Gauck szövetségi elnök a menekültválságot korszakos jelentőségű eseménynek nevezte. Még nehéz megítélni, mekkora lesz, de „a felvevőképességünk határai végesek”. Az uniós tagállamoknak meg kellene védeniük a határaikat.

„Segíteni akarunk, de a lehetőségeink végesek” – Frankfurter Allgemeine Zeitung

Miközben Németországban egyre jobban változik a közhangulat a migráns-kérdést illetően, Merkel népszerűsége ezen a héten jelentősen csökkent, és vezető politikusok ködösítve bár, de lassanként megfogalmazzák, hogy elég volt a menekültekből, mégis továbbra is a magyarok, és elsősorban Orbán Viktor a média kedvenc mumusa. A témában a hétvégén a ZDF közszolgálati tévé megmondó embere főműsoridőben, a Heute-Show-ban alaposan eldobta a sulykot. A német médiában vasárnapig amúgy is reggeltől estig folyt a viktorarban-ozás, amit a Volkswagen-botrány, és vasárnapra a szíriai katonai csapások végre elfojtottak.

„Was Ungarn macht, ist unakzeptabel”, azaz, amit „Magyarország tesz, az elfogadhatatlan”. A mondat számtalan szájból, számtalan módon elhangzott. A szokásos politikusi közhelyek egyike. Elfogadhatatlan, de mi? Ezt senki nem részletezi. Senki nem tudja, miről beszél, de ez most a lózung, hát ezt kell mondani. Konkrétum soha nem hangzik el. Emlegetik a sajtószabadság hiányát Magyarországon, ez a vád évek óta levakarhatatlanul megmaradt. Most a legújabb vörös posztó a katonaság felállítása a határnál. Nem a kerítés maga, azzal nem foglalkoznak annyit. A mumus-szerep azonban marad. Jól esik mindig valakibe belerúgni. Cipraszba most épp nem lehet, hát legyenek a magyarok.

 A hazugság az utóbbi időben ugyanakkor kezd visszájára fordulni. Németország rájön, hogy nem is akar ennyi menekültet. Főként, nem ilyen szedett-vedett, irányíthatatlan bandát. Az önkéntesek rég belefáradtak az özönvízként zúduló migráns-áradatba. Az önkormányzatokra hárították a megoldást, ők pedig most küszködnek, olyannyira, hogy van ahol már az iskolák, múzeumok, és egyéb önkormányzati intézmények finanszírozása került veszélybe. Tornatermekben, sportlétesítményekben szállásolják el a menedékkérőket, gyakorlatilag a békés, nyugodt mindennapi élet lehetőségei válnak kérdésessé. Az emberek előbb-utóbb saját bőrükön érzik meg a politikai döntések következményét.

Eközben a tévé még mindig a magyarok mumusával riogat. Pedig egyre több jel mutat arra, hogy a vezető konzervatív pártszövetségen, a CDU-CSU-n belül egyre többen szeretnék kimondani az igazságot. Ám hogy is lehet azt, ha a közvéleményt még mindig heccelik egy más migrációs-megoldás ellen? Hiába mondta ki Nagy-Britannia, hogy a németek képmutató módon először hagyják, hogy a menekültek egy életveszélyes, hosszú utat megtegyenek, s ha valahogy azt teljesítették, úgy tesz, mintha sírva-epedve várta volna őket, miközben valójában az egyetlen normális magatartás a Közel-keleti menekülttáborokban való közvetlen segítség lenne. Hiába bizonyosodott be az is, hogy ezek az érzelmileg túlfűtött vándorló tömegek nem akarnak akárhol letelepedni. Még hisznek abban, hogy Németország és Svédország számukra a Kánaán. A politikai közbeszédet nem lehet egyik napról a másikra ellenkezőjébe fordítani. A német nép amúgy is szentimentális. A szentimentális ember bizonyos kérdésekben kizárólag emocionálisan tud dönteni, ezek az emóciók azonban nem a mély beleérzés és empátia alapján születnek, nem is a lelki gazdagság és távlatosság adja őket.  Szentimentális ember lehet nagy állatvédő, és megmenti a hajléktalan kutyát, miközben nem veszi észre, hogy gazdája mellette éhezik, mert a kutya aranyos és édes. Ez a fajta felszínesség vezet ahhoz, hogy a „Willkommenskultur” szlogenje alatt beeresztettek egy csomó migránst, akik egyre kényelmetlenebbé válnak polgárnak és politikusnak egyaránt.

Ma Johannes Gauck, német államfő már úgy fogalmazott: „A szívünk nagy( nesze neked szentimentalizmus). A lehetőségeink végesek.” Ráadásul hozzátette: Az unió országainak meg kell védeniük a határaikat. Most már csak arra leszek kíváncsi, ha védjük a határainkat, mibe fognak legközelebb belekötni? Hogy piros a sapkánk? Vagy, hogy nem piros?

Hozzászólások