A Pannonia Reformata Múzeum ezzel szemben teológiai vezérfonalra építi fel mondandóját. Fogarasi Zsuzsa úgy fogalmazott: „ez az egyedülálló vállalás már a reformáció következő ötszáz évére mutat előre”.

Hajlék az örökkévalóságban - reformatus.hu

Halászné Kapcsándi Szilvia, a múzeum vezetője szerint a kiállítás legfontosabb üzenete, hogy a kereszténység igenis életünk része, abból gyökeredzünk, s kell, hogy ezt újra fefedezzék az emberek, akik kapaszkodókat keresnek.

Hajlék az örökkévalóságban - Kiállításmegnyitó a Pannonia Reformata Múzeumban - papa-ma.hu

Megnyíltak a Pannonia Reformata Múzeum állandó kiállításai - Facebook - Áldozó Tamás 

Mondhatnám azt is akár, hogy a dunántúli reformátusok egy régóta várt, fontos eseményen vannak túl: megnyílt a Pannonia Reformata Múzeum. Kétségtelen, az is öröm tud lenni, ha egy rendezvény a tervek szerint, szépen lezajlik. Ilyenkor felsóhajtunk: ez is megvolt! Mégis, mi itt a Pápai Református Gyűjteményekben és a Kerület Püspöki Hivatalában nemcsak azért izgultunk közvetlen munkatársaimmal – Halászné Kapcsándi Szilviával és a többi gyűjteményi munkatárssal, Farkas Gergellyel és a megnyíló Kávézó és Vinotéka többi munkatársával, hogy az épületegyüttes debütálása rendben lezajlik-e. Az volt az igazi kérdés, hogy vajon átmegy-e az, hogy ennek a vállalásnak (nemcsak a múzeumnak, hanem a kávézónak is!) komoly világképi üzenete van egy olyan világban, amely hajlamos arra, hogy a modernitást és a múltat egymással szembeállítsa. A legnagyobb örömünk az, hogy a visszajelzések szerint átment az üzenet. Köszönet a megnyitó minden szereplőjének (Steinbach József, Huszár Pál, Áldozó Tamás, Fogarasi Zsuzsa, Liptay Éva) és az eseményről a reformatus.hu-n tudósító Bagdán Zsuzsának, akik ezt a lényegi üzenetet pontosan megfogalmazták. S ugyancsak köszönet a pápai Tv-mek, Horváth Andreának a kitünő tudósításért!

Talán ellentmondásosan hangzik első hallásra, de itt egy olyan múzeum nyílt, amely nem akar a szó klasszikus értelmében csak múzeum lenni. Nincs mit csodálkozni azon, ha a mai világunk uralkodó szellemiségének következtében sokan hajlamosak azt gondolni, hogy az egyház, a keresztyénség értékét a régisége adja meg. Nosza, hát – reagálnak erre sokan – mutassuk be mi, keresztyének, hogy jelenlétünk jogosultságát a múltunkból hozott örökség adja meg. S ha magyarázatot kell adnunk arra, hogy miért „kell” egyház, miért „kell” keresztyénség, akkor igazoljuk magunkat azzal, hogy mi már régóta itt vagyunk.

Erre az ismert historizáló önigazolásra válasz az a kereszténységen belül is jól ismert jelenség, amely a modernitást úgy gondolja el, hogy az nem más, mint változtatás. Le kell cserélni azt, ami régi, s ez majd egycsapásra modernné teszi az egyházat is. Ám ez a nézőpont megmarad a formalitások szintjén.

S ha az a kérdés, hogy mitől lesz modern az egyház, akkor lehet, hogy először magának a modernitásnak a mai értelmezésével kell vitába szállnunk. Mert ha ezt nem tesszük, akkor az egyház már eleve kényszerpályára teszi magát, hiszen elfogadja egy olyan világkép modernitás-fogalmát, amely szembeállítja egymással múltat és modernitást. Ettől kezdve az egyház szerepe nem lesz más, mint folytonos és kényszeres alkalmazkodás ahhoz, ami úgymond „modern”.

Holott a valódi kérdés az, hogy vajon maga a keresztyén üzenet lehet-e modern? Nos, mindig az, amennyiben a modernitás valódi tartalma az időszerűség. Vajon időszerűtlenné válhat-e a keresztyénség? – Ez a valódi kérdés. A válasz az, hogy sohasem. S azért nem, mert a keresztyénség által felvetett kérdések – az emberi lét alapvető, nagy kérdései – ma is kérdések. Tudtommal nincs ma sem végeleges válasz az Isten-kérdésre, az emberi sors végső értelmére nézve, a mindig jelenlévő rossz problémájára, az idő és örökkévalóság leküzdhetetlen feszültségére. Talán ideje lenne rehabilitálni a teológiát mint ma is érvényes valóságértelmezést, s kiszabadítani abból a szellemi gettóból, amelybe a "modernitásnak" nevezett világnézeti beszűkültség zárta.

Mint ezt a megnyitóról készült beszámolók jól érzékelik és érzékeltetik, ez a kiállítás attól lesz egyszerre konzervatív és modern, egyszerre régi tárgyakat is felvonultató tárlat és mégis az újdonság erejével ható, hogy vitába száll egy olyan világképpel, amely a modernitás fogalmát a „haladás” történelmi víziójába ágyazta, elhitetve azt, hogy ami régi, eleve nem lehet modern. Így lett az egyházból, a keresztyénségből is sokak szemében kultúrtörténeti emlék.

Eszünk ágában sincs csak emlékezni. Az egyház nem múzeum. Mert maga a keresztyén üzenet mindig időszerű.

No, ez az, amit ez a kiállítás üzenni akar. Üzenet az örökérvényű keresztyén üzenetről. Ami nem a miénk, hanem amit kaptunk. Isten az, aki üzen. Ezt az üzenetet pedig nem lehet muzelizálni.