Bob Dylan amerikai énekes-dalszerzőnek ítélte az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia 2016-ban. A muzsikus az indoklás szerint azért kapta az elismerést, mert új költői kifejezésmódot alkotott a nagy amerikai dalszerzői hagyományon belül. A döntés komoly meglepetés, hiszen az akadémia első ízben díjazott olyan alkotót, akinek nincs a hagyományos értelemben vett irodalmi életműve.
Nem mindenki örül Bob Dylan Nobel-díjának - mno

Mintha csak Peter Schaffer, a zseniális Forman-film alapjául szolgáló Amadeus című drámájának utolsó jelenete vált volna valóssággá: a bolondokházában Salieri a világ középszerűit oldozza fel. „Én vagyok a védőszentjük”, mondja. Az irodalmi Nobel-díj kiosztása lassanként ennek jegyében zajlik. Jelenleg egy közhelyes műfaj közhelyes alkotója kapta a díjat.

Mondom ezt úgy, hogy olvasóim tudják: nem a könnyűzene iránti megvetés beszél belőlem. A könnyűzene is megtermi a maga nagyszerű alkotásait. Helye van a világban. Egy popszám akkor is jó, sőt, sokat mondó, ha annyi a szövege, hogy „Ringasd el magad!”, vagy egyszerűen: „na-na-na”. Sőt, a könnyűzene többnyire nehezen tűri a kiemelkedő szövegeket. Ilyen a műfaj.
Ha Bob Dylan valódi költő lenne, még elfogadnám. Az irodalmi Nobel-bizottság ez évi döntése azonban ezennel - még inkább, mint eddig bármikor - kimondta, hogy képtelen értelmezni az irodalom fogalmát és körét. Már a fehérorosz Szvetlana Alekszijevicsnél rezgett a léc. Az újságírás határvidéke kapott elismerést díjazásával. Hogy milyen „segédág” lesz a következő jövőre? Az irodalmi igényű törvényszövegezés, vagy a reklámszövegírás? Számomra egy olvasata van ennek: fölösleges kiadni az irodalmi Nobelt.
Ha fáj az írónak, hogy közhelyesség és középszerűség győz, mivel vigasztalja magát? Hányan és hányféleképpen átélték, hogy a dilettánsok járják diadalmenetüket? Vagy, hogy amúgy is kevés az értő olvasó, s a legtöbben egy hiányos felületi olvasat szintjén maradnak meg?
A keserűség sokkal inkább annak szól, hogy ez esetben a kritika számolja fel az irodalmat. A kritika, amely a jótevő szerepében oszt és megoszt, felszámolja a minőségi alkotás igényét. Intézményesíti a középszerűséget.
József Attila dacolt az alkotást fojtó világgal: „Én túllépek e mai kocsmán”, és „A mindenséggel mérd magad!” mondja nem sokkal később. Az alexandriai Konsztandínosz Kaváfisz letisztult szépségű, a klasszikus görög szobrok tökéletességét idéző verseket írt. Csak magának és barátainak. Verseit a nagyközönség halála után olvashatta. Mások a világ szennyére egyéb módon válaszolnak. Christian Morgenstern maró humorral és gúnnyal. Legismertebb versét Szabó Lőrinc „fordította” magyarra:


ˉ
˘ ˘
ˉ ˉ ˉ
˘ ˘ ˘ ˘
ˉ ˉ ˉ
˘ ˘ ˘ ˘
ˉ ˉ ˉ
˘ ˘ ˘ ˘
ˉ ˉ ˉ
˘ ˘ ˘ ˘
ˉ ˉ ˉ
˘ ˘
ˉ