Ez a két irány Európában is létezik.

Épp ez a könnyed katolicizmus az, ami megöli az egyházat Németországban és Európa más részein is. Hogy miért akarják a katolikusok lemásolni és elkövetni újra a liberális protestantizmus hibáit, az rejtély számomra, de néhányan nyilvánvalóan ezen az úton járnak. Így aztán az eredmény is ugyanaz: haldokló keresztény közösségek. Itt egyértelműen arról van szó, amit a kereszténység és modernitás vastörvényének nevezek: azok a keresztény közösségek, amelyek egyértelmű doktrinális és morális határokkal rendelkeznek, túlélhetik a modernitást (és a posztmodernt), mi több, virágzóak lehetnek; míg azon keresztény közösségek, amelyek határai porózussá válnak, kihalnak.

Amerikában él, Európában haldoklik a kereszténység – II. János Pál pápa életrajzírója a Mandinernek - mandiner.hu

Figyelemre méltó interjút készített Szilvay Gergely George Weigel-lel, II. János Pál pápa életrajzírójával. A beszélgetésben nagy teret kap a ma a protestánsokat is foglalkoztató kérdés, a kereszténység jövője, Európa és a kereszténység. Weigel nem köntörfalaz. Szerinte az Amerikában Catholic Lite-nak, „könnyed katolicizmusnak” nevezett keresztény irányvonal halálra van ítélve, s mint mondja, Európában is ez a helyzet. (A catholic lite kifejezés egyébként Robin Williamstől származik, s aztán Amerikában összefoglaló nevévé vált egy olyan katolikus irányzatnak, amely úgy tűnik fel, mintha elfogadná a katolicizmus alapvető tanításait, de valójában nem. A Catholic Lite amerikai történetére itt most nem tudunk kitérni.) S itt jön elő Weigel egyik legfontosabb állítása: „Itt egyértelműen arról van szó, amit a kereszténység és modernitás vastörvényének nevezek: azok a keresztény közösségek, amelyek egyértelmű doktrinális és morális határokkal rendelkeznek, túlélhetik a modernitást (és a posztmodernt), mi több, virágzóak lehetnek; míg azon keresztény közösségek, amelyek határai porózussá válnak, kihalnak.” Egyetértek.

No de mi is légyen ez a „Catholic Lite”, avagy nyugodtan mondhatjuk a protestánsokra is vonatkoztatva, ez a könnyed kereszténység? (Habár nem biztos, hogy a "könnyed" jelző a magyarban vissza tudja adni, amit a kifejezésben a "light/lite" jelent. A lite itt azt jelenti, hogy "olyan, mintha, de nem az". Hamisítvány.) Mint ez Weigel szavaiból kiderül, a válasz nyilvánvalóan a kereszténységnek a modernitáshoz való viszonyában van. A könnyed kereszténység egy olyan attitűdből fakad, amely alkalmazkodik a modernitás mai, domináns értelmezéséhez. Hasonul. S mint arra Weigel rámutat, ez a hasonulás nemhogy a kereszténység megerősödését, hanem egyenes az elsorvadását eredményezi. Weigelnek azzal a kitételével azért vitatkoznék, miszerint: „Épp ez a könnyed katolicizmus az, ami megöli az egyházat Németországban és Európa más részein is. Hogy miért akarják a katolikusok lemásolni és elkövetni újra a liberális protestantizmus hibáit, az rejtély számomra, de néhányan nyilvánvalóan ezen az úton járnak.” Nem vagyok benne egyáltalán biztos, hogy a modernitáshoz való kritikátlan keresztyén viszony folyamatában, a hasonulásban a kereszténységen belüli törésvonal ilyen automatikusan követi a felekezeti határokat. Persze, ahogyan létezik Catholic Lite, úgy létezik Protestant Lite is.  Egyébként Weigel a The Courage to be Catholic c. könyvében pontosan leírja, mire is gondol: "There is little in Catholic Lite theology that poses a serious countercultural challenge to the spirit of the age." (A Catholic Lite teológiájában kevés van, ami komoly ellenkulturális kihívást jelent a kor szellemének. 222.old.). 

Protestánsként maximálisan egyetértek azzal, hogy a „könnyed kereszténység” ideája, tehát egy olyan elképzelés, amely a keresztyénségnek a modernitáshoz való formális alkalmazkodásában látta a kereszténység túlélésének a kulcsát, mára teljességgel kudarcot vallott.

Ez a könnyed keresztény attitűd abból fakadt, hogy egész egyszerűen elfogadta a modernitás balliberális értelmezését. Ez az értelmezés arra a doktrínára épült, hogy a világ, pontosabban az ember úgymond „halad”, s ez a haladás szükségszerűen szembekerül Európában a kereszténységen alapuló hagyományos valóságértelmezéssel. Modernitás és hitetlenség kéz a kézben jár, sőt az utóbbi egyenes következik az előbbiből. Így lett normatív világképpé az ateista ember-értelmezés, amelyhez képest a vallási világkép szükségképpen magánügy.

Holott valójában a keresztény világkép igazságtartalma soha nem lett végérvényesen megcáfolva. Ám mégis, a nyilvánvaló technológiai-tudományos fejlődés képes volt azt az illúziót kelteni, mintha itt valóságosan maga az ember tett volna szert valamiféle magasabb rendű tudásra, amely egyenesen meghaladja a keresztény valóságértelmezést, sőt óhatatlanul szembe kerül vele. A ma domináns modernitás-értelmezés valójában egy beszűkült, kritikátlan világkép, amely már lemond az emberi léthelyzet megértéséről, s a technológiai-gazdasági fejlődést abszolutizálva, a modernitással azonosítva kimondja a végső ítéletet: aki nem modern, s aki nem „halad”, aki nem azonosul a világot meghatározó trendekkel, az rossz úton jár. Magától értetődővé vált a mai modernitás-értelmezés, a korszellem elvi alapja, vagyis a haladásba, az emberi fejlődésbe, a világ megváltoztathatóságába vetett kritikátlan, messianisztikus hit, amely valójában nem több hiedelemnél. S így lett némely keresztények szemében Jézus a nagy, humanista modell, a kereszténységből Jézus-mozgalom, amelynek fő tennivalója a világ megjobbítása a modernitás liberális apostolai által kijelölt tér keretein belül, karöltve a hangzatos morális jelszavakba csomagolt szekuláris messianizmus áramlataival. A kereszténység is "halad".

Teljesen egyetértek Weigel-lel. Ha a kereszténység abban látja túlélésének a kulcsát, hogy hasonul a mai modernitás-paradigmához, akkor halálra van ítélve, hiszen valami olyasmihez hasonul, amelynek az elvi alapja egész egyszerűen nem igaz. A mai „modern” és általánosan elterjedt világkép egy hazugságra épül, amelynek az a tartalma, hogy Isten objektivitásával szemben az erkölcsi jót szubjektív értékké teszi.

Ettől kezdve a kereszténységnek igenis fel kell vállalnia azt a kockázatot annak minden következményével együtt, hogy szembemegy a ma még meghatározó modernitás-mítoszokkal, azaz - ahogy Weigel is mondja - ellenkulturális kihívást képvisel. S nem azért, mert „gyűlöli” a világot, hanem mert látja, hogy a haladásba és a modernitásba vetett mai kritikátlan hit nem több illúziónál.

Hozzászólások