A csoda él és éltet

A több mint két évtizede történ tragikus szajoli vasútbaleset 31 halálos áldozatot követelt magának. A tragédia helyszínére siető Mészáros János, az Új Néplap fotóriportere ikonikus képet készített egy rémült és véres kisfiúról, az őt megmentő tűzoltó karjaiban. A csodás módon életben maradt gyermek a papi hivatás útjára lépett, és pappá szentelése után újra találkozhatott megmentőjével. Megmenekülésüket a család nem a véletlennek tulajdonítja. “Csoda volt, a Gondviselés keze ölelt át bennünket”...

Gyermekként megmentették az életét, papként újra találkozott hősével - 777blog.hu

Hun a honvédelem helye?

A Liberálisok felszólítják a kormányt, hogy tisztázza álláspontját és szándékait a sorkatonaság visszaállításával kapcsolatban. Az elmúlt évek során számtalan jel utalt arra, hogy a sorkatonaság visszaállítását mérlegelik, amit a Liberálisok a társadalom többségével együtt teljes mértékben elutasítanak. Hazánk militarizálása helyett a digitális infrastruktúra fejlesztésére lenne szükség, a magyar fiatalok kezébe pedig fegyver helyett digitális eszközöket kellene tenni. (...) Az új honvédelmi miniszter személye és kinevezése már önmagában is aggályos, hiszen Benkő Tibor az első honvédelmi miniszter a rendszerváltás óta, aki hivatásos katonaként állt a honvédelmi tárca élére.

Visszaállítaná a sorkötelezettséget a kormány a Liberálisok szerint - mandiner.hu

Egy nagyobbacska gyermek keresztelőjekor sírdogált, látható és hallható módon nem érezte jól magát ünneplő ruhában egyhelyben megállva. Amikor a lelkipásztor felé lépett keresztelő kancsóval a kezével, hangosan azt mondta a gyermek: "Csak a vizet ne!" Mégis hogyan lehetne keresztelni víz nélkül? E kettő elválaszthatatlanul összetartozik.

Idén, idény, igény

Az idei fesztiválra 13 országból vásároltak jegyet, és a legtávolabbi jegyvásárló a 2861 kilométerre lévő finnországi Vaasa városából érkezik majd. A SZIN hivatalos mobil applikációját eddig 58785 felhasználó töltötte le az elmúlt 1 évben. Érdekesség még, hogy az idei SZIN-re érkező egyik külföldi fellépő kiemelt kérése volt, hogy a koncert előtt szeretne imádkozni, így a szervezőknek egy mobil kápolnát kell kialakítaniuk a backstage-ben.Egy másik fellépő pedig egy 12 méter átmérőjű medencét kért, hogy a koncert után lehűthesse magát.

Kápolnát kért a backstage-be a SZIN sztárfellépője - origo.hu

Női döntés /férfi híján?/

A brazil katolikus egyház több főpásztora felszólalt a Legfelsőbb Bíróság augusztus 3-án és és 6-án lezajlott meghallgatásán, hogy tiltakozzanak az abortusz legalizálása ellen. A Katolikus Egyház tanítására hivatkozva, mely az élet védelmére szólít fel, annak fogantatásától a természetes végéig, Ricardo Hoepers, Rio Grande püspöke, úgy nyilatkozott, a kérdés nem tartozik a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe. (...) Majd hangsúlyozta: a magzatra nem lehet úgy tekinteni, mint egy bármilyen testrészre. „Olyan, mintha egy epehólyagról beszélnénk, egy veséről vagy egy vakbélről, amit el kell távolítani, mert különben belehal a beteg. Rossz a fókusz” – mondta a főpásztor. Ricardo Hoepers elmondta, a középpontba a gyermek életét kellene helyezni. „Az élethez való jog a legalapvetőbb jog, ezért mindennél jobban kell védelmezni. Ez a jog az emberi létből fakad, nem az állam engedménye..."

Brazil főpásztorok szólaltak fel az abortusz legalizálása ellen - magyarkurir.hu

Akárhogyan?

Először ismerte el az iszlám vallásjogot a bíróságok jogalkalmazói tevékenységében egy brit bíróság, amely egy válási ügyben hozott mérföldkőnek számító döntést csütörtöki brit sajtóbeszámolók szerint. Szakértők szerint az előző nap született ítélet megváltoztathatja a saría szerinti házasságok kezelését az Egyesült Királyságban. A londoni felsőbíróság úgy rendelkezett, hogy a nikah vallási szertartásra, amelyen annak idején a pakisztáni származású pár egybekelt, érvényes a brit családjog. Ez azt jelenti, hogy a feleség bíróság elé viheti a válás ügyét, és igényt tarthat a vagyonmegosztásra. Korábban erre nem lett volna lehetősége. Indoklásában a bíróság kimondta: a nő és üzletember férje házasságát el kell ismerni, mert a pár, amely 1998-ban kelt egybe Londonban a vallási ceremónián, férjként és feleségként élt, úgy is mutatták be egymást, ugyanúgy éltek, mint azok, akik polgári esküvőt is tartottak.

