Wolfgang Weissbach, a templom korábbi evangélikus lelkésze a lapnak azt mondja: „A muszlimok megmentették a templom épületét”, és hozzáteszi: „az imádság háza maradt”, ő pedig örül ennek. „Hála Istennek ez tovább folytatódik.”
Történt, hogy a Frankfurter Allgemeine Zeitung riportban számolt be arról, hogy Hamburg Horn nevű részén egy evangélikus templomot mecsetté alakítottak át. A hírt a Mandiner átvette, s aztán ugyancsak a Mandineren Üres templomból teli mecset: ez az élet rendje címmel Szalma György kitűnő írásban reflektált rá. Az átalakítási kezdeményezésről a FAZ 2016-ban beszámolt. Frank Bergrande írását az evangelikus.hu közölte - kommentár nélkül. Az akkori cikkre reagáltam is az Iszlamizáció kísértete c. posztomban. Ott még arról volt szó, hogy a mecsetté alakítás kezdeményezése élénk tiltakozást váltott ki. Ez a FAZ - cikk viszont már sikertörténetről ír. A riportot készítő újságíró, Matthias Wyssuwa, arra volt kíváncsi, hogy vajon a mecsetté átalakított templom volt lelkipásztora miként éli meg a történetet. No és itt jön a döbbenet. A pap, Wolfgang Weissbach örül annak– ahogyan a Mandiner-szemlében olvashatjuk –, hogy a „Muszlimok megmentették a templom épületét”, és hogy az az „imádság háza maradt”, „Hála Istennek ez tovább folytatódik.” Nincs félreértés, nincs félrefordítás. Wolfgang Weissbach, a keresztény lelkipásztor örül annak, hogy a templomából mecset lett. No, ez itt a vég.
Nyilván nem pécéztem volna ki ezt a történetet, ha valami egyedi esetről lenne itt szó. Minden szakmában, hivatásban lehetnek megvezetett, agymosott, tudatmódosított emberek, még a papok, lelkipásztorok között is. Nem is szeretném ezt a történetet sem valamiféle "evangélikus történetre" kihegyezni. Mert nem is erről van itt szó. Sajnos, itt arról az ismert jelenségről van szó, amikor felekezettől függetlenül papok, lelkipásztorok, egyházi vezetők, egyházi szervezetek valami egészen abszurd és feje tetejére állított erkölcsiség nevében saját kereszténységüket, teológiai meggyőződésüket, hitüket adják fel és árulják el egy másik hit kedvéért, behódolva a "nyitott társadalom", a "multikultúra" uralkodó eszméjének.
A FAZ.- riportban van egy mondat, amely mindent elárul. Íme: „Es hätte eine Geschichte werden können der Entfremdung, der Irritationen und Verletzungen. Doch danach sieht es nicht aus. Stattdessen scheint es eine Geschichte der Annäherung zu werden.” (Lehetett volna az elidegenedés, az izgatások és a sérülések története. De mégsem úgy néz ki. Ehelyett úgy tűnik, a közeledés története lett.)
No, köszönjük szépen. Szóval az iszlám és a kereszténység közeledése egymáshoz úgy valósul meg, ha a kereszténység lemond saját templomairól és átadja az iszlámnak. S mindezt még papi segédlettel is, csakhogy a társadalmi béke meglegyen. Magyarán, ha kicsit élesen akarok fogalmazni, itt az a döbbenetes dolog történik, hogy a multikultúra igencsak ambiciózus erői még a kereszténységet is fel akarják használni a muszlim térhódítás békés levezénylésére. Mint ahogyan a FAZ - írás leadjében olvashatjuk: „In Hamburg wird eine ehemalige evangelische Kirche zur Moschee umgebaut – und diesmal gibt es keinen Protest. Der Erfolg des Umbaus ist vor allem auf einen Menschen zurückzuführen.” (Hamburgban egy valamikori evangélikus templomot mecsetté alakítanak át – és ezúttal nincs tiltakozás. Az átalakítás sikere mindenekelőtt egy embernek köszönhető.) Nos, ez az egy ember, a gyülekezet volt papja.
Nem, semmiféle rosszindulatot nem feltételezek sem Wolfgang Weissbachban, sem a határtalan befogadást és a kulturálisan nyitott társadalom ideológiáját támogató egyházi vezetőkben, intézményekben, szervezetekben. Azt gondolom viszont, hogy a vallási és kulturális relativizmus ma uralkodó, liberálisnak nevezett eszméje oly mélységesen átjárta a kereszténység igen komoly és véleményformáló részét is, hogy már nem is veszik észre, hogy ami folyik, az már nem a keresztény szeretetparancs megvalósítása, hanem magának a kereszténységnek az elárulása és feladása. Ha ugyanis mindegy, hogy egy templom keresztény-e, avagy muszlim, akkor ugyan mi értelme még a kereszténységnek? Ha ugyanis mindegy, hogy egy keresztény templom megszűnik, s lesz belőle mecset, akkor ez nem a közeledés megvalósulása, hanem a keresztény igazságban való hit teljes összeroppanása. Maga a vég.
A történet pikantériája természetesen az, hogy miközben ma komoly politikai erők mozdulnak meg a kulturálisan keresztény Európa védelméért, addig keresztény oldalról is jelentkeznek nem is akármilyen erők, amelyek behódolnak a kulturális és vallási relativizmus eszméjének.
Természetesen ettől még a migrációt kiváltó humanitárus katasztrófa, és a bennefoglaltan megjelenő vallási konfliktus továbbra is egyetemes erkölcsi és kulturális kihívás marad. De azt kétlem, hogy a keresztény válasz erre a keresztény Európa elárulása és feladása lenne, papi segédlettel.
Hozzászólások