Korábbi kutatásokból ismert, hogy a hollók képesek együttműködni társaikkal például a ragadozók elűzésében. A madarak azonban megtagadják a közös munkát azokkal, akik becsapták őket.
A hollók megválogatják, kivel hajlandók együttműködni - origo.hu

Érdekes állat a varjú. Bár nem azonos vele a holló, de a nép egy ívásúnak tartja őket, és egyébként a latin elnevezésük is ugyanúgy kezdődik: corvus. S bár a rendszertani meghatározás alapján a vágómadár-alakú kánya egyáltalán nem rokon a varjúval és hollóval, mégis a hétközi nyelv kányának is nevezi valamennyit. Sőt, még a csókát is ideszámíthatjuk, hiszen az is a varjúfélék családjába tartozik. Nagy itt az össze-visszaság! - sóhajthatnánk, de mielőtt sopánkodni kezdenénk, nyugodjunk meg, ezek az állatok tisztában vannak azzal, ki fajtársuk, és ki nem. Sőt, azt sem keverik össze, hogy melyik szomszédjuk varjú, holló, kánya vagy csóka. Pláne azt nem tévesztik szem elől, hogy melyik milyen féle...

Hitchcock klasszikusában, a Madarak című filmben azoké a tudatosnak tűnő madaraké a főszerep, amik úgy cselekednek, mintha mindent előre meg tudnának beszélni, ahogyan az emberek. Félelmetes, ahogy gyülekeznek, és a néző mindvégig úgy érzi, ezek "szervezkednek".  Napjaink kutatásai pedig kimutatták, hogy bizony képesek az együttműködésen túl a szelektálásra is. Nem előítélet, hanem tapasztalat alapján. A kányákat nem érdekli, hogy milyen a másik fizimiskája, szárnyhossza, farktolla, vagy éppen lábának formája. Nem érdekli a másik járása, illegő-billegő mozgása vagy éppen szemének állása. Egyet azonban nem hagy figyelmen kívül: ha valamelyik társa becsapta.

Nem támadja meg, nem csapkodja, nem csípkedi, "csupán" többet nem fog össze vele. Nem teszi ki magát egy újabb eshetőségnek. De a többi varjú sem unszolja. Nem károgják, hogy ne törődj vele! Majd megváltozik! Meglásd, tanult a kár-kár-károdból...

A madárkísérletből a következetesség érdekelne. Vajon vizsgálták-e, hogy a varjú meddig nem működik együtt az őt korábban becsapó varjúval? Náluk is működik az, hogy "alszik rá egyet"? Vagy előfordul, hogy összefognak a becsület-szédelgő varjakért, hogy végül sok lúdként disznót győzzenek? Idővel túlteszi magát a csalódáson a becsapott varjú? Hadd válaszoljak feltett kérdéseimre: nem, nem, nem. Lehet, hogy a varjú elveszi a másik sajtját, de mi emberek ennél sokkal értékesebb, nagyobb és több dolgot tudunk elvenni társainktól. Tulajdonképpen mi szoktatjuk ahhoz magunkat és egymást, hogy aludjunk rá egyet, majd az idő okozta deformálódott emlékezést később gyógyulásnak nevezhetjük. Gyakran hallgatunk mások károgására, és nem fogadjuk el lelkiismeretünk tiszta szavát.

Tulajdonképpen az életünk hasonló ehhez  a madárkísérlethez. Húzzuk együtt (madzag helyett) a szekeret, s mindezt varjak helyett házastárssal, barátokkal, munkatársakkal tesszük. De mi van akkor, ha egyik-másik társunk felpattan a szekérre, mert ott kényelmesebb? Lehessentjük vagy elhessentjük-e, netalán húzzuk tovább? Esetleg visszatessékeljük a húzók közé, csak jobban rajta tartjuk a szemünket? 

Megfontolandó az a mondás, miszerint ha egyszer becsapsz, a te szégyened, de ha kétszer, az már az enyém. Helyzete válogatja, embere választja...