Először ismerte el az iszlám vallásjogot egy brit bíróság - mandiner.hu

Mesemondó vagy megmondó?

Az edzőm keményen fogta a tökömet, rendesen leedzett, én meg a meccseken fölvettem két százkilós belgát a hátamra és átgázoltam mindenkin. Tetszik, nem tetszik, a magyar játékos olyan, hogy ki kell verni belőle a szart, és akkor megcsinálja. Itthon is így kéne. Persze a munkát az utánpótlásban kell kezdeni. (...)

A gyerek olyan, mint a gyémánt: egy kődarabból jó műhelyben, jó szakember, jó szerszámmal egymillió dolláros árut csiszol, szar műhelyben, szar szakember, szar szerszámmal ezerdollárosat. A magyar futballista jelen pillanatban ezerdolláros áru.
Én egymillió dolláros árut akarok. Egyelőre keresem a szponzorokat, alakul a dolog.

Urbán Flórián: Mondtam Orbánnak, Viktor, légy szíves, fussál jobban - 24.hu

Georges-Louis de Buffon 1753-ban, az "Értekezés a stílusról" című művében úgy határozta meg a stílust, hogy "nem egyéb, mint az a rend és lendület, amit gondolatainkba viszünk". Urbán Flórián stílusában van lendület és egyfajta rend, mégsem gondolom, hogy Buffon csaknem háromszáz év elteltével őt hordozná körül, mint a stílus követendő példáját. Miért? Mert nem emelkedett, hanem pórias. Suttyónak is nevezhetjük. Mindegy, milyen jelzővel illetjük, úgyis az a döntő, hogy szimpatikus-e, vagy sem. Rögtön tegyük fel a kérdést: tényleg ez a döntő???

Torta a hab alatt

Sajnálatos módon a levélről kiderült, hogy egy hamisítvány, amit az MTI-vel együtt mi is megettünk. Az írás valódi szerzője egy Igor Premuzic nevű újságíró, aki a közvélemény reakciójára volt kíváncsi, ezért végezte ezt a megtévesztő kísérletet. A tévedésért elnézést kérünk.

A vb-ezüstérmes horvát válogatott szövetségi kapitánya nyílt levélben fordult Horvátországhoz, azt kérve, sőt követelve, hogy a politikusok tartsák magukat távol a csapattól, mert a jelenlétükkel hiteltelenítik a válogatott teljesítményét. A szenvedélyes és kifejezetten kemény hangú szöveg Zlatko Dalic kapitány mellett a teljes csapat, illetve a horvát stáb közös véleményét képviseli. Azok után, hogy mekkora celeb lett a kockás mezében virító horvát államfőből, Kolinda Grabar-Kitanovicból, akit spaklival se lehetett levakarni a játékosokról a nagy menetelés alatt, drasztikus fordulatot jelent a teljes horvát csapat által osztott felhívás. Például azzal a nyíltan az államfőnek címzett sorral, hogy "Kérjük, tiszteljétek a kérésünket, ne hordjatok futballmezt, ne hirdessétek magatokat a mi sikereinkkel."

A horvát válogatott az összes politikust elküldte a fenébe - index.hu

Körömszakadtig

Egy férfi ünnepélyes keretek között vágatta le rekordhosszúságú körmeit, amelyeket 66 éven át növesztett. Most kiállítási tárgyként egy New York-i múzeumnak adományozta a több mint 9 méteres körmeit.

66 év után vágta le a körmeit - origo.hu

Különböző utakon járunk, eltérő a gondolkodásunk, mást tartunk fontosnak, és gyakran szöges ellentétei vagyunk egymásnak. Inkább elfogadni, mintsem megértenünk kell egymást? Elfogadni, hogy mindenki azt csinál a saját testével, amit akar? De miért? Csak azért, mert az magánügy?

Bizony magánügy, hogy valaki a kezét aktívan használja, vagy nem. Magánügy, hogy gyorsan vagy pepecselve mos kezet. Magánügy, hogy hagyja torzzá válni kézfejét és ujjait annak érdekében, hogy évtizedek alatt méteres körmöket növesszen. Pedig nem erre adatott a kezünk. Mégis fel lehet használni erre, ki lehet próbálni ezt, végig lehet küszködni egy életet, még rekorderként is elismerhet a XX. század óta egy társaság ezért. Ezért?

