Hitelesség, moralitás, következmények, egyenes gerinc – csak látszólag osztrák belügy, ami nyugati szomszédunk közéletében történik.

Gégény István: Ilyen az, amikor egy kormány valóban éli a kereszténységet (SzemLélek, 2019. május 19.)

Nyugaton sem tisztességesebbek a politikusok, mint nálunk, csak a választói elvárások magasabbak. Nem emlékszem, melyik portál kommentálta így az osztrák alkancellár, Heinz-Christian Strache, szombati lemondását. A botrány előzménye egy péntek este közzétett videofelvétel volt, amelyen egy ibizai szállodában két (!) évvel ezelőtt egy magát orosz oligarcha családtagjának kiadó nőnek tett kecsegtető gazdasági ajánlatot az alkancellár (és pártja parlamenti frakcióvezetője), cserébe a legnagyobb példányszámú osztrák (bulvár)napilap megvásárlását kérve.

A felvétel egy részletének közzétételét követően felgyorsultak a hétvégi események. Másnap, azaz tegnapelőtt, Strache alkancellár már be is jelentette lemondását – nem hagyva ki a botrányba keveredett politikusok ilyenkor kötelező megjegyzését, nevezetesen, hogy politikai összeesküvés áldozata lett. (Mielőtt bárki, mondjuk, tengerbiológiai okokat sejtene a lépre csalás mögött.) Tegnap pedig Sebastian Kurz kancellár jelentette be, hogy a kormánykoalíciónak kaputt, előrehozott választások következnek.

A sok kérdés közül talán a legfontosabb, hogy kik húzták csőbe a Jörg Haider alapította Szabadságpárt (FPÖ) vezérét. Az időzítés nem kérdés: az EP választások előtt vajon ki profitál a szélsőjobb párt korrupciós botrányából?

A részletek elég kalandosak, az egész történet szerintem nagyon izgalmas, és jól rávilágít arra, hogy a színfalak mögött milyen politikai játszmák mennek – bár ezek közül a pénteken napvilágot látottak inkább a zs kategóriás filmeket idézik.

Gégény István figyelemre méltó összefüggésbe ágyazza a hétvégi osztrák eseményeket. Szerintem viszont nem csak erkölcsileg, hanem politikailag sem volt a kancellárnak más lehetősége, mint bejelenteni a kormány lemondását: egy bukott szövetségestől elemi érdeke volt pillanatok alatt megválni.

Ebbe én nem látnék bele morális indokokat, pláne nem világszemléleti mozgatórugót. Szerintem sem a személyes, sem pedig a kormány lemondásának nincs keresztyén háttere – a tegnapi kancellári bejelentést a színtiszta politikai túlélési ösztön motiválta. Ha morálról akarunk beszélni, vagy keresztyéni kötelességtudatról, akkor Gégény István konklúziójánál is fontosabb, hogy mi mit várunk el saját politikusainktól hasonló esetben? Mit várunk el azoktól, akikre mi szavaztunk? Akiknek elvileg felénk kellene elszámolni?

Mert a politika (legtöbbször) egy olyan polip, amely abba az irányba nyújtogatja csápjait, amerre több választót sejt. És ha a közömbös, beletörődő halmazban szimatolja a legtöbb voksot megbújni, akkor úgy is fog viselkedni. Miért akarna tisztességesnek és elszámoltathatónak látszani, amikor eszünk ágában sincs ilyesmit elvárni? Ez nem csak egy vagy több parlamenti vagy azon kívüli párt sara (mint ahogyan az elburjánzó politikai káromkodós-ordenáréskodós stíl) – ez a mi társadalmi látleletünk.

Blogposzt scriptum:
Ceterum censeo: Kösz’ szépen, Kádár et.! Ezt is. Meg azt, hogy már csak magunkat hibáztathatjuk.

Hozzászólások