A székely himnusz eléneklésével ünnepelték Dél-Koreában a negyedik vonalnak megfelelő divízió 2/A világbajnokság megnyerését – így a harmadosztályba (1/B) való feljutást – az U18-as román jégkorong-válogatott tagjai.(...) A felvételen látható, amint a fiatal hokisok kört alkotva kézről kézre adták a székely himnusz éneklését rögzítő mobiltelefont, hogy valamennyien jól láthatóak legyenek.

A román válogatott játékosai a székely himnusszal ünnepeltek - nemzetisport.hu

 

Néhány hete járta be az internetet a fenti hír, és a – szinte természetesnek mondható- román válasz, az értetlenség és a felháborodottság. Értem nyilván, nehéz lehet megszokni Romániában egyeseknek, hogy ezek a pimasz székely kölykök román mezben, a világ túlsó felén a székely himnuszt éneklik, sőt, telefonnal fel is veszik, és meg is osztják saját közösségi oldalaikon. Jól van, srácok, ez aztán székely virtus volt, büszke vagyok rátok – leginkább azért, mert ez nem valamiféle oktalan hőzöngés, a többségi társadalom piszkálása, hanem a belétek nevelt, anyatejjel magatokba szívott nemzeti identitás. Ami egyeseknek nemzeti ünnep kokárdával, az amerikai magyaroknak töltött káposzta, az nektek székely himnusz Dél-Koreában. Bravó!

Hadd kezdjem azzal, hogy engem semmiképpen nem zavarna, ha esetleg egy nyert világbajnokság után pimasz román kölykök román himnuszt énekelnének magyar címeres mezben – sőt, még büszke is lennék rájuk, az országomra, ahol román fiatalok magyar válogatottak lehetnek, büszke lennék a köztünk élő román kisebbségre, hogy tudatosan őrzi gyökereit, a hazámra, hogy ilyen sokszínű, elfogadó és toleráns. Engem inkább az ellenkezője bántana. Zavar ugyanis, amikor egy kisebbség nem őrzi a maga nyelvét, kultúráját -ahogyan történészi berkeken belül mondják- eredetmítoszát, és nem hagyományozza át azokat.

A falu, ahol élünk, sváb többségű település volt egykoron, mégis, a sváb hagyományok mára jelentősen kikoptak. A fiatalokat nem tanították svábul, eredetüket nem ünneplik, a hétköznapokban nem élik meg ennek nagyszerűségét. A sváb múlt megjelenítése napjainkban mindössze két dologban látható: egyfelől van egy tájházként funkcionáló épület az iskola mellett, sváb és magyar szobával, másrészről létezik sváb bál, sváb zenekarral, sváb tánccal, sváb hagyományokat őrző községek csoportjainak fellépésével. Ez utóbbi rendezvényt azonban nem a többségi vagy a kisebbségi önkormányzat, hanem a helyi étteremtulajdonos szervezi, magánszemélyként. Hogy mi ennek a hagyományvesztésnek az oka? Mindnyájan tudjuk: a második világháború után bűn volt németnek, svábnak lenni – az életével, egzisztenciájával játszott az, aki felmerte vállalni eredetét. Így hát szépen kikopott a múlt, olyannyira, hogy a rendszerváltozás után nem is tudott életre kelni. Így veszett el a falu történelmének egy jelentős része, így vált jelentéktelenné egy tekintélyes, értéket képviselő kisebbség, így semmisült meg az, amitől mi, magyarok is erősebbek és sokszínűbbek lettünk. 

Pedig az identitás őrzésénél nincs is nagyszerűbb – gyökerek, amelyekbe kapaszkodhatunk, gyökerek, amelyek erőt adnak a mindennapokban, múlt, mely egyszerre jelen és jövő nekünk és közösségeinknek egyaránt. Ha tehát az az abszurd helyzet fordulna elő, hogy román fiatalok egy magyar válogatott tagjaiként román himnuszt énekelnek, nemcsak hogy lelkesen tapsolnék, de büszke is lennék rájuk – magyarként. 

Vajon a mai Európában szabad-e székelyként, román válogatottként székely himnuszt énekelni magyarul? Vajon a mai Európa, a hely, ahol élünk, kedvez-e identitásunk ápolásának? Szabad-e a múltat őrizni, arra büszkének lenni? Akarja-e a ma uralkodó közbeszéd, a mindenhatónak kikiáltott liberalizmus a sokszínű, hagyományait, nyelveit, kultúráit, keresztény vallását ápoló Európát, vagy sem? 

Jól látjuk: bár azt gondolnánk, mi sem természetesebb annál, minthogy Európa a nemzetek otthona (a tagállamok zászlaja mindenhol megjelenik, az országok nyelve mind hivatalos nyelv, a kisebbségek jogainak védelme, azok támogatása elvi és gyakorlati szinten is többnyire látható), az Unió nagyszerű és keresztény gondolata mára gazdasági vállalkozássá silányodott. E vállalkozás fent említett ideológiája pedig, bár toleranciát és befogadást hirdet, valójában nagyon is intoleráns és elutasító mindazzal, ami szemben áll vele.  Látjuk ennek megnyilvánulásait naponként, a migráció kérdése pedig ennek a legnyilvánvalóbb jele. Értsük jól: Magyarországot és Orbán Viktort nem azért kell pellengérre állítani minden lehetséges fórumon, mert – mint ahogyan arra hivatkoznak- ténylegesen be akarja záratni a CEU-t, kézzel foghatóan diktatúrát épít, az emberi jogokat pedig lábbal tiporja   Hanem azért, mert ez ellen a hivatalos ideológia ellen merészel felszólalni, sőt, konkrétan szembe megy vele, mind elvi („illiberális” jelző használata), mind gyakorlati módon (lásd a magyar alkotmány hivatkozása a keresztény értékekre, a házasság, mint férfi és nő szövetsége, családtámogatás rendszere, stb). Bármennyire is lehet okkal és joggal kritizálni a jelenlegi magyar kormányzat megannyi intézkedését (csakúgy, mint bármelyik kormányzatét a világon), egyértelműnek látszik, hogy a támadások okai ezen ideológiából, ill. gazdasági érdekekből fakadnak. 

Hadd értsek egyet azokkal, akik szerint nemzeti és vallási identitásainkat foggal és körömmel, ésszel és érzelemmel is védeni kell. Nemzeti nyelv, keresztény vallás, hagyományőrzés – ha kell, székely himnusz, ha kell, népviselet, ha kell, templomok felújítása, egyházaink támogatása minden lehetséges eszközzel. Legalábbis akkor, ha a magunk és unokáink életét is magyarként, európaiként és keresztényként képzeljük el. 

Hozzászólások