Noha a közvélemény jelentős hányada rokonszenvet tanúsít a szülőföldjükről elüldözöttek iránt, egyre kevésbé érti, hogy a kancellár miért ragaszkodik valamennyi menekült befogadásához.

Robbanásveszély fenyeget menekültügyben Németországban - inforadio.hu

Eddig valahogy abban a naiv hitben éltem, hogy értem jelenkorunk alapvető vonulatait. Nem minden részletét, de annyit igen, hogy legalább azt gondolhattam, látom a kontúrokat. De mára teljesen elbizonytalanodtam. Természetesen a népvándorlásról van szó. Semmit sem értek. S a legszomorúbb ebben az, hogy ezúttal az én jelenemről, az én történetemről, az én sorsomról, az én kontinensemről, az én kultúrámról, az én identitásomról, az én Európámról van szó. Fogalmam sincs, mi zajlik itt. Benne élek a történetemben, de valójában nem tudom, mi történik velem. Ez azért több mint bosszantó. Mert aki ad magára valamit, még személyes önértelmezését sem végezheti el, ha nem érti a kort, amelyben él. Ez elviselhetetlen és megalázó.

Először is nem értem, miért nem lehet a migráns-áradatot valahol megállítani. Nem hiszem el, hogyha az európai központi akarat, valamint a meghatározó világhatalmi szereplők tényleg akarnák, ne tudnának gátat vetni a folyamatos és ma még beláthatatlan méretű beáramlásnak.

Másodszor nem értem a folytonos humanitárius értékekre való hivatkozást. Ez romantikának nagyon kedves. De mint tudjuk, a történelmet érdekek mozgatják. Nekem ne mondja senki sem, hogy ezúttal ez megváltozott, s immár nem az érdek a fő motiváció, hanem valamiféle elvont, egyetemes etika, amely egyenesen szembemegy az érdekkel. Ez utópiának is közhelyes. Valami újat kellene kitalálni.

Harmadszor, ha nyilvánosan megfogalmazható érdekről van szó, teszem azt a munkaerő-hiány pótlásáról, akkor miért kell emberek millióit keresztülvándoroltatni fél Európán? Arról nem is beszélve, ha tényleg a munkaerő a fő szempont, akkor miért kell válogatatlanul mindenkit beengedni?

Negyedszer nem értem, ha a népvándorlás humanitárius katasztrófa, akkor miért csak Európának kell itt segítő kezet nyújtania? Mintha a globalista szólamokból most eltűnt volna a Glóbusz. Miközben a különböző hatalmak részéről folyamatos erkölcsi szózatok hangzanak el a helyzet tarthatatlanságáról, azonközben miért csak Európának kell vállalnia e katasztrófa következményeit?

Ötödször nem értem, hogy ez az egész folyamat, mármint a migránsok folyama, miért kelti bennem a szervezettség képzetét? Nem úgy tűnik, hogy ezek a szerencsétlenek útjuk minden szakaszában ki lennének téve a véletlennek. Itt bizony infrastruktúra van. Már nehogy azt mondja nekem valaki, hogy ez véletlen. Nekem ne mondja senki sem, hogy például az embercsempész-hálózatot, ha meglenne hozzá a közös akarat, ne lehetne felszámolni. A csempészhálózat sokkal inkább úgy tűnik fel, mint valamiféle cinkostárs egy soha ki nem mondott egyezségben.

Hatodszor nem értem, hogy miből gondolják a migráns-ügyben döntéshozók, hogy milliónyi embertömeg integrációja a belátható jövőn belül sikeres lehet? Az integráció generációk kérdése. Nem kell ehhez nagy tudomány, csak józan paraszti ész. A bevándorlók viszik magukkal magukat, ami, lássuk be, súlyos és lerakhatatlan teher. Még azok is, akik ugyanabban a kultúrkörben cserélnek lakóhelyet. Az integráció még ebben az esetben is hosszú és gyötrelmes, generációkon átívelő folyamat. Mikor lesz egy magyarból brit?

Hetedszer nem értem, miből gondolják a döntéshozók, hogy a bevándorlók csak azért, mert keresik az anyagilag jobb élet lehetőségét, integrálódni is akarnak? Miből következik az, hogy csak azért, mert otthont cserélnek, identitást is akarnak cserélni? Sokkal inkább logikus, hogy továbbra is meg akarják őrizni identitásukat. Nem is nagyon tehetnek mást. Épp elég kulturális sokk lesz számukra az új, idegen környezet. Ebben a helyzetben lélektani kényszer a védekezés, s a védelmet saját közösségi identitásuk intézményi kereteinek újraépítésében fogják megtalálni.

Nyolcadszor nem értem, hogy a biztonsági szempontokat miért kell ennyire lebecsülni? S nemcsak arra gondolok, hogy nem tudjuk, kik vannak a bevándorlók között, mint ahogyan azt sem, hogy egy részük hova tűnik el, hanem arra is, hogy épp az integráció generációkon átívelő volta miatt nem lehet tudni, kiből mi lesz. Sokkal inkább életszerű, hogy második, harmadik, akárhányadik generációs bevándorló egy tájékozódási pontok nélküli világban keresni fogja majd gyökereit.

Végül kilencedszer, nem értem, hogy miért ez a csökönyösség? Miért kell a döntéshozóknak, bárkik legyenek is azok, ennyire csökönyösen ragaszkodniuk a határtalan befogadás politikájához még akkor is, ha az egyre nagyobb „népi” ellenállásba ütközik? Ez politikailag sem racionális.

Semmit sem értek. Sajnálatos módon azt kell feltételezzem, Európa ma nincs abban a helyzetben, hogy saját sorsáról döntést hozzon. A határtalan befogadás eszméje úgy működik, mint valamiféle Európa fölött lebegő, elháríthatatlan erkölcsi imperatívusz. Ám a kérdésre, hogy ezt az erkölcsi  „kell”-t miért nem lehet megváltoztatni, nincs válasz.

Ez a történelmi homály nyilvánvalóan melegágya mindenféle összeesküvés elméletnek, amelynek a lényege, hogy láthatatlan döntéshozók titkos műhelyeiben az állítólagos demokrácia nagy dicsőségére, a történelmi Európa új, jövőbeni karakterének és státuszának kijelölése folyik most, s e történelmi manőverhez a migráció csak egy kellék. De mondom, ez csak spekuláció, miután a puzzle összerakásához nem maradt más. 

Ami pedig a személyes önértelmezésemet illeti a mai történelmi kontextusban: osztom Schuman prófétikus mondatát, mely szerint Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Azt kell mondjam, ez a jelenlegi helyzet tökéletesen alkalmas arra is, hogy a kulturálisan keresztény Európa elleni történelmi léptékű támadásként is értelmezhető legyen.

De nem vagyok paranoiás. Miután a puzzle-t nem lehet kirakni, nem maradt más, csak a spekuláció. Azért az több mint bosszantó, hogy a személyes sorsom értelmezéséhez spekuláció kell. Ez elviselhetetlen és megalázó.

Nem értem a saját jelenemet. Nem értem a saját sorsomat. Nem tudom, hogy én, aki egy kommunista országba születtem, elszakítva titokban dédelgetett keresztény Európámtól, milyen Európába is érkeztem. Semmit sem értek. Európa messzire került, én meg gyászolok. Azért nem szeretnék úgy meghalni, hogy ne értsem, mi történt velem.

Hozzászólások