Az én véleményem az, hogy a sajtó egész nyugodtan gúnyolja ki a vallásokat, akinek pedig ez sérti az érzékenységét, az ne olvassa. (…) Valószínűleg sokuk most azt sem látja át, hogy aki kiírja magáról, hogy „én vagyok Charlie”, az nem blaszfémekkel helyezi magát egy platformra, hanem a szólásszabadság híveivel.

A liberális Európa, a Charlie Hebdo és a szólásszabadság - mandiner.hu

 

A Charlie Hebdo magazin szerkesztősége elleni brutális támadás után a  CNN mellett a New York Daily News, a Telegraph, a Washington Post, az Associated Press és a New York Times is úgy döntött: a vérengzésről szóló hírekben nem közlik le többet az iszlámra nézve sértőnek tartottCharlie Hebdo-karikatúrákat. A lépés óriási felzúdulást keltett a neten, sok hozzászóló szerint ugyanis ezzel az öncenzúrával az angol nyelvű lapok elismerték, hogy az iszlám terror legyőzte az európai szólásszabadságot. Az Index viszont nem ért egyet a New York Times és a többi külföldi lap öncenzúrájával, ezért a szabad véleménynyilvánítás jegyében továbbra sem takarjuk ki karikatúrákat, és bemutatjuk a Charlie Hebdo iszlámellenes rajzait.

Nem közölte a karikatúrákat a New York Times - index.hu

Elképedve hallgatja az ember a franciaországi terror újabb és újabb fejezeteit, böngészi a netet, nézi, hallgatja a híreket, aztán péntek reggel az iskolában az egyik szülő felteszi nekem a kérdést: te, mint református lelkész, mit gondolsz mindezekről? Mi a véleményed? Nos…

Mindenekelőtt: Minden jó érzésű embert, így engem is megdöbbent és elszomorít, hogy egy európai világvárosban, fényes nappal elvakult fiatalok automata gépfegyverrel embereket gyilkolnak. Különösen szomorú, hogy mindezt egy vallás nevében tették, mintegy felerősítve az „iszlám egyenlő terrorizmus” meglehetősen elnagyolt következtetését. Tragédia ez a javából, minden oldalról. 

Ám a döbbenet és a gyász után előbb-utóbb nem ártana elgondolkodni a szabadság határain, amit szerintem helyesen értelmezett a New York Times, a Telegraph és a többiek, ám helytelenül az index és a mandineres Bakó Bea is. És még oly sokan. (Zárójel: természetesen azt is el kell ismerni, hogy a cenzúra mellett döntő nyugati lapok anyagi érdekből sem közölték a karikatúrákat – nehogy muszlim előfizetőket, esetleg befektetőket veszítsenek…)

Próbálom megérteni a leginkább balliberális(nak gondolt) oldalak szerkesztőit, blogok íróit, próbálom megérteni Bakó Beát a mandinertől, próbálom megérteni azokat, akik véleményt nyilvánítanak, akik „én is Charlie vagyok” felirattal állnak ki a szólásszabadság mellett. 

Nos, a szólásszabadság, fontos elv, harcolni is kell érte, amikor erre van szükség. Hadd mondja el a véleményét, hadd tüntessen, hadd tiltakozzon, aki csak szeretne! Újságírók hadd karikírozzák ki a hatalom mindenkori képviselőit, hadd nevessünk egy-egy jó viccen, képen, mondaton, ha jól esik. (El sem tudjuk képzelni, mi, fiatalok, milyen volt az a világ, amikor valóban nem mondhatott, nem írhatott senki semmit, csak amit engedélyeztek. El sem tudja képzelni egy átlag francia, amerikai, angol, mint jelentett a vasfüggöny rosszabbik felén születni, írónak, papnak, gondolkodó embernek lenni, mit jelentett a „sorok között” üzenni. Az volt ám az igazi korlátozás!) Ha a szólásszabadságon ezt értjük, akkor én is Charlie vagyok.

Ám fontos kérdés, hogy szólásszabadság-e még az, amikor szándékosan gúnyoljuk, ami a másiknak fontos, sőt szent: a hitét, a vallását, a belső meggyőződését? Vagy pedig mindez ostoba sértés, a másik lelkébe gyaloglás? Létezik-e határa a szólásszabadságnak, lehet-e azt korlátozni, vagy pedig parttalanul, gátak nélkül mindenki azt mond, azt ír, azt jelentet meg, amit csak akar?  

Nos, ha a szólásszabadság az, hogy „a vallásokat a sajtó nyugodtan gúnyolja ki, akit pedig ez sért, az ne olvassa”, akkor sajnálom, de itt már nem tudok Charlie lenni, bármennyire is szeretnék, és bármennyire is sajnálom azokat az újságírókat, azokat az áldozatokat, akiket megöltek.

Mert ha igaz ez a logika, ha a vallások sértése egyenlő a szólásszabadsággal, akkor a zsidózás, a cigányozás is ugyanennek a szabadságnak a része, akkor lehet rikárdózni itt és amott, akkor még csak véletlenül se akarja senki betiltani a kurucinfót, a nyilaskeresztet, meg az összes többi elvetemült őrültséget. Akkor pedig ugyanezen logika mentén még ennél nyomorultabb dolgokat is lehet állítani, ha pedig valakit ez sért, hát istenem, ne figyeljen oda. Akkor büntetlenül lehet tagadni a holokausztot, élcelődni az áldozatokon, beletaposni más lelkébe, sőt, akkor a „szabadság” jegyében még ennél is durvább dolgokat lehet tenni; a „szabadság” védelme érdekében meg még inkább. 

Komolyan, barátaim, ez lenne a szabadság? Ennyi az egész?

„Sok európai muszlim mindenesetre úgy tűnik, egyszerűen nem tud mit kezdeni azzal, hogy mit jelent egy nyílt társadalom és a szólásszabadság”-  írja a mandiner, mit mondjak, nem csoda, én sem, ha a szabadságon és a nyílt társadalmon tényleg a parttalan és határtalan hülyeséget értjük. És talán nem érti Európa jelentős része sem, pontosan mi is a szabadság, miben nyilvánul meg a szólás eszménye, és hol vannak annak a korlátai. Sőt, még az is lehet, hogy a mai Európa saját magát sem érti, mert nem érti múltját, identitását. Éppen ezért nem értheti meg a másik felet, a teljesen összekuszált Európát nem értő, de Európában élő muszlimot sem. (És itt most nem a gyilkosokról beszélek én sem, hanem azokról a muszlimokról, akik Európában élve, itt születve keresik önmaguk helyét az öreg kontinensen.)

Számomra a szabadság azt jelenti, hogy bármit megtehetek, ha az másokat nem sért. Számomra a szabadság annyit tesz, mint szabadnak lenni másokat nem bántani. 

Remélem, ezt előbb-utóbb mások is megértik. Még csak nem is az iszlám, hanem leginkább magunk, a hazánk, és persze Európa miatt. 

 

Hozzászólások