Az idei költségvetésben is a tavalyi első összeggel számolnak, vagyis 284 millióval, de előre látható, hogy ez a pénz nem lesz elég. Közben a város parkjainak és zöldterületeinek jó része elhanyagolt, szemetes. Valószínűleg a városi képviselők sem kritizálnák a magasabb összeget, ha Szombathelynek ismét esélye lenne arra, hogy Magyarország legtisztább, legrendezettebb, legszínesebb városa legyen.

Ezért sok a gaz: drágábban és rosszabbul gondozzák a zöldterületeket Szombathelyen-Nyugat.hu

A héten Pesten jártam, és gyalogosan mentem végig olyan utcákon, ahol többnyire busszal szoktam utazni, vagy éppen a földalattiban suhantam át a mocskos utcák alatt. Pest nagyon mocskos volt, az elegáns főutcákon a boltok üvegein zsíros por állt vastagon. Drága üzletek előtt igénytelen bejáratok, egy-egy szocreál oszlopsor mellett a sötét árkádokban bűz, az elhanyagoltság szaga mindenütt. Amikor hazatérve leszálltam a vonatról, ismét úgy döntöttem, hogy elgémberedetett lábam kíván egy sétát, és így gyalogosan mentem. Immáron azzal a jóleső érzéssel, hogy városunk mennyivel élhetőbb hely, mint Budapest.

Gondolkodtam is, hogy a nyárspolgár szól-e ki belőlem, amikor repesett szívem a letakarított járdák, takaros bejáratok mellett elhaladva. A parkok ebben az összehasonlításban rendezettnek és melankolikus szépségűnek tűntek. Pedig tényleg lehetnének még szebbek, és könnyebben gondozhatóak. A kertészkedő ember mindig elámul azon a pazarláson, ami évente többször a szeme elé kerül a városi parkokban. Miközben a füvet nem nyírják elégszer, a fák több kárt okoznak, mint amennyire szépek, folyik az állandó gyomlálás, ültetés.

A közmunkások megjelenése a parkokban minden olyan ember számára a vicc kategóriája, aki már gondozott kertet. Egy tenyérnyi virágágyás kigyomlálása egy csapat ember több napi munkájába kerül. Kényelmesen beletérdepelnek a földbe, apránként dolgoznak, mintha igen-igen finom munkát végeznének. Szemmel láthatóan nem érdekeltek abban, hogy gyorsan rendbe szedjék a területet. Amúgy értelme nincs is igyekezetüknek, hiszen a rá következő héten motoros kapával igazi kertész érkezik, aki kinyűvi a hagymás növényeket, és a közé ültetett árvácskákat, és gyönyörűen föllazítja a helyet a nyári növények számára. Amit majd ismét a közmunkások ültetnek be, elég szaporán. Még csodálkoztam is, milyen gyorsan szúrják az ültetőfát, beledobják a palántát, és már megint szúrnak, megint dobnak. Hol marad a föld gondos visszasimítása, esetleg a jó kis iszapolás? Ilyen gyorsan is lehet ültetni? No, majd én is megpróbálom. Gondoltam, de szerencsére csak gondoltam, mert a rá következő napokban a több ágyásnyi friss ültetést úgy égette szét a nap, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A gutaütött virágokat ki kellett szedni, és jött az újabb ültetés. Aztán megint az újabb.

Cui prodest? Kérdezi magában a józan paraszti ésszel gondoskodó kerttulajdonos. Az egynyári virágok palántái nem olcsóak, joggal felmerül az emberben a kérdés, nem érné-e meg inkább mutatós évelőkkel beültetni a városi parkok virágágyásait? Persze, meg kell élnie a kertészeteknek, meg a közmunkásoknak, meg a parkvállalatoknak.

Pedig jó dolog az, ha az embert szép természeti környezet, igényes városkép, ellazulásra is alkalmas légkör veszi körül. A koszt, a lepusztultságot éppúgy meg lehet szokni, csakhogy észrevétlenül belopózhat önnön világunkba. Észre sem vesszük, és elhanyagoltuk a lakásunkat, nem fésülködtünk meg, mielőtt kimentünk az utcára, mert úgyis, kinek és minek? Észrevétlenül, de belénk lopózhatott egy szürke kór, ami letompít a másik ember iránti odafigyelésünkben, ami lassanként felfalja belsőnket.

De ha egy város lakosai felsóhajtanak, mert cseresznyevirágzáskor a japán díszcseresznye sötét rózsaszín ernyőként borul végig egy sétányon, s ez oly szép, hogy mindenki ámulva élvezi, akkor megérte harmincöt éve elültetni azokat a gyönyörű növényeket. Érdemes ültetni, érdemes szemet, szívet, testet gyönyörködtetni. De ha a parkgondozás kimerül a pénzpocsékolásban, akkor nem árt újragondolni, minket – emberpalántákat - mire ültettek egy helyre? Továbbá van-e még tartalma annak a szónak, hogy közjó, vagy a köz csak a „közös” nagy kalap pénz kategóriája, amiből az ügyeseknek jut, másoknak marad a bosszúság?

No, de már a vén filozófus is megmondá: Ne bosszankodjunk, hanem „műveljük meg kertjeinket!”