Kotnyek Antal készítette az első magyar szelfit, de ezen túl is elég izgalmas fotókat lőtt, talán azért is, mert eredetileg a Képzőművészeti Főiskolán tanult, ám a szülei nem szerették volna, ha művész lesz, ezért inkább fényképész lett.
Nemcsak a sztárokat fotózta - Index

Mindig is vonzottak az életképek. Ha ezek egy régmúlt hétköznapjairól meséltek, emberi történetekről, felvillanó sorsokról, akkor különösképpen. Ebben a műfajban a fotográfia az egyik legzseniálisabb eszköz: akár művészi, akár ha nem emelkedik a művészi színvonal rangjára.

Az Index fotósorozataiban most egy Kotnyek Antal nevű fotós ötvenes évekebeli felvételeiből mutat be néhányat. A színészekről, más művészekről elég sok portrét készítő fotós kora egyetlen magyar divatlapjának is dolgozott. A válogatásban viszont olyan képekről van szó, amelyeket a fényképész a hétköznapokban kattintott el gépével. Talán túl nagy jelentőséget nem is tulajdonított egy-egy felvételének. Egy koncertről lemaradt úri közönség a kerítés mellett hallgatja a zenét. Solymászó férfi vadászkalapban. Lakótelepi játszótér, miniszoknyás anyukával, rövid tűsarokkal. Ez már egy kor rögvalósága, és talán azért oly megható, mert hiányzik belőle minden hamis beállítottság. Akár ma is készülhetett volna. Egy kicsit változott a divat, de az arc, ez az unatkozó arc ma is oly ismerős. Nem annyira megszokottak a szorosan összezárt lábak: az ötvenes-hatvanas években az ilyen típusú önkontroll még teljesen természetesnek számított nőnél, férfinél egyaránt.
Azért egy ötvennyolcas kép arról mesél, hogy akkoriban is úrrá lett a fáradtság az emberen, és a buszon elszunyókált férfi talán észre sem vette, amikor a fotós megörökítette. Egy ismerős jelenet az autó motorháztetejére tett elemózsia: falatozás út közben. Az ember szívesen megkérdezné: vajon mit ettek ezek a nagykabátos, gyapjúzakós férfiak ott az út mentén? Egyikük kockás zsebkendőjével fogta meg a harapnivalót. Valaha minden utazáshoz hozzátartozott ez az út menti gyors hideg ebéd. Mára kevesen gyakorolják (gyakoroljuk: ha tehetjük, mi még a plédet is leterítjük, és azon piknikezünk). Végül ott a kép a presszóról, két ember meghitt összebújásáról. A fiatal nő és férfi előtt vastag falú kávéspohár. Valahogy megkeseredik az ember szájában a nyál, ahogy arra gondol, hogy ez volt évtizedeken keresztül a luxus és kikapcsolódás non-plus-ultrája.
Mert hogy ezek a régi képek a nosztalgia helyett annak keserűségét is felvetik, mennyi nélkülözés, mennyire kisszerű álmok között kellett élnie nemzedékek egész sorának.