Jean-Marie Le Pen egykoron a kék-fehér-pirosaknak hívott francia válogatottat találta fekete-barna-fehérnek csúfolni, míg az AfD jelenlegi elnöke mondta azt Jerome Boateng világbajnok labdarúgóról, hogy nem szeretne a (Berlinben született) focista szomszédja lenni. A migrációs háttérrel rendelkező sportolók kiközösítésének tehát hagyománya van, ez azonban a populista, etnicista szélsőjobb szórakozása. Ha Orbán és Habony akar ezzel élni, már nem fogunk meglepődni.

A színmagyar olimpiai győzelem és a kirekesztő baloldali kommentek - hvg.hu

Valahogy úgy vagyunk mi magyarok, hogy ami nem politika, abból is egy pillanat alatt azt tudunk csinálni. Rászoktattak minket. Mindenki "szakértőjévé" tud válni a körülöttünk zajló történéseknek azáltal, hogy társadalmi kérdéseket szitál bele a tényekbe . Így vagy úgy, de ráerőltet, beleerőltet, belemagyaráz. S ezzel a legnagyobbat vétkezi az alapvető ténnyel szemben, mert nem enged tisztán látni örömöt vagy problémát. Tulajdonképpen ezt teszi G.M. és Majtényi László (irományát azóta törölte) is azok nyomán, akik megfaragják rendelt, vagy éppen önlelkesült kommentjüket. Nem engednek örülni, hanem lelkiismeret furdalást akarnak okozni: érezzem magam rosszul, mert nem kívánok többszázezer javarészt az iszlám világából érkező modern honhódítóval élni, ellenben százszázalékos félvér jövevényektől elfogadok egy olimpiai aranyérmet. Micsoda elvetemült agymenés ez!!! Nem érzem rosszul magam, sőt: ünnepel a szívem-lelkem.

Nem feltételezem, hogy a miniszterelnök megjegyzésekkel illetné nemzetünk aranyérmét attól függően, hogy milyen vezetéknévvel nyerik azt meg. Legyen az akár Liu, akár Knoch, akár Burján. Nem gondolom, hogy a miniszterelnök migrációs-kérdést csinálna ebből az aranyéremből attól függetlenül, hogy az újságírók a nevéhez előrevetítve megteszik ezt. Örülni kellene inkább, tiszta szívvel dobbanni, és elhessegetni az ártó szándékot. De hát a szív teljességéből szól a száj, és kattog a billentyűzet...

A téli olimpiát még annyira sem szoktam követni, mint a nyárit, mégis a gyorskorisok ott motoszkáltak bennem, mint potenciális lehetőség. Úgy voltam vele, hogy nem kell lesnem a tévét, hiszen, ha valami történik, egyből értesülök róla. Így is lett. Amint hallottam, hogy olimpiai arany, már tudtam, ezt a gyorskoris srácok szerezték. Felidéződött bennem az a Portré riport, amiben az idősebb Liu tesvérrel beszélgetett Barabás Éva. Végtelenül szimpatikus srác a csapatkapitány. Nem tudok rá úgy tekinteni, mint aki nem illik a képbe. Mert az én képemen van Kun László, Petrovicsként született Petőfi, magyar szabadságért életét adó Gróf Leiningen-Westerburg Károly...

Liu testvérekben is meglátom, ami ideköti őket erős identitással: magyar édesanya, magyar földön, magyar nyelven nevelte a magyar színekben induló sportolókat. Ennyi. Ja, hogy az már szokatlan, hogy a Liu nevet kínai édesapjuk után viselik, és csecsemő koruk óta kínaiul beszél hozzájuk az édesapjuk és családja, s Kínában is azért jártak, hogy fejlesszék koris tudásukat? Hát szerintem ezen nem kell fennakadni. Ha az apjuk lenne magyar, és nevük nem árulná el családjuk egyik ágát, akkor is eszükbe jutna ilyen felhanggal beszélni? S akinek a falunkban ferdébb a szeme, mint az átlagos, az már idegen?

Ezek a srácok azok, amit letettek az asztalra: aranyérmes magyar olimpiai bajnokok. 

Méltatlan más irányból közelíteni ehhez a kérdéshez. Sajnos méltatlanok azonban vannak, sőt billentyűzetet ragadnak. Kommentelnek itt-ott, írogatnak itt-ott, félrevezetnek itt-ott. A Liu testvérpár kapcsán migránsozni annyi, mint az alapján fajgyűlöletről beszélni, hogy a bevásárló kosaramba fehér vagy barna cukrot teszek-e.

Aki név elemzés alapján következtet ebben a történetben, az nem értette meg a magyar (sport)élet lényegét. 

Hozzászólások