiába várja az államtól mindazt, amit a piac nap mint nap megad neki – a mámoros érzést, hogy csak róla szól a létezés, ő áll a történelem gyújtópontjában, az ő fájdalma, az ő vágya, az ő traumája és az ő kényelme az egyetlen kérdés, amelyre a civilizáció választ adni hivatott."


"Már csak egy kávét kérek." Ezt a mondatot bárki szájába adhatjuk. De leginkább illik a profitorientált, és így közéletet alakító, fogyasztói társadalmat fenntartani akaró gazdasági érdekcsoportok vezetőinek a szájába. Esetleg mi az elfeledett teológia nyelvén az ördög szájába adhatjuk. 

A fogyasztás lett az identitás. Ennek van alávetve minden. Ez az identitás politika. Ez egy olyan narratíva, amely szabadságot ígér. Abban az illúzióban ringat, hogy minden a fogyasztóért van. Nem terméket árulnak, ez már régóta így van, hanem a termékkel egy illúziót, életérzést. Ha a termékre nincs is szükségünk, az életérzésre van. Ezért a terméket is megvesszük. Ne gondoljuk, hogy mi kivételek vagyunk. Vannak pillanatok, amikor a homlokunkra csapunk, hogy ennek semmi értelme nincs. De ekkor bonyolult módon tehermentesítjük a pszichét és megmagyarázzuk. Nem levonjuk a következtetést, hogy át lettünk verve. Megvédjük az átverőt, mert máskülönben oda a szabad, karakán és független ember illúziója. Ki kellene mondani, hogy semmi nem igaz a szabadságból és hagytuk magunkat átverni. Tulajdonképpen lúzerek vagyunk. De ezt nem mondhatjuk. Mert pont arra kondicionáltak a fogyasztói társadalom technikáival, hogy ha tudunk vásárolni, fogyasztani, akkor eleve győztesek vagyunk. Ha nem akkor pedig ott a remény és csináljuk azt, amit a többi sikeres az MLM-ben (Multi Level Marketing).

Az identitások kultúrát hoznak létre. Gondoljunk erdélyi székely közösségekre, vagy katalán, szicíliai, afrikai, zulu közösségekre. Saját ruhaviselet, népdal, gasztrokultúra, nyelv. Csodálatos gazdagság. Ezzel szemben a fogyasztói társadalom éppen kutúrákat emészt fel. Identitáspolitikájának a lényege az egyneműsítés. Ehhez segítségül hívja az új, mesterségesen kialakított identitásokat. Puzsér Róbert ezt úgy nevezi, hogy "a fogyasztót nap mint nap arra kondicionálják, hogy különlegesnek érezze magát – most pedig a bőrszínének, a nemének és a szexuális hajlamának is kiköveteli azt, ami jár: kéri a közügyeket,".

Itt álljunk is meg egy pillanatra. Fel fogjuk fedezni, hogy mennyire nem új keletű ez az identitáspolitika. Mennyire mesterien ördögi.

A feminizmus, női egyenjogúság. Hát persze, hogy jó az egyenjogúság. De attól az ember még férfi és nő együtt.

LMBTQ. Persze, hogy vannak mások. Más szexuális irányultságú emberek. De az, hogy ezt olyan szintre fejlesztik, hogy szinte kötelező tanítani, erőltetetten beszélni róla, belenyomni mindenki pofájába, ha akarja, ha nem. A bizonytalan nemi identitású gyerekeket szinte kötelező az extrémitás karjaiba belehajtani, a szülők és közösségük akarata, beleegyezése, sőt tudta nélkül.

BLM. Az új szabadságharc. Amiben az a teljesen abszurd dolog is belefér, hogy a feketék jogaiért, egyenjogúságáért küzdő fehér és fekete szabadságharcos, fekete rendőrt ölnek meg. 

Mára ez egy alig rejtett háború lett. Mondhatnánk, hogy ez valódi küzdelem az erőforrásokért. Ez részben igaz is. De nem úgy, ahogy a szabadságot értelmezhetik ezen mozgalmak résztvevői. Mert a multinacionális tőke vezeti őket harcba az erőforrásokért, a maga számára. Cserébe a figyelem, és fontosság illúzióját adja. Ma a multinacionális cégek támogatásával, multinacionális cégek érdekeiért, és reklámarcaként tüntetnek a szabadságért. Romhányi verse jut eszembe. Románc.

Zománclavórt sodort partra az áradat.
Bús románcot látott, ki később ráakadt.
Lágy domborulatán kamasznyi teknős ült,
és ragyogott szegény. Azt hitte, megnősült.

Természetesen beszélni kell az ellenségről is. Mindazok, akik útjában állnak a profitnak. Környezettudatos emberek. A megelégedők. A megelégedés kultúráját létrehozók. A természeti népek. Ősközösségek. Mindazok, akiknek van kialakult életstratégiája és ebből fakadó kultúrája a természeti és társadalmi kihívásokra. Ez is identitás. Ezt le kell rombolni, mert másképpen nem fognak beállni a "szabadság" hosszan kígyózó sorába.

