A The New York Times című amerikai napilap terjedelmes cikkben igyekszik felvázolni, milyen okok vezettek oda, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek az európai migrációs válsággal kapcsolatos álláspontja növekvő elfogadottságra tesz szert Magyarországon és Európában. A lapban hétfőn megjelent írás szerzője, Andrew Higgins bevezetőjében Konrád György írót idézi, aki megállapítása szerint a magyar liberális értelmiségi elit többségéhez hasonlóan ki nem állhatja az ország harsányan illiberális miniszterelnökét, mindazonáltal úgy gondolja, Orbánnak volt igaza, és Angela Merkel német kancellár tévedett abban, hogyan kell kezelni a háború és a szegénység elől menedéket kereső migránsok kaotikus áradatát, amely vélhetően a második világháború óta legsúlyosabb válságot okozta Európában.

„Fájdalom, de el kell ismerni, hogy ebben a kérdésben Orbánnak igaza volt” – idézi az amerikai lap Konrádot, aki szerint az áradat megfékezését szolgáló közös európai fellépés hiányában Magyarország bölcsen járt el, amikor lezárta határait és riadót fújt a többségében muszlim migránsok több százezres tömegének kénytelen-kelletlen Európába engedése miatt.

Konrád György: Migráció-kérdésben Orbánnak volt igaza Merkellel szemben - mandiner.hu

Nem vagyok se politikai elemző, se újságíró, csak amolyan egyszerű, jobboldali-konzervatív állampolgár, Fidesz-szavazó, de nem pártkatona, aki azt gondolja magáról, hogy szokott gondolkodni, s éppen ezért néha torkig van a mindent bedaráló, agresszív pártpolitikai gondolkodás sablonjaival. Konrád György, a hazai liberalizmus emblematikus alakja most viszont valami olyat tett, ami egészen egyedülálló, kifejezetten üdítő, és ugyanakkor kivételes szellemi önállóságról tesz bizonyságot. Túllépett az uniformizáló és agymosó pártpolitikai gondolkodás kényszerpályáin, s a migráns-ügyben igazat adott Orbán Viktornak.  Ez komoly gondolkodói fegyvertény.  S nem azért az, hogy most aztán az Orbán hívek kárörvendezve nyugtázhatják: no lám, még egy ilyen jeles liberális gondolkodó szerint is a kormányfőnek van igaza.


Azért az, mert Konrád György meg tudta haladni a pártpolitikailag meghatározott ideologikus kliséket, s ki tudott lépni abból a burokból, amelybe amúgy a különböző, egymással szemben álló világnézeti csoportok hajlamosak önmagukat bezárni. Túllépett a fundamentalizmusoknak azon a meggyőződésén, amely egy állítás igazságtartalmát aszerint ítéli meg, hogy az melyik politikai formációnak válhat a hasznára, s melyiknek a kárára. A különböző véleményeknek ez a funkcionalista szemlélete a magyar társadalom meghasadtságának az egyik forrása. Nem az számít, hogy egy állítás önmagában milyen tartalmat hordoz, hanem egyes egyedül az, hogy egy állításnak milyen szerepe van a pártközi küzdelmekben. Kit támogat és kit támad.

A demokrácia valóban hatalmas vívmány, ám megvan az a hátránya, hogy miután a pártok egymással szemben határozzák meg önmagukat, óhatatlanul is létrejön egy gondolati pálya, amely minden pártot arra kényszerít, hogy a másik párthoz viszonyítva alapozza meg identitását. Ez viszont valóságos csapdahelyzet is lehet, s azzal a veszéllyel járhat, hogy az önmegkülönböztetés kényszere válik a különböző politikai csoportidentitások forrásává. Ez a logika viszont egyenes kizárhatja az egyetértést, sőt, rosszabb, az egyetértés gesztusa úgy tűnhet fel, mint az önfelszámolás mozzanata.

Konrád György túllépett ezen az ideologikus zubbonyokba zárt működési mechanizmuson, s azt feltételezem, hogy nem kis kockázatot vállalt, amikor véleményformáló liberális létére igazat adott Orbán Viktornak.  Ez bizony könnyen félreérthető, zavarba ejtő, s talán a saját politikai táborán belül némelyekben még az is megfogalmazódhatott, hogy Konrád „elárulta” saját világnézeti csoportját, s „lepaktált” Orbánnal, akivel elvi okokból nem lett volna szabad. Ilyen értelmezésre nézve jellemző az Európai Kávézó kommentárja, amely értetlenül áll Konrád gesztusa előtt. (Az ügy kapcsán óhatatlanul is eszembe jut egy korábbi vita, amely a Rotterdam tengerparti szegélye felől építendő minaretek és mecsetek kapcsán robbant ki, s amelyben Konrádot liberális oldalról egyenesen illiberalizmussal vádolják. Erről itt írtam.)

Holott valójában valami egészen másról van szó, csak ezt a pártpolitikai csőlátás logikája nem képes felfogni. Egyszerűen arról van szó, hogy Konrád György felvállalta a migráns-ügyben általa hitt igazságot, nem attól tette függővé, hogy az amúgy általa is erőteljesen kritizált Orbán mit mond. Konrád György szabad ember, s nem csinált Orbán Viktorból abszolútumot. S ezzel valami nagyon fontos dolgot mondott ki, kimondatlanul is, imponáló bátorsággal és szellemi szuverenitással.

