Összhangban Magyarország Kormánya április 30-án hozott intézkedéseivel a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége a koronavírus járvánnyal összefüggésben azt kéri, hogy május 3-ig az elnökség március 16-án tett javaslatát kövessék. Eszerint kérjük a gyülekezeteket, hogy május 3-ig továbbra is szüneteltessenek minden egyházi alkalmat, istentiszteleteket.

Május 4-én, hétfőn a Magyarországi Református Egyház elnöksége tanácskozik a változtatás módjáról.

Kérjük a testvéreinket, hogy továbbra is hordozzák imádságban a járvány mielőbbi megszűnését, a betegek, egészségügyi dolgozók, felelős döntéshozók életét.

Kérjük a veszélyhelyzettel kapcsolatos kormányintézkedések maradéktalan betartását. A további tájékozódásért keressék fel a www.koronavirus.gov.hu oldalt.

Köszönettel:

Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége 

Május 3-ig szünetelnek az egyházi alkalmak - reformatus.hu

Nem készítettem ugyan felmérést, de az az érzésem, Gulyás Gergely miniszter bejelentése a járvány elleni védekezés újabb szakaszának intézkedéssorozatáról, köztük röviden utalva az egyházakra is, eléggé komoly bizonytalanságot idézett elő a templomba járó, egyházias keresztyénségen belül. Nem ismerem a bejelentés konkrét hátterét, de annyi azért lejött, hogy az egyházakat váratlanul érhette a hír. Erre az utal, hogy az első hivatalos egyházi reagálások meglehetősen visszafogottak voltak. A katolikus vezetés először azt jelentette be, hogy megvizsgálja a nyitás lehetőségét, majd május 1-én kijött egy közlemény, amely továbbra is érvényben tartja a felmentést a szentmise látogatásának kötelezettsége alól, ugyanakkor a megyéspüspökökre bízza a döntést. Vagyis nem született egységes szabályozás. A református vezetés hétfőn, május 4-én dönt, az evangélikusok a jövő héten. A helyzet azért bonyolult, mert a védekezés első szakaszában azért mégis csak volt egy nagyon széleskörű, s az aktív keresztények/keresztyének túlnyomó többsége által támogatott egyetértés arra vonatkozóan, hogy a veszélyhelyzetben a templomi alkalmakat szüneteltetni kell. Most viszont azáltal, hogy a gazdasági kényszerből diktált „lazítás” szakaszában az egyházak is érintve lettek, eléggé különös helyzet állt elő, aminek az lehet a következménye, hogy a járvány elleni egyházias védekezés körüli konszenzus megbomlik.

Mindez úgy, hogy közben, ami a járvány természetét, a vírus viselkedését illeti, az égvilágon semmi sem változott. Magyarán felvetődik egy nagyon súlyos kérdés. Nevezetesen az, hogy ha eddig nem volt ajánlatos templomba járni, különös tekintettel arra, hogy a templom mégis csak a gyülekezés helye, továbbá arra, hogy az idősebb korosztály a leginkább fenyegetett társadalmi réteg, akkor most mi indokolja a nyitást?

Az nyilván egy általános érv lehet, hogy a vírus okozta egyházias helyzet meglehetősen abszurd. Nem normális az, ha egy gyülekezetnek úgy kell élnie, hogy tagjai nem gyűlhetnek össze. Ez önellentmondás, s a helyzet a végtelenségig nem tartható. De mégis, mindenki elfogadta azt, hogy ebben a helyzetben nincs mit tenni. Meg kell várni a járvány végét. S ebben a helyzetben az egyházak nagyon jól vizsgáztak. Köszönet minden hűséges egyháztagnak, papoknak és lelkipásztoroknak, akik a veszélyhelyzetre meglepően hamar és találékonyan reagáltak. Vélhetően azért is, mert azzal döntéssel szinte mindenki belsőleg is azonosulni tudott, hogy veszélyhelyzetben nem ajánlatos templomba járni.

S ami ezt a széleskörű konszenzust megalapozta, nem csak az észszerűség, a járvány elleni szakszerű küzdelem, hanem ki kell mondani: a félelem és a féltés. Miután adatszerűen igazolható, hogy a vírus áldozatainak a túlnyomó többsége a hatvan év felettiek köréből kerül ki, s miután, mint az tudvalévő, az egyházias keresztények/keresztyének többsége is ennek a korosztálynak a tagja, teljes okkal alakulhatott ki az az általános vélemény, hogy bizony, a templom, ha nem vigyázunk, a vírus terjedésének gócpontjává is válhat. S ki kell mondani, hogy a félelem ebben az esetben nem kényszerképzet, üldözési mánia, lélektani defekt, hitbéli gyengeség, hanem nagyon is megalapozott. Kétségeim vannak arra vonatkozóan, hogy ezt a félelmet bármiféle formális intézkedéssel fel lehet oldani. A félelem sokakban, főleg az érintett korosztály tagjaiban, valamint a féltés a fiatalabb korosztályok részéről akkor fog megszűnni, ha megszűnik a járvány.

Ami engem illet, mint ezt múlt vasárnapi posztomban írtam, teljeséggel megértem a gazdaság újraindítására tett intézkedések nyomán kibontakozó új járványügyi lazítás-politikáját. Abban viszont messze nem vagyok biztos, hogy ezen intézkedéscsomagba be kell emelni az egyházakat is. Attól tartok, ez csak általános bizonytalanságot fog előidézni a jelenlegi egységes szabályozással és egyetértéssel szemben, s messze nem hozhatja el azt a katartikus élményt, hogy „ezután már lehet templomba menni”.

Ami engem illet tehát, miután elég idős vagyok már, születhet bármilyen hivatalos döntés, nem fogok továbbra sem templomba járni. Félek. Nagyon jó, hogy az egészségügy készen áll, de semmi kedvem lélegeztetőgépen meghalni.

Ettől még természetesen „kinyithatnak” a templomok, s mindenki egyénileg eldöntheti, hogy jár-e vagy sem, betartva a vonatkozó óvintézkedéseket. Ám azt ma még nem lehet megmondani, hogy ezt a felemás helyzetet hogyan éli meg a gyülekezet. Komoly esély van arra is, hogy a jelenlegi széleskörű egyetértés megbomlik, s kialakul valamiféle, az egyházhoz éppen nem illő kaotikus vita és bizonytalanság arról, hogy menjünk-e templomba, avagy sem.

Az egyházak beemelését a „lazítási” csomagba nem tartom szerencsésnek. Az egyháztagságot, az egyházi vezetést minden szinten óriási nyomás alá helyezi, amelynek lehet egy olyan nem kívánatos üzenete is, hogy lám, az egyház bizonytalan. Ennél sokkal jobb a ma még érvényben lévő, és az egyházias kereszténység/keresztyénség által is támogatott szabályozás. Mert egységes. Mert határozott álláspontot és egyértelmű üzenetet közvetít.

 

Hozzászólások