Chief Justice John Roberts: "Just who do we think we are?" (Mégis, mit gondolunk, kik vagyunk mi?) -  www.supremecourt.gov


John Roberts, az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának elnöke, egyike volt azoknak a bíróknak, akik nem szavazták meg az azonos neműek házasságát engedélyező döntést. Ellenvéleményének (dissent) teljes szövege hozzáférhető. Súlyos szöveg, mert ha jól értem, azt a kritikát fogalmazza meg, hogy a Legfelsőbb Bíróság jogilag nincs abban a helyzetben, hogy a házasság kérdésében minden államra nézve kötelező érvényű döntést hozzon. Véleményének arra az érvére is érdemes odafigyelni, hogy a döntés előkészíti az utat a poligámia legalizálása felé. Nem véletlen, hogy a poligámia hívei üdvözölték Roberts érvelését.

Nagy kár, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága elnökének ellenvéleménye tudtommal nem olvasható magyarul. Arról viszont a magyar olvasó tájékoztatva lett, hogy az ügyeletes sztárvilág mely fenoménjai üdvözölték a döntést. Clint Eastwood véleménye nyilvánvalóan sokkal többet nyom a latban, mint holmi bírósági elnöké. Még mielőtt a poligámia-kérdésre térnénk tehát, érdemes legalább Roberts néhány igen kritikus mondatát a Legfelsőbb Bíróság szerepének értelmezéséről lefordítanunk. Egyebek között ezt mondja:

„Ez a bíróság nem törvényhozó testület. Annak megítélése, hogy az azonos neműek házassága jó elképzelés-e, nem kellene, hogy foglalkoztasson bennünket.”(…) „A házassághoz való alapvető jog nem foglal magába egy olyan jogot, amelynek alapján egy állam arra kényszeríthető, hogy változtassa meg a házasságról alkotott definícióját.”(…) „Röviden, az alkotmányunk nem iktatta törvénybe a házasság semmilyen teóriáját sem. Egy államnak a lakosai szabadok arra nézve, hogy kiterjesszék a házasság jogát az azonos neműekre, vagy megtartsák a történelmi meghatározást. Ma mégis, a bíróság azt a rendkívüli lépést tette, hogy minden államnak elrendelte, hogy engedélyezze és ismerje el az azonos neműek házasságát.”(…)” Ennek eredményeként a bíróság több mint az államok felének házassági jogát érvényteleníti és elrendeli egy olyan társadalmi intézménynek az átalakítását, amely évezredek óta az emberi társadalom alapját formálta.”(…) „Mit gondolunk, kik vagyunk mi?” (i)

Nos, valóban. Ha létezhet olyan legfelsőbb jogi fórum, amely kötelező erővel dönthet egy olyan komplex kérdésben, mint a házasság meghatározása, akkor ettől kezdve minden eszmei kérdés jogi kérdéssé transzformálható, s egy végső jogi fórum úgy jelenhet meg, mint az értelmezés, a legitimáció végső és megfellebbezhetetlen intézménye. Ez persze valamelyest érthető. Hiszen ha megroppannak vagy megszűnnek a legitimáció bevett formái, mint például a hagyomány, a kulturális emlékezet, a történelmi múltból fakadó közös megegyezés, amelyre egyébként Roberts többször hivatkozik, akkor is kell valamiféle végső világnézeti érték, elv, amelyre alapozva például a házasság új értelmezése megfogalmazható. Mint arra Roberts rámutat, az igazi kérdés az, hogy mi teszi a házasságot házassággá. Pontosabban: ki dönti el, hogy mi teszi a házasságot házassággá? "A többség nagyban figyelmen kívül hagyja ezeket a kérdéseket, és a házassággal kapcsolatos történelmi emberi tapasztalatot néhány paragrafussá minősíti."(ii)

Szóval miféle eszme dönti el, hogy mi a házasság, s ezen eszmét ki értelmezi? Ezt az eszmei legitimációs űrt látszik betölteni ma az egyén autonómiájának az ideája. Ám azon túl, hogy ennek a princípiumnak az elsőbbségét bizonyítani nem lehet, fennmarad a kérdés, hogy vajon miféle intézmény lesz az, amely ennek az elvnek a tartalmát értelmezi. Így kaphat szerepet egy jogi testület, amely eredendően és lényegében egy eszmei-világnézeti kérdés kapcsán már-már úgy tűnik fel, mint egy deszakralizált világ kvázi-szakrális pótléka, amelynek az a feladata, hogy a végső szót kimondja. Mert ha egy legitimációs válságban szenvedő világban racionálisan nem is lehet megalapozni semmilyen végső érvet sem, minek következtében minden megkérdőjelezhető, akkor is kell valami, ami legitimál, és olyan elvont tartalmakat gondol végleg értelmezhetni, mint például a házasság. Okkal teszi fel a kérdést Roberts a Legfelsőbb Bíróság tagjainak:”Mégis, mit gondolunk, kik vagyunk mi?”

