Mindez azért jár mostanság az eszemben, mert fogyatkozik a magyar: tavaly kisvárosnyival lett kevesebb, már nem tízmilliós a nemzet. És öregedik is. (…) A magyar népfogyatkozás mérséklésében a fokozatosan tagolt és szelektált befogadás is segíthet.

Bevándorlás: ami elfogadhatatlan - és amin a közös jövőnk múlik - valasz.hu

 

Arra azért érdemes odafigyelni, amit Sárközy Mátyás ír. Nemcsak azért, mert aki olvassa a Heti Választ, az tudja, hogy érdekes témákkal foglalkozik, hanem azért is, mert Angliában élő magyarként más nézőpontból képes rálátni bizonyos eseményekre. Így van ez most is, amikor Magyarország legfontosabb, legéletbevágóbb problémájáról, demográfiai katasztrófahelyzetéről ír, pontosabban arra kínál egyfajta megoldást. Még csak nem is ördögtől valót. 

Amióta az eszemet tudom, folyamatosan ezt hallom, olvasom, lelkészként sokszor mondom: Magyarország (csakúgy, mint Európa, és csakúgy, mint –értsük jól!- az európai fehér ember) a szakadék szélén tántorog, hiszen évtizedek óta többen halnak meg, mint ahányan születnek. Az arány ráadásul kétségbeejtő, ha pedig a trend nem változik, a folyamat előbb-utóbb visszafordíthatatlanná válik: szépen-lassan elfogyunk. Vajon mit lehet tenni?

Szerintem az első és legfontosabb: beszélni kell erről. Nem magáról a problémáról –arról sokat hallunk, persze az is lehet, hogy nem eleget, vagy nem elég intenzitással, esetleg az okokra nem fókuszálunk kellőképp-, sokkal inkább a lehetséges megoldásokról. Ha pedig megoldást keresünk, akkor óhatatlanul felvetődik a kérdés, vajon a bevándorlás elősegítése a lehetséges lépések között szerepelhet-e? Vajon jó-e nekünk, ha nem magyar anyanyelvűek telepednek az országunkba? Vajon be tudjuk-e őket fogadni? Alkalmasak vagyunk-e erre, vagy pedig mi, magyarok idegenkedünk az idegenektől? Tudjuk-e tolerálni a kultúrájukat, szokásaikat, vallásukat? Alkalmas-e erre a magyar társadalom? Egyáltalán kik azok, akiket inkább látnánk szívesen a hazánkban, és kik azok, akiket egyáltalán nem? Ez utóbbi kérdést úgy is fel lehet tenni: vajon kihez adnád hozzá a lányodat, és kit nem kívánsz még a szomszédodban sem látni?

Az első és legfontosabb: mivel elég komoly krízisben vagyunk/leszünk nemsokára, érdemes számba venni az összes lehetséges megoldást. A gyermekvállalás ösztönzése mellett szerepelhet a bevándorlás is, arra azonban oda kell figyelnünk, hogy melyik változatot választjuk. 

A „német modell” láthatóan nem működik. Az nem megy, hogy szabályozatlanul özönlenek más vallású, kultúrájú, identitású, nyelvű emberek tízezrei egy adott országba, ahol majd a fogadó ország sikeresen integrálja, beépíti őket saját társadalmába. Ilyen nincs és nem is volt soha, csak találgatok, miért gondolta azt bárki is komolyan, hogy Németországban ez majd működőképes lesz, különösen a XXI. században, amikor egyszerűen nincs rákényszerülve senki, hogy otthonról valóban elszakadva integrálódjon, sőt, asszimilálódjon, megtanulva a fogadó nemzet nyelvét, idővel felvéve a többségi társadalom szokásait. Egyáltalán nem elhamarkodott kijelenteni: ez a kísérlet kudarcot vallott. Nem is történhetett másképp.

