Lackfi: Az biztos, hogy lobbiharc van, volt és lesz, én meg úgy figyelem ezt az egész kultúrkampfot, mint valami Shakespeare-drámát. Persze nem jó, ha beszólnak, ha elküldenek, ha az egzisztenciát érinti a dolog, az még durvább. Ebből a szempontból szerencsés vagyok. Elvagyok a munkámból, nem is akarok belefolyni ebbe. Szeretem azt mondani, amit gondolok. Párt- és oldalfüggetlenül. Ha valaki azt mondja, na, most már igazán fel kellene lázadni…
– Akkor ön azt mondja, nem kellene.
Lackfi: Dehogy. Nagyon tisztelem azokat, akik, ha jogos a dühük, hajigálják az utcakövet, csak az én életem nem erről szól. Én nem Dózsa György unokája vagyok. Számomra az a mérvadó, hogy Jézus a legnagyobb király lehetett volna, puccsal secpec hatalomra kerülhetett volna. Ehhez képest gyógyítgat, imádkozik, prédikál, prófétál, jön-megy, és úgy gondolja, ez a dolga. Végül meg is hal értünk. Lehet úgy gondolni, hogy a politikai csatázáshoz képest ez életműnek kevés. Vannak, akik azt mondják, rosszabb helyzetben vagyunk, mint anno a zsidóság Egyiptomban. Szerintem itt még nem tartunk. Történnek jó dolgok és vannak hatalmi túlkapások is. 

A gonosz birodalma? Lackfi János és Lovasi András szelíd vitája a magyar közállapotokról - valaszonline.hu

Eszem ágában sincs Dózsa Györgyöt minősíteni vagy értékelni félezer év után jelenkori szememmel, és Jézusra sem politikai vagy apolitikai szempontból tekintek, azonban Lackfi gondolata egyre közelebb jön hozzám. A közállapotokra reagálhatunk e-rő teljesen, karddal és kaszával, vagy éppen elcsendesedéssel és félrevonulással. S mindkettőben benne lehet az egyet nem értés. 

Bár természetem vehemenciája a dózsai szittyaságot részesítené előnyben, a ma józanságából fakadóan azt mondom, hogy Jézusra szavazok. Nyilván való, hogy nem teológiai kérdés mentén merült fel Lackfiban a két ellenpólus, és én sem abból a szempontból szavazok Jézusra. Teológiailag nem is szavazhatnék másra! Viszont a közélethez, napi politikához, vagy politikai közélethez való viszonyomban már lehetőségem van Dózsára szavazni. Lehetőségem van skandálni, öklöt rázni, szánkót tépni, leragasztott mellet villantani, telefonnal világítani, rendőrt győzködni, karácsonyfát petárdával megküldeni. Tényleg lehetőségem van??? Tulajdonképpen nincs. Mert van egy keret, amiben létezem.

Keret, amiben létezem... Keret, amiben értelmezek... Keret, amiben feltételezek... Keret, amiben következtetek... A keret megszab, összerendez, körülhatárol, viszonylagosságot jelent. Díszes keretem van. Nem egy sima léckeret, hanem sokrétű, díszes faragásokkal, és elválasztó csíkokkal kiemelt. A keret többféle részletből áll össze: anyaszentegyház, hit, felszenteltség. Többrétű, mégis eggyé áll össze. S ez az egy mélységekig meghatároz. Nem gyávává tesz, hanem megfontolt eszközválasztásra sarkall. Nem elnémít, hanem visszatart a hirtelen felindulástól. Alapvetően enged lázadónak maradni, csak kicsavarja kezemből a kaszát. Nem némít el, hanem önmagán túlmutató és tovább vezető hangszíneket kerestet velem. 

Halk és szelíd hangszínig juttat el, hogy ráhajazzak  (1Kir 19,12).