Ami pedig a poligámia-kérdést illeti, Roberts teljes joggal érvel úgy, hogy az azonos neműek házasságának az engedélyezése valójában a házasság újraértelmezése. Ettől kezdve viszont kérdéses, hogy miféle végső érv szól amellett, hogy a házasság kizárólag két ember ügye? Ha a házasság intézményének a megvalósulásához többé már nem számít a felek neme, akkor ugyan miért számítana a felek száma? "Noha a többség alkalomszerűen beilleszti a 'kettő' számnevet különböző helyeken, ez egyáltalán nem indokolja, hogy vajon a két-személy elemet a házasság alapmeghatározásában miért kell megőrizni, míg a férfi-nő elemet nem."(iii)

Továbbá, ha az azonos neműek házasságát megalapozó végső érték az egyén autonómiája, akkor miért ne lehetne elismerni azon egyének autonómiáját is, akik poligámiában akarnak élni? Vajon ebben az esetben nem sérül-e a poligámia híveinek joga? Valójában – mondja Roberts  ̶ , történelmi és hagyományos szempontból az ugrás a heteroszexuális házasságtól az azonos neműek házasságáig nagyobb, mint az utóbbitól a poligámiáig.(iv)  S ha a többség hajlandó megtenni a nagy ugrást az azonos neműek házasságáig, nehéz belátni, vajon hogyan lehetne nemet mondani a kisebb ugrásra – teszi hozzá.(v) 

Roberts arra is rámutat, hogy a többségi érvelést az azonos neműek házassága mellett ugyanolyan érvénnyel lehet használni a poligámia alapvető jogának a megalapozásához.(vi)

Ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy a poligámia aktivistái üdvözlik az azonos neműek házasságát engedélyező döntést, és Roberts érvelését is felhasználva a poligámia legalizálásának előfutárát látják benne. Csak egy írás a sok közül: Polyamorous Rights Advocates See Marriage Equality Coming for Them.

Kép: usnews.com

Már csak egy kérdés van: hol a határ? Miután az egyén autonómiájának, mint egyébként senki által nem bizonyított „végső értéknek” a tartalmát nem lehet cáfolhatatlan és végérvényes racionális érvekkel körülhatárolni és szabályozni, úgy tűnik, valami itt most nagyon elszabadult.

Nos, történelmi léptékben így járt a zsidó-keresztény alapozású Nyugat, amely a legitimáció hagyományos forrásait mint hivatkozási alapot „megszüntette”, viszont a végső és megkérdőjelezhetetlen érv iránti igényt nem tudta felszámolni. Ettől kezdve nem marad más, mint kijelentésszerű kvázi-szakrális pótlékok gyártása, mert hiszen nem maradt semmilyen külső viszonyítási pont, amelyhez képest egy állítás igazsága végérvényesen igazolható lenne. Minden megkérdőjelezhető, és semmivel sem lehet azonosulni. A házasság intézményének új értelmezése, és főleg annak várható és beláthatatlan következményei a poligámián keresztül ki tudja meddig, nemhogy nem lesz az úgynevezett haladás új vívmánya, hanem hihetetlenül erős szimbolikája miatt alapjaiban rengetheti meg az azonosulási pontjait sorra elvesztő nyugati civilizációt.

Mégis, mit gondolunk mi, nyugati emberek, kik vagyunk mi?

--------------------------

(i) „But this Court is not a legislature.Whether same-sex marriage is a good idea should be of no concern to us.” (…) „The fundamental right to marry does not include a right to make a State change its definition of marriage.” (…) „In short, our Constitution does not enact any one theory of marriage. The people of a State are free to expand marriage to include same-sex couples, or to retain the historic definition.Today, however, the Court takes the extraordinary step of ordering every State to license and recognize same-sex marriage.” (…)”As a result, the Court invalidates the marriage laws of more than half the States and orders the transformation of a social institution that has formed the basis of human society for millennia…”; „Just who do we think we are?”

(ii) "The real question in these cases is what constitutes “marriage,” or—more precisely—who decides what constitutes “marriage”? The majority largely ignores these questions, relegating ages of human experience with marriage to a paragraph or two."

(iii) "Although the majority randomly inserts the adjective “two” in various places, it offers no reason at all why the two-person element of the core definition of marriage may be preserved while the man-woman element may not."

(iv) „ Indeed, from the standpoint of history and tradition, a leap from opposite-sex marriage to same-sex marriage is much greater than one from a two-person union to plural unions, which have deep roots in some cultures around the world.”

(v) “If the majority is willing to take the big leap,it is hard to see how it can say no to the shorter one.”

(vi) „It is striking how much of the majority’s reasoning would apply with equal force to the claim of a fundamental right to plural marriage.”

Hozzászólások