Ha egy szülő választhat, hogy egy több pénzzel gazdálkodó, emiatt jobb állapotú épületben működő egyházi iskolába íratja a gyerekét, ahol a tanárok a magánkiadók jobb minőségű tankönyveiből tanulhatnak, míg a másik oldalon egy omladozó vakolatú, központosított rendszerben működő állami iskola van, hát, akkor valószínűleg – függetlenül attól, hogy vallásos családról van-e szó, vagy sem – nem az állami iskolát választja.

Négyszer többet költ a kormány az egyházi iskolában tanulókra, mint az állami diákokra - Index

Az Indexen megjelent egy terjedelmes cikk különböző tanulmányokra és kutatásokra hivatkozva, amely azt állítja, hogy az egyházi iskolák állami támogatása az államiakéhoz képest négyszeres. Természetesen foglalkoznánk ezzel a súlyos állítással, ha az írás megmaradna bizonyos kutatók e téren végzett kutatási eredményeinek ismertetésénél. De nem ez a helyzet. A cikk alapvetően azért íródott, hogy magyarázatot adjon arra a tényre, hogy miért növekszik az egyházi iskolákban tanulók száma. A magyarázat eszerint a következő: „Ha egy szülő választhat, hogy egy több pénzzel gazdálkodó, emiatt jobb állapotú épületben működő egyházi iskolába íratja a gyerekét, ahol a tanárok a magánkiadók jobb minőségű tankönyveiből tanulhatnak, míg a másik oldalon egy omladozó vakolatú, központosított rendszerben működő állami iskola van, hát, akkor valószínűleg – függetlenül attól, hogy vallásos családról van-e szó, vagy sem – nem az állami iskolát választja.”

Nos, én nem tudom, hogy egy szülő hogy választ iskolát, ha lehet egyáltalán általánosítani, de az egyházi iskolák népszerűségének okát ennyire leegyszerűsíteni talán nem kellene. Az olvasóban okkal felmerülhet az a gyanú, hogy itt valójában az egyházi iskolák elleni hangulatkeltésről van szó. S hogy ez a gyanú mennyire megalapozott, mutatja a cikknek az egyik alcíme is: „ Az egyik helyen kereszt van a falon, a másikon vakolat sincs.” Már megint baj van a kereszttel. 

Ha magyarázatot kell keresni, akkor sokkal inkább ezt mondanám: kommunizmus ide vagy oda, a történeti kereszténység oktatási intézményeinek a tekintélyét és hitelét nem lehetett megsemmisíteni. Ez pontosan látszik abból a tényből, hogy amikor a rendszerváltozás után sok egyházi történelmi jelentőségű iskola újraindult, semmilyen társadalmi tiltakozás nem bontakozott ki emiatt. S nem azért, mert a hivatalos ateizmus letűnte után az emberek tömegével tódultak volna a templomokba, s az egyházias keresztyénség új reneszánsza kezdődött volna el.  Mégis, a magyar kulturális emlékezetben az egyházi iskolák tekintélye kitörölhetetlenül megmaradt. Nem igaz az, hogy a szülők csak azt mérlegelik, hogy egy iskola milyen anyagi háttérrel rendelkezik. Ezt a cikk szerzője vélhetően azért állítja, hogy ne kelljen más magyarázatot találnia, s még csak véletlenül se kelljen elismernie a keresztyénségnek a magyar oktatásban nyújtott történelmi teljesítményét. Nincs is a cikknek egyetlen jó szava sem az egyházi iskolák mai teljesítményéről. Azon túl, hogy sok pénzt kapnak, még szegregálnak is. Nos, a szerző téved.Az egyházi iskola a mai magyar társadalomban nagyon is jó fogadtatásra talál, a nyilvánvalóan meglévő széleskörű bizalom miatt.

S hogy ne beszéljek általánosságban, személyes tapasztalattal hozakodom elő. A rendszerváltás után Pápán úgy alakult, hogy a híres Kollégium visszakapta régi épületeit, míg az onnan kiköltöző állami gimnáziumnak újat építettek. Mégis, a Pápai Református Kollégium neve és híre olyan mélyen meggyökerezett, hogy senki meg nem kérdőjelezte újraindulásának jogosultságát. Ha az iskolaválasztásban csak az iskola anyagi támogatottságának a szempontja érvényesült volna, akkor Pápán az újrainduló egyházi iskolába senki sem jelentkezett volna. Többszörös túljelentkezés volt. Ja, és az iskola homlokzatán nem volt ép vakolat.

Nem állítom, hogy a régi név és tekintély az egyházi iskolák népszerűségének egyetlen oka. Kell hozzá mai teljesítmény is. A név kötelez. De úgy leegyszerűsíteni a magyarázatot, hogy az egyházi iskolák azért népszerűek, mert több pénzt kapnak, enyhéz szólva is árnyalatlan vélemény. Alkalmas arra, hogy az olvasó kifejezett rosszindulatot lásson mögötte.

Tegyük fel, ami nem igaz, de tegyük fel, hogy az egyházi iskolák több támogatást kapnak az államtól, mint az államiak. Még így is visszatetsző lenne a méltányosság teljes hiánya. Mert ne felejtsük: nem is olyan régen a történelmi egyházakat megfosztották jóformán összes iskolájuktól. Szétverték még létező egyháztagságát. Anyagilag ellehetetlenítették őket. Most meg hallom újra és újra a vádat, hogy az egyházak túl sok pénzt kapnak. Talán érdemes lenne ezt az egész kérdéskört történelmi metszetben is bemutatni, s talán, ha az egyházi iskolák finanszírozásáról esik szó azok részéről, akik aggódnak eme iskolákban tanuló diákok létszámának emelkedése miatt, érdemes lenne a méltányosságnak egy szemernyi adagját vizsgálódásukba vinni.

Különben még az a benyomás alakulhat ki sokakban, mint például bennem is, hogy az egyházi iskolák növekvő szerepe miatti aggodalom mögött ugyanaz a lelkület van, mint amelyet volt szerencsénk megtapasztalni a kommunizmus alatt. Köszönjük szépen. Én az életem jelentős részét úgy éltem le, hogy a Pápai Református Kollégiumot örökre elveszettnek hittem. Mert elvették. Gyászoltam.  Most meg azt kapom vissza, hogy megint baj van az egyházi iskolákkal. Túl sok pénzt kapnak.

Köszönet az Indexnek ezért a cikkért. Biztosan üldözési mániás vagyok, s csak ezért jut eszembe a régi kommunista idők egyházi iskolákat gyűlölő lelkülete. Ma már ilyesmiről nyilván szó sincs.

 

Hozzászólások