Bevándorlás az is, amikor szabályozott keretek között, az állam érdekeit figyelembe véve, biztonsági és egyéb kockázatokat felmérve megengedjük, sőt elősegítjük mások letelepedését. (Ezt támogatja Sárközi Mátyás is.) Azt hiszem, ez az út jelenleg Magyarország számára azért nem járható, mivel egzisztenciális kérdésről beszélünk: aki teheti, nem Magyarország, hanem Nyugat-Európa felé veszi az irányt, azok száma pedig, akik külföldiként nálunk tanulnak, és itt óhajtanak letelepedni, vagy már évek, évtizedek óta itt élnek, nem éri el azt az arányt, ami érdemben lendítene a demográfiai helyzeten. Ha komolyan gondolja a mindenkori magyar kormány, hogy a demográfiai katasztrófa megakadályozása érdekében a bevándorlást is támogatni kell, akkor egyszerűen magasabb életszínvonalat kell kínálni, mint a nyugat-európai országok. (Innentől kezdve ez a történet már inkább sci-fi, mint valóság.) Persze, az esetleges nyugat-európai terrorveszély és a környezeti hatások változása felértékelheti Magyarország biztonságát, tiszta vízét és termékeny földjét, ám szerintem ez az állapot jelenleg nem áll fenn. 

A magyar társadalom nem idegenellenes. Senkit nem üldözünk el, csak azért, mert más a bőre színe, senkit nem utálunk azért, mert érdekes szokásai vannak. Több tízezer külföldi él ma is Magyarországon, akiknek nem kell attól félniük, hogy bárki bántaná őket. Szívesen vásárolunk kínaiaknál, szeretünk török-görög étterembe járni, orvosaink között vannak arabok, barátaink között feketék, gyermekeink osztálytársai között más nemzetbeli is akad – úgy hiszem, elég sokan magukra ismernek ebből a felsorolásból. Szerintem a magyar társadalom meglehetősen toleráns, szereti az idegen helyről érkezőket, talán azért is, mert az ilyen ember más, mint ő, érdekes, különleges, egyedi. Nem gondolom tehát, hogy „alkatilag” a magyar ember ne lenne képes a befogadásra. Attól még nem lesz senkiből sem csuklyás fajvédő, ha félti a kultúráját, és egyfajta önvédelmi reakcióként idegenkedik tőle idegen kultúrájú, vallású, nyelvű, bőrszínű emberek tömeges, szabályozatlan, tízezerszám történő beáramlásától. (Hogy aztán erre a félelemre mennyire hajt rá a politika, az már más kérdés.) A migráció jelenlegi veszélyei miatt nem a magyarokat kell kárhoztatni, mint ahogyan azért sem, mert esetleg nincs meg az a fajta történelmi rutinunk, mint az egykori hódítók leszármazottainak.

Míg az angoloknak és a franciáknak ott vannak az egykori gyarmatokról érkezők, akik készségesen feltöltik London vagy Párizs elhagyott utcáit, az elnéptelenedett vidékeket, addig az USA, Kanada, vagy akár Németország egyértelműen anyagi előnyök miatt van kiváltságos helyzetben az új életet kezdőknél. Nekünk magyaroknak óriási tartalékunk az elcsatolt területek magyarsága: ha már bevándorlás, én elsősorban bennük gondolkodnék, hiszen ez a legkézenfekvőbb, legegyszerűbb, legkevésbé terhelő társadalmunkra nézve. Persze, ez sem egyszerű: sokan ragaszkodnak őseik földjéhez, templomához, hagyományához, maradnak, mert úgy érzik, maradniuk kell. Aki pedig indul, arra is vonatkozik a mai igazság: inkább választja a távolit és idegent, amely anyagilag jövedelmezőbb, mint a közeli, ismerős, de kevesebb lehetőséggel kecsegtető anyaországi letelepedést.

A bevándorlás tehát segíthet szorult helyzetünkön, teendőink közé mindenképpen célszerű felvennünk. Ám különösen akkor fontos ez, ha saját magyarjainkról beszélünk.

London metró térkép

 

 

 

 

Hozzászólások