Van egy ma közkeletű mítosz, amely valahogy úgy gondolkodik, hogy egyrészt vannak az „emberek”, másrészt vannak a pártok, akik úgymond kampányolnak, versenyt futnak hitekért és meggyőződésekért, s a verseny sikere csakis a kommunikáció hatékonyságán múlik. Ha tehát ma sokan egyetértenek Orbán Viktorral, akkor az azért van – mint ahogyan erre tipikus példa a Medián tanulmánya – mert „a kormányzati kampány elérte célját”. Úgy látszik, még Konrád Györgyöt is elérte. Orbán meg azért mondja, amit mond, mert „kitalálta”, hogy a migráns ügyben képviselt karakteres álláspontja szavazatokat hoz. De ez a gondolkodás lehet akár a demokrácia önbecsapása is: nincs már meggyőződés, nincs már hit, csak szavazatszámlálás van, az igazságok, világnézetek, valóságértelmezések pedig illékony, szubjektív dolgok. Csak egy objektív valóság van, s ez a szavazat, s a valóságértelmezések értékét az határozza meg, hogy mennyi szavazatot hoz. De ez csak a felszín.  Azt a gondolkodást pedig, amely az állampolgárban csak egy manipulálható felületet lát, kikérem magamnak.

Már bocsánatot kérek, Fidesz-szavazóként is fel kell tennem a kérdést: ki az az Orbán Viktor? Mióta lett ő az általam hitt igazság forrása? A valódi helyzet ennek pontosan a fordítottja. Akik tehát Orbán Viktort teszik meg a migráns ügyben ma nálunk kialakult domináns vélemény forrásának, azok abszolutizálják igazán a kormányfőt, mert legfőbb viszonyítási ponttá teszik. Nem azért hatékony a „kormánypropaganda”, mert az emberek hülyék, s Orbánt istenként követik, hanem azért, mert Orbán Viktor azt fogalmazza meg, ami ma sokak ki nem mondott, de nagyon is határozott véleménye.  A pártpolitikai logikának az a csapdája, hogy a különböző vélemények, hitek, világnézetek forrásának a politikusokban megtestesülő pártokat teszik meg, minek következtében a különböző vélemények igazságtartalmának is ez lesz a mércéje. Ez a gondolkodás bizony eléggé lenézi az állampolgárt, mert a pártnak abszolút elsőbbséget ad a pártot megelőző, előzetes világnézeti meggyőződésekkel szemben. Mintha bizony a pártok hozták volna létre a gondolatot, s nem a gondolat a pártokat. Szerintem vannak ebben az országban sokan olyanok, akik valamilyen világnézeti meggyőződés szerint elkötelezettek ugyan, de nem hajlandók magukból pártkatonát csinálni, s nem hajlandóak magukat pártpolitikai kényszerzubbonyokba gyömöszölni, még akkor sem, ha a demokráciában a valóságértelmezések legfőbb megfogalmazói és közvetítői a pártok. Éppen ezért nagy tévedés azt gondolni, hogy minden csak kommunikáció kérdése. A meggyőződések, hitek, igazságok, mentalitások kialakulásának a folyamata ennél talán összetettebb. Ezt pontosan mutatja az a tény, hogy ma a migráns-kérdés „mindent visz”, s nem azért, mert egyes pártok jól tematizálták, hanem mert a jelenség túlmutat a pártpolitikai megosztottságon, és a közösségi identitás mélyrétegeit érinti. Orbán nem azért „erős”, mert jól kampányol, hanem mert hangot tud adni egy nagyon sokak által osztott mentalitásnak, hitnek, érzületnek, világnézetnek, kulturális identitásnak (nevezzük bárminek is), ami tőle függetlenül is létezik.

Konrád György túl tudott lépni a szokványos pártpolitikai gondolkodás kliséin, mert nem az volt a fontos a számára, hogy ki mondja ki az általa hitt igazságot, hanem az, hogy szerinte mi az igazság. Ezzel nemhogy Orbán szekerét tolná, hanem éppen ellenkezőleg, nem csinált Orbánból abszolútumot. Orbán ellenzékének egy jelentős része azért mulatságos, mert képtelen meghaladni egy gondolkodási keretet, amelynek az a lényege, hogy a kormányfőt teszi meg abszolút viszonyítási ponttá.  Miközben azzal ostorozza Orbán támogatóit, hogy a kormányfőből istent csinálnak, nem veszi észre, hogy ő, mármint az ellenzék teszi ezt. Konrád viszont annyira szabad, hogy ki merte mondani a véleményét még akkor is, ha az történetesen ebben a kérdésben megegyezik Orbán Viktoréval. Ez a valódi szellemi függetlenség. Konrád György annyira független Orbán Viktortól, hogy még azt a szabadságot is megengedheti magának, hogy egyetértsen Orbán Viktorral.

Én, egyszerű magyar állampolgár, köszönöm a gesztust Konrád Györgynek. Magamra nézve példának tartom. Ha ez a gondolkodói attitűd lenne a mérce, nem itt tartana ez az ország. Talán bizonyos alapkérdésekben még meg is tudnánk egyezni.  Szép karácsonyi ajándék lehetett volna.