Az egyiptomi kormány betiltotta Ridley Scott filmrendező Exodus: Istenek és királyok című filmjét, mivel az eltorzítja az ország történelmét, valamint a zsidókat is "rasszista" módon ábrázolja, írja az MTI.

Egyiptomban betiltották az új Mózes-filmet - index.hu

Veszprém. Mozi. Keresztszülők és kamasz lány. Exodus. Popcorn és üdítő. Szemüveg fel. A Vörös-tengeri átkelésnél rövid párbeszéd keresztlányommal, aki odaszól: - Nem úgy lesz ám, mint a Bibliában! Mire én: -Már meg sem lepődök! De. Azon, ha olyan lenne.

Olyan legyen vagy ne? Megegyezzen a bibliai Mózes karakterével, eseményekkel egy róla szóló film? Akkor is, ha nem dokumentum jellegű? Tapasztalom, az emberek vágynak erre, a rendezői szabadság pedig ezen túllép. Egy évtizeddel korábbi Mell Gibson Passio kapcsán ma is sokan megkérdezik, tényleg úgy volt-e Jézus korában, és helyeslő választ várnak. Történelmi és bibliai hűséget várnak az emberek. Nos, ha bibliai hűségre van igényed Mózessel kapcsolatban, ezt nem Scott filmjében találod meg.

Cenzúra eltörléséért küzdő szabadságharcos múlttal rendelkező népünk számára elfogadhatatlan lenne az egyiptomi eset bevezetése, de amikor kijöttünk a filmszínházból, komolyan elgondolkodtam rajta. Negyed órán keresztül csak mondtam, mondtam, mondtam a számomra furcsa, elfogadhatatlan, értelmetlen filmrészleteket. Feszített a felismerés: az én Mózesem nem ilyen! Nyugtalanított a kérdés: aki nem ismeri Mózes második könyvének eredeti szövegét, annak ilyen lesz Mózes ezután?

Elismerem, a film rendkívül látványos részletekkel bír. Látni egy piramisépítést, hogy ott milyen apró egy ember a hatalmas alkotásokhoz képest, szembesülni a kényszermunka körülményeivel, átélni a csapások erejét, döbbenetes. Lenyűgözőek a csatajelenetek, harciszekerek kerekei között érzed magad. A tízedik csapás egyenesen szívfacsaró. Amikor egyiptomi szülők fájdalmasan siratták elsőszülöttjüket, eszembe jutott az a mérői hittanos, aki kisebb korában a tízcsapás elsorolásánál az utolsót soha nem mondta, mert annyira ódzkodott annak borzalmától.

Most, hogy megvolt a rövid elismerés, Íme, néhány tévedés:
Az új fáraó nem az elsőszülött fiúkat ölette meg, hanem minden fiúgyermeket (2Móz 1,22). Ezért felesleges Mózes bátyját, Áront titkolni a film első felében. Első pillanattól nyilvánvaló volt az egyiptomi fáraó lányának is, hogy a héberek gyermekei közül való a csecsemő (2Móz 2,6), hiszen Ábrahám óta minden fiúgyermeket születése után a nyolcadik napon körülmetélnek. Mózes pedig már három hónapos volt, amikor az édesanyja a szurokkal bekent kosárba tette. Nincs eltitkolva előtte, hogy ki ő, honnét származik: „Abban az időben történt, amikor Mózes már felnőtt, hogy kiment atyjafiaihoz, és látta kényszermunkájukat. (…) Másnap is kiment…” (2Móz 2,11.13). Az egyiptomi herceg ideáját ez éppen lehetetlenné teszi, ezért hallgatják el. Mózes nem ölt azért, hogy a bőrét mentse. Valóban agyonütött egy egyiptomit, de nem maga miatt, hanem azért, mert vert egy héber férfit (2Móz 2,12). Egyébként izgalmasabb jelenet a bibliai: körülnéz, hogy látják-e, elrejti a homokban a testet, aztán miközben próbál igazságot tenni héberek között, egy beszólásból kiderül, hogy kitudódott gyilkos volta. A fáraó nem dobatja ki Egyiptomból Mózest száműzetésre ítélve, hanem miközben halálra keresteti, Mózes elmenekül Egyiptomból (2Móz 2,15). A Hóreben Mózes nem birkákat kerget, hanem legeltet (2Móz 3,1). És miközben megjelenik neki az Úr angyala tűz lángjában, a csipkebokorban, ő nem a sárban fekszik, hanem közelebb megy kíváncsiskodva, az Úr leveteti vele a saruját a szent földön (2Móz 3,3-6). A kételkedő Mózest Isten jelekkel készíti fel: pásztor botját kígyóvá tudja változtatni stb. (2Móz 4,2-9). Persze ilyenről szó sincs a filmben, a botját pedig még otthon is hagyja egyetlen fiának. Pedig a Szentírás világosan fogalmaz: „Ekkor fogta Mózes a feleségét és fiait, szamárra ültette őket, hogy visszatérjen Egyiptom földjére. Isten botját is kezébe vette Mózes” (2Móz 4,20). Úgysem kell a filmben a bot, hiszen Scott kihagyja a fáraóval való nyílt beszélgetést, így tehát nincs kígyós trükk sem (2Móz 7,10-13), és a Vörös-tengernél sem kell a bot (2Móz 14,16), mert helyette, mint excalibur jön elő a tengerből Mózes egyiptomi kardja.

Scott filmjében Mózes úgy van jelen saját történetében, mint aki nincs tisztában a végkifejlettel. Pedig még Egyiptomba való visszatérése előtt ezt bízta rá Isten: „…de te ezt mondd a fáraónak: Így szól az Úr: Izrael az én elsőszülött fiam. Azért azt mondom neked, hogy bocsásd el az én fiamat, hadd szolgáljon nekem! Ha te vonakodsz elbocsátani, akkor én megölöm a te elsőszülött fiadat.” (2Móz 4,22-23). Ezek után nevetséges, hogy úgy tesz Mózes, mint aki nem tudja, mi következik, sőt mint aki úgy tesz, mintha nem kellene ezt nyíltan és egyenesen a fáraóval közölnie.

A teljesség igénye nélkül jegyeztem fel pár eltérést, hiteltelenséget. Pedig foglalkozhatnánk még a csapások sorrendjével, Józsué mazohista alkatával, a tengerbe oda nem vesző fáraóval, a csodás átkelés utáni nép öröm nélküli letargikus állapotával. Ám szerintem ebből is látszik, hogy ma olyan hősöket ad nekünk a mozivászon, akiknek nem kell felsőbb segítség, és akiknek ne szabja meg Isten, hogy vigyenek magukkal egy botot és tegyenek vele jeleket (2Móz 4,17). Inkább legyenek kissé skizoidok, küzdjenek meg emberrel, versengjenek Istennel, szervezzenek titokban hadsereget, mert az Úr úgysem tud mit kezdeni. S ne legyenek nyolcvan évesek sem (2Móz 7,7), mert akkor nem lehetnek fitt kiképzői egy lázadó népnek.

Csak aztán meg ne lepődjünk!

 

 

 

Hozzászólások