Itt van ez a gender elmélet. Nincs biológiai nem, csak társadalmi. Most ne vitatkozzunk ezzel. Szép lelkek szerint egy gyerek úgy öltözzön, ahogy akar. Mindegy, hogy mi a biológiai neme, élje meg azt, amit jónak lát és olyanná alakítjuk. Ez ma trendi, követendő, cuki életmód (agyrém). De meg kell értenünk, ha ez alapján akarunk élni, akkor a régi szokásainkat, kultúránkat el kell veszítenünk. El kell felejtenünk az őseinket, családunkat és mindent, amit eddig az életről tudtunk. Minden tapasztalatot, amit hordoztunk, amit hordoz a nyelvünk, a tárgyi kultúránk, városaink, építészetünk, vallásunk, hitünk. Gondoljunk bele, ha Szászcsáváson énekelnek, vagy Mérán táncolnak, akkor  fiú és a lány felveszi a viseletét és ismeri a táncrendet. De csak ha konfirmálnak Kiskapuson, vagy Körösfőn, akkor is van viseletük. A templomba is volt viselet. Pl. A polgári társadalom a nagyobb városokba, a bálokra is megőrizte ezt. Értelmét veszti József Attila verse Flórához, vagy ahol Ady nem mondja többé "Őrizem a szemed". Nem véletlenül. Mert a fogyasztói identitás valami szépnek és jónak elcsúfított, kigúnyolt másolata.

A fogyasztói társadalom identitáspolitikája pontosan ledarálja a kultúrát és semlegesíti a kultúrát létrehozó közeget, embereket. Mindezt teszi egy új szabadságnak láttatott illúzióval. Ez olyan, mint a heroin. Az első adag után, már maga akarja a pusztulást. 

Ebben a helyzetben vagyunk benne keresztyének is (persze nem csak mi, hanem más kultúrák, vallások is. De most leginkább még a nyugati fogyasztói társadalomról van szó.). Minket is érint. A keresztyénség a maga látásával és hitével, és az abból fakadó kultúra képzésével 100 százalékig útban van. A fogyasztói társadalom részére egy önmérsékletet hirdető, újra felhasználó, családi rendet, férfi és női rendet megtartó, család, közösség, munka, ünnep, pihenés etikáját ismerő, böjtölő csapat nem célközösség. 

Van kísérlet a bevonásra. Ezt ismerjük. Ha beengedjük az Egyház életébe a fogyasztói identitáspolitikát, akkor különböző nyereséggel, támogatással kecsegtetnek. Ha nem engedjük be, akkor a fogyasztói társadalom identitáspolitikájának diktatórikus ideológiájából fakadóan elkezdődik az ellehetetlenítés, karaktergyilkosság, megosztás. Az eszköztár nagy. A tudatipar dolgozik. Filmek, írások, zenék, a múlt átírása, és számomra nem kérdés, hogy tudatmodosító szerek is. Mindez addig folyik, amíg csak mutatóba marad, rezervátumban, skanzenben keresztyén egyház. Ha az már veszélytelennek tűnik, akkor be lehet mutatni. Ezt én ma gettókeresztyénségnek nevezem. De ahogyan vannak génbankok, úgy a keresztyénség, a krisztusi emberek közössége a teremtésbeli ember emberfunkció bankja. Különleges feladatot hordozunk.

Bár benne élünk ebben a fogyasztói társadalomban, és az identitáspolitikájának minden átkát családjaink, közösségeink megsínylik, de csak azért nem leszünk "jófej" keresztyének, hogy megfeleljünk a fogyasztói identitáspolitika által diktált közízlésnek. Mivel ez élesben megy, és ma ez a valóság, ezért nagyon is tudnunk kell, nekünk mi a viszonyítási pontunk. A maguknak csak jogokat követelő identitáspolitika buborékemberei, akik még az egyházat is el akarják foglalni? Beszivárognak és Krisztus helyébe bármit úrnak tesznek.

Nem tudjuk mit hoz a holnap, de csak egyet tehetünk, mert itt van a Status Confessionis, a hit megvallásának helyzete. Jézus a Krisztus.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ady Endre  Őrizem a szemed


Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

 

 

József Attila   Én ki emberként


Én, ki emberként vagyok, élve, boldog,
mint olyan dolgok, mik örökre szólnak,
hadd kiáltom szét az egeknek ujból -
   Flóra, szeretlek!

Ajkaidról lágy lehü, száz varázslat
bűvöl el, hogy hű kutyaként figyeljem
könnyü intését okos ujjaidnak,
   mint leszek ember.

Flóra, karcsú, szép kehely, állsz előttem,
mint csokor van tűzve beléd a mennybolt
s napvirág felhők, remegő levél közt
   hajlik az estnek.

Lelkemen szöktet, paripán, a képed,
épp csak érintvén vizeket, mezőket.
Két szemedből fűre, bogárra, tiszta
   értelem árad.

Este van, mindent körüláll a csillag,
lásd, a mindenség aranyos kalitka,
benne itt vagy, én csevegőm, oh itt vagy,
   rabmadaracskám!

 

 

 

 

Hozzászólások