...because we’re Great Britain...

Theresa May: Jobb Britanniát fogunk építeni - Mandiner

A periférián élő magyar európaiként mindig is bámultam a briteket. Azért az innen nézve ellentmondásos, sőt abszurdak tűnő jelenségért, ahogyan a monarchia iránti feltétlen tisztelet konzervativizmusában mégis képesek voltak demokráciát teremteni, s ez a kettős jelleg valami egészen különleges forma-és magatartáskultúrát is létrehozott, amelyben nem került egymással szembe múlt és modernitás. Számomra a brit modell mindig is azt üzente szimbolikusan, hogy nem feltétlenül igaz az az Európa-szerte hangsúlyozott tétel, miszerint a tételezett globális jövő a nemzeti hagyományokon alapuló közösségi érzület, formakultúra és identitás feladása révén lenne csak megvalósítható. Ha úgy tetszik, a brit kiválás egy nagyon erős válasz erre a régóta húzódó vitára. Theresa May, az új brit miniszterelnök elmondta beszédét. Nagyon brit. Mégpedig attól, hogy tiszteli azt, ami brit.

(Arra kérdésre, hogy Britannia jól döntött-e, ma nem lehet végső és egyértelmű választ adni. Ebben persze nincs semmi meglepő, hiszen csak az emberi nagyképűségből és gőgből származó gondolkodás vélheti úgy, hogy a mindenkori, amúgy teljességgel soha meg nem ismerhető jelenből a mindenkori jövő racionálisan kiszámítható. s a történelem minden részletében megtervezhető. Az eddigi emberi történelemből a történelem hosszú távú tervezhetőségének semmilyen jele nem mutatkozik. Minden történelmi döntéssel szemben ott áll a végső soron ismeretlen jövő, s nem marad más, csak a hit abban, hogy ez a jövő mégis birtokolható. Nos, minden tévhittel ellentétben: nem az.)

Theresa May nem kezdett el magyarázkodni, s nem azon tépelődött, hogy a Brexit jó döntés volt-e, avagy sem. Az egész beszéd célja az volt, hogy ebben a kritikus helyzetben minden britet beemeljen egy közös „mi”-be, s ennek eszköze a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásáért folytatott küzdelem. Ám mégis, a beszéd lényege szerintem mégsem maga a szociális program volt, hanem az azt alátámasztó nemzeti identitáseszme. 

Theresa May azt mondta, hogy a népszavazást követően nagy nemzeti átalakulással kell szembenézniük, de fel tudnak nőni a kihíváshoz. Miért is? „Mert mi Nagy Britannia vagyunk”. Ennyi. („We are living through an important moment in our country’s history. Following the referendum, we face a time of great national change. And I know because we’re Great Britain we will rise to the challenge.”)

Mondhatni persze erre, hogy ez merő nacionalizmus, avagy finomabban fogalmazva patriotizmus, s Britannia nem érti az idők szavát. Az idők szava ugyanis az, hogy a nemzeteken alapuló identitásközösségek kora lejárt, s éppen ezért a nemzetek fölötti Európáé a jövő. Ezzel a tétellel viszont az a probléma, hogy eleddig semmilyen jele nem mutatkozik annak, hogy létrejött volna valamiféle új, a nemzeti tudatokat véglegesen meghaladó közös európai mi-tudat és mi-érzület. Van ugyan egy jogilag-gazdaságilag összerakott EU, de az messze nem mondható el, hogy – amerikai mintára – létezne olyan közös Európa-eszme, amelyben a nemzeti identitások szükségszerűen feloldódnának. Ha úgy tetszik, Európának nincs lelke, s ezért nem tud egységes érzelmi azonosulási keretet biztosítani.

A kilépés után ezt üzente Theresa May beszéde is. Nagy Britannia önálló entitás, s ez az egyetlen valódi közösségi identitásképző keret a számukra. Mondta ezt az a Theresa May, aki amúgy maradáspárti volt. EU-n belül, vagy EU-n kívül: Britannia marad.

Bizonyos távlatból nézve az csak egy technikai kérdés, hogy mi lesz most, Britannia kiválásával. Az igazi kérdés valójában az, hogy megszülethet-e egy olyan európai eszmeiség, amely az EU-t alkotó nemzeteknek valóságos azonosulási keretet tud megteremteni. Innen nézve a brit válasz eléggé lesújtó, hiszen egyértelműen azt üzeni, hogy az EU-ból hiányzik valami. Pont a lényeg: milliók nem tudnak vele érzelmileg azonosulni.

Egy afféle átlag, nemzeti alapokon gondolkodó magyar, mint én is, át tudom élni ezt a brit hiányérzetet. Ám nem hinném, hogy az útjuk a követendő út. Történelmi döntésük ugyanakkor nagyon komoly figyelmeztetés is lehet az EU-nak. Ha nincs egy olyan közös eszmeiség, amellyel az európai emberek döntő többsége azonosulni tud, s ha nem tud létrejönni egy, a nemzeti identitásokat integrálni képes közös európai mi-tudat, akkor az EU csak egy adminisztratív tákolmány marad, messze a mindennapi élet világától.

Britanniát egyszerre csodálom és sajnálom. Azt majd az idő eldönti, ki nem értette meg az idők szavát. Britannia, vagy az EU. Az viszont szinte bizonyos, hogy a brit kilépés a maga történelmi súlyával magát az európai identitás kérdését tematizálja újra, meg nem kerülhető módon. Ugyanis tévedés ne essék. Britannia továbbra is Európa, nem csak földrajzilag, hanem eszmeileg is. Már csak az a kérdés, hogy az eszmei Európa és az EU mikor tud egyesülni.