Pónikat a lovira!

Gilliamet, aki eredetileg a Monty Python animációit készítette, majd többek között a Brazil és a 12 majom rendezőjeként vált ismertté, a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon kérdezték az ügyről. Kiderült, a rendezőnek nincs túl jó véleménye az új direktíváról, csalódását erős szavakkal fejezte ki. "Ez baromság. Nem is akarok többet fehér férfi lenni, nem akarom, hogy a világ minden bajáért engem hibáztassanak. Ezentúl mindenkinek azt mondom, hogy egy fekete leszbikus vagyok. Mostantól hívjatok Lorettának."

Ezentúl leszbikus fekete nő vagyok, mondta a Monty Python-tag - 24.hu

Úgy ismerem magam, hogy nincsenek fóbiáim. Nem félek póktól, nem rémiszt a sötét, nem kezdek pánikolni, ha a lift megáll két emelet között... S miközben sorolom a lehetőségeket, eszembe jut Novák Katalin államtitkár homofób jelzője körüli mizéria, valamint felsejlik egy stop islamophobia feliratú táblával tüntető képe, s belátom, némely szemszögből nézve mégis csak vannak fóbiáim. Mindezt előrebocsátva dönthet az olvasó, hogy ugrik-e a szeme még egy sort, vagy elkattint.

Hol sírjon fel először a gyermek?

...a Fővárosi Bíróság 2011. március 24-i és a Fővárosi Ítélőtábla 2012. február 10. napján kelt határozatával jogerőre emelkedett ítéletében Geréb Ágnesre kiszabott szabadságvesztés végrehajtását az államfő kegyelemből elengedte. Ugyanakkor a mellékbüntetést, azaz a szülész-nőgyógyász orvosi, valamint a szülésznői foglalkozás gyakorlásától való eltiltást érintetlenül hagyta, és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítés iránt benyújtott kegyelmi kérelmét is elutasította a köztársasági elnök.

Áder János kegyelmet adott Geréb Ágnesnek - index.hu

A bábák évezredes korszakát követő kórházi szülés erős bástyákkal tartja magát hazánkban. Ami természetes volt évszázadokon át, ma arra nézünk furcsa szemekkel. Néhány generációval ezelőtt még mindenki otthon született, s a születési hely nem egy gyűjtőhely volt. Persze nyugtató medence és kedvenc CD nélkül folyt a világra jövetel akkoriban otthon. Otthon, mert nem volt más választás. Aztán jött Dr. Geréb Ágnes, a választási lehetőség alternatív ikonja. A rendszerváltást követően az ő személye kapcsán tehették fel a kérdést anyák és apák: itthon vagy kórházban szülessen meg gyermekünk?

Bajban társ

A 6 kilométeres táv háromnegyedénél lett figyelmes ájult versenytársára Óvári Timót. Két másik versenyzővel együtt mentőt hívtak és hideg vizes pólóikkal próbálták hűteni a magatehetetlen futót. A segítség megérkezéséig fapadra fektették társukat és az erdei ösvényről egy távolabbi helyre cipelték, hogy könnyebben megtalálják őket. 

Feladta a versenyt, hogy társának segítsen - kapos.hu

Tulajdonképpen nem is kell sok ahhoz, hogy valakinek megmentsd az életét: elég, ha megállsz. Mert aki meg tud állni, az tud segíteni. S aki meg tud állni, az irgalmas samaritánussá lehet. (értsd jól: Aki pedig nem tud megállni, csak pap vagy lévita lehet...)

Edzőcipők ritmusának megszakadása, lassítás, megállás, s máris kész az életmentés. A bajba jutott megsegítése főhajtást érdemel. Nem kellene különlegesnek lennie, de sajnos nem általánosan jellemző a kéznyújtás. Sőt! Éppen az ellenkezője harapódzott el. S közben a művelt latin óta sorra panaszkodnak az emberek, hogy ember embernek farkasa.

Ezért nagyon meg kell becsülni az emberek között emberségről tanúságot tévő bajtársakat. Ritka fehér hollók, de nem mesebeli főnixek. Létező valóságnak részei, akiken keresztül megtapasztalható a jó. Persze nem tudunk felhőtlenül elragadtatni, mert a jó megcselekvésében sokan alulmaradnak. 

Igazi kapaszkodás

Néha vakon, kötelekbe kapaszkodva kell munkába menni, a hűtőt fűteni kell, egy idő után pedig az ember kínjában már a paradicsomsaláta elkészítéséről szóló kisfilmeket hajt a neten. Jurányi Zsófia légkörfizikus 14 hónapot volt az Antarktiszon, ott töltötte a korom sötét, 100 kilométer feletti széllel bélelt, -40 fokos hideggel sokkoló telet.

