A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, jelenleg az a cél, hogy az iskolák szeptember 1-jén hagyományos, megszokott formában nyithassanak ki.

A cél a hagyományos tanévkezdés szeptember 1-től – eduline.hu

 

Ha szeptember, akkor iskola, így van ez Magyarországon emberemlékezet óta, s talán az is igaz, hogy az elmúlt hónapok szülőt és gyermeket próbáló digitális oktatása miatt mindenki reménykedve várja, hogy a tanév szeptemberben végre hagyományosan indulhasson. Bár a helyzet meglehetősen képlékeny, hiszen a járvány  -egyenlőre Magyarországon kívül- mindenhol új erőre kapott, mégiscsak jó azt látni, hogy a döntéshozók az iskolapados verziót támogatják.

Alapvetően jól megvoltunk itthon a három csemetével a karantén idején, igyekeztük a jót felfedezni az összezártságban. Szükség is volt erre, hiszen olyat éltünk át emberek millióival együtt, amire korábban soha nem volt példa. S bármennyire hiányzott is a pihenés és a másik közelsége, nekünk is hiányzott a megszokott élet lüktető és zakatoló ritmusa: gyerekeknek az iskola és a különórák, a társak és a tanárok, nekünk a munkánk, az apróbb összefutások vagy nagyobb találkozások, a betervezett futóversenyek és a kiruccanások, s minden egyéb történés és tennivaló, melyek a mi életünknek is elengedhetetlen részei voltak. 

Végre! Végre (talán) lesz iskola szeptembertől, nem digitális, virtuális, amolyan „igenis meg nem is”, sok jót, de még több kételyt és bizonytalanságot hozó, hanem valódi. Amikor nem anyának kell matekpéldát gyakoroltatni, amikor a melóhelyről hullafáradtan hazaeső apának nem az az első feladata, hogy beletuszkolja a kölyök fejébe Ohm törvényét. Amikor reggel nyolckor nem az otthoni laptop vagy a szülő által egyébként korlátozott telefon előtt kell görnyedni.  Talán lesz iskola, s leendő elsős fiamnak nem a képernyőn keresztül kell megismerkednie társaival és tanáraival. 

Talán elkezdődik az iskola, s talán egyszer vége lesz ennek az őrületnek. S kezdődik újra a normális, a megszokott életünk. Olyan, amelyet „előtte” éltünk. Normális istentisztelet és normális emberi kapcsolatok, normális bevásárlás, szabadság, utazás, találkozás, koncertek. Rohanós hétköznapokkal és nyugodtabb szombatokkal, megszokott, unalmas, mégis csodás és gazdag, „kispolgári” léttel. 

(Köszönöm, hogy a reposzt szerzői között lehettem ennyi éven át. Szerettem, élveztem, majd hosszabb időre el kellett engednem. Köszönöm az engem, minket olvasóknak, hogy olvastak és reagáltak rám, ránk. Ezért is, meg minden másért: Soli Deo Gloria!)

Hozzászólások