Az eddigi legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Groupama Arénában a Ferencváros, ami a zágrábi 1-1 után 4-0-ra kapott ki a BL-selejtezőben, ezzel kiesett a sorozatból. Az Európa Ligában küzdhetnek majd tovább a csoportkörbe jutásért.

Átgázoltak a Fradin, 0-4-gyel ment tovább a Dinamo Zagreb – index.hu

 

Tudtuk, hogy a Dinamo jobb csapat a Fradinál, ám azt is tudtuk, hogy okos taktikával, szurkolói háttérrel, komoly koncentrációval bárki legyőzhető. Aztán jött a budapesti meccs második félideje, s a horvátok percek alatt szertefoszlatták a zöld-fehér reményeket. A Bajnokok Ligája álmoknak így hát búcsút inthetünk, ám nincs még semmi veszve, hiszen jövő héten csütörtökön kiharcolható az Európa Liga csoportköre. De mitől s miben jobb csapat a horvát együttes? Miért és kinek fontos ennyire a Bajnokok Ligája? A sport napjainkban csak a pénzről szól, vagy van esélye a régi idők focijának is?

Azt hiszem, az első kérdésre röviden felelhetünk: a horvátok nyertek összesítésben öt-egyre, idegenben négy-nullára, elég egyértelmű hát, hogy focitudásban a magyar bajnok fölé nőttek. Góllövésben, védekezésben, taktikában, erőnlétben jobbak a Fradinál. Ám az eredmény nem jön magától, mint ahogyan az sem igaz, hogy a horvátok tudnak focizni, mi, magyarok pedig – nem. A horvátok (és még sok más ország) a „labdarúgás iparágban” jobbak nálunk. Erősebb a bajnokság, legjobbjaik rendszeresen bejutnak a nemzetközi kupák csoportköreibe. Jó az utánpótlásképzés, így a játékosok eladásából is szépen megélnek. Jók az edzőik, sokan külföldi csapatokat irányítanak, így a megszerzett tudást akár otthon is kamatoztatni tudják. Ehhez képest nekünk egyre jobb az infrastruktúránk, a bajnokságunk nem képvisel számottevő erőt, legjobbjaink héba-hóba jutnak el a BL, El csoportkörig. Utánpótlásképzésünk fényévekkel elmarad déli szomszédunktól, külföldön játszó labdarúgóink közül csak kevesen jutnak szóhoz rendszeresen klubjaikban, a topbajnokságokban pedig még ennél is kevesebben vannak jelen. Edzőink közül egyedül Dárdai Pál irányított említésre méltó külföldi csapatot, talán Lőw Zsolt PSG-s másodedzőségét számíthatjuk még ide.

Bárki bármit mond, a magyar foci is fejlődött (nemcsak infrastrukturálisan), ám a világ a labdarúgás tekintetében is fejlődik. A több évtizedes lemaradást és a sajátos állapotokat nem lehet néhány év állami tőkeinjekciójával pótolni, idő és sok munka kell ahhoz, hogy jó edzőink, jó játékosaink legyenek. Ami nekem leginkább zavaró, hogy a mai élsportba, így a labdarúgásba is beette magát a pénz, s szeretett csapatom is amolyan labdarúgó zrt-re hasonlít, nem pedig focicsapatra. Így lett top edző, közepes külföldi játékosokkal, a keretben pár magyarral, saját nevelésű játékos pedig nincs. A klub, említésre méltó utánpótlás nélkül abból próbál bevételt szerezni, hogy a megvett külföldi játékosokat értékesíti, és minden évben próbál bejutni a nemzetközi kupák csoportkörébe, hiszen ott osztják a nagy pénzeket. A második kérdésre rátérve tehát elsősorban a Zrt. szempontjából fontos a BL, EL csoportkör, hiszen így lehet realizálni a kiadásokat. Persze, a szurkoló is örül az eredményességnek, és határtalanul boldog (lett volna), ha sikerül megismételni a legendás 95-ös BL szereplést. Ugyanakkor mi elsősorban egy magyar játékosokra, lehetőleg Fradi nevelésű csapatra lennénk kíváncsiak, az egy-két szezont lehúzó brazil csodák senkit nem hoznak lázba. (Kis kitérő: szerintem hasonló a helyzet más sportágakban is, bár kétségtelen, hogy pl. a Győr mindent nyerő női kézilabda csapatánál bejött a „költs rengeteg pénzt az eredményességért” filozófia.)

Kérdés (a harmadik), hogy mi az igazán járható (eredményes, örömteli és rentábilis) út? Azt hiszem, a Dinamo Zágráb éppen most mutatta meg, hogy van más út is előttünk. De említhetnénk az Ajaxot, a Barcelonát is, ahol az utánpótlás szintén fontos része a filozófiának. Remélem, hosszú évek fáradtságos munkájával eljutunk mi is legalább a Dinamo szintjére, a szurkolók pedig örömmel és szenvedélyesen szurkolnak egy olyan csapatnak, ahol sok magyar és sok fradista játszik. Hajrá!