Magyar fizikus telelt át a sokkoló hidegben az Antarktiszon - 24.hu

Van néhány dolog, amiből elmegy a mű, pl. műköröm, műszőrme, művirág, műtét... Azonban a kalandok és kihívások legyenek igaziak!!! Abból nem jó az utánzott, a hasonló és majdnem olyan kategóriájú élmény.

Trambulinban ugrálva a gyermekek azt kiáltják, repülök. De az nem repülés. A valóságshow-k sem valóságosak, mert pont a valóságtól vannak elzárva, vagy úgy instruálva, hogy az manipuláltan eredményezzen előre kijelölt célokat. JurányiZsófia légkörfizikus átélt tizennégy hónapja teljesen valóságos volt. Nem volt rendezői széke a Gondviselőn kívül senkinek, és nem volt egyetlen "úgy tűnik, hogy" epizódja sem.

Bari vagy nem bari?

Az oktatás és a nevelés új útjait keresve rendeztek tudományos konferenciát a Kaposvári Egyetemen csütörtökön. A 11. Képzés és Gyakorlat Nemzetközi Tudományos Konferencia elnevezésű eseményre az ország minden tájáról érkeztek előadók, de a határon túlról is jöttek kutatók, hogy megismerjék és továbbadják a tudományterületük újdonságait.

A konferencia nem kis feladatot tűzött ki maga elé célul. Összehozza a nevelés elméletét és gyakorlatát, hogy mindaz az ismeret, ami az egyetemeken, kutatóhelyeken ötletként megvalósul, az találkozhasson a gyakorlati élet szereplőivel, akik megismerhetik, kipróbálhatják az újszerű megközelítési módokat a mindennapi munkájuk során.

A nevelés új útjait fürkészik a Kaposvári Egyetemen - sonline.hu

Amikor azt mondják valamire, hogy ezer sebből vérzik, arra gondolok, hogy mégis létezik. Ezer sebe ellenére sem múlik ki. Ilyen az oktatás és nevelés. Sőt, ilyen az oktatás és nevelés ü g y e...

Mutatóujj

Értelmetlen és kicsinyes bosszú volt a Jobbik részéről, hogy megpróbálta "visszahívni" Morvai Krisztinát az Európai Parlamentből. Az EP-képviselőknek ugyanis úgynevezett szabad mandátumuk van, maguk dönthetnek arról, hogy ki kívánják-e tölteni ciklusukat. Morvai kijelentette: 2019 júliusáig tisztségében marad. Mindez pozitív hazánk szempontjából, hiszen a képviselőnő - a Jobbikkal ellentétben - következetes bevándorlás-ellenes állásponttal rendelkezik, kiáll a kvótákkal szemben.

ÉRTELMETLEN JOBBIKOS BOSSZÚ MORVAI "VISSZAHÍVÁSA" - figyelo.hu

A bűneset leírásában van egy jelenet, amikor az Úr Isten számonkérésére (-Talán ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél?) a magát kellemetlenül érző emberpár kifogásokat keres. Szinte látom magam előtt a mutatóujjakat: először Ádámé mutat Évára (-Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról...), aztán Éváé a kígyóra (-A kígyó szedett rá...). A felelősségvállalás teljes hiánya azonban nem eredményezi a büntetés elmaradását. Ennyit az 1Móz 3-ról, hiszen vannak nekünk is mutatóujjaink.

Európa fehér zászlaja

Már nem valahol messze, hanem itt a szomszédban üldözik a keresztényeket. A püspök szerint drámai a helyzet, Európát pedig elsősorban azok az európaiak fenyegetik, akiknek keresztény gyökereik vannak, de megtagadták Istent és Krisztust. A keresztény embernek nem jelent dilemmát a választás – magyarázza, de az már sokkal inkább, hogyan kezelje azokat az embereket, vagy „filantrópokat”, akik anyagi érdekből, vagy pusztán csak tévedésből olyan eszmékért küzdenek, amely egyértelműen veszélyesek Magyarországra és az európai, keresztény közösségre is.

Kiss-Rigó: Most ölik meg Európát, és bennünket, keresztényeket is! - szegedma.hu

Nagypéntek van. Kitettük a fekete zászlót a parókiára. Nem lobog, csak lengedezik, mert szelíd szellő fúj. Lesznek, akik elgondolkodnak azon, hogy ki halt meg a faluban... Mint ahogy a szabadnapot sem mindenki tölti az ünnepnap tartalma szerint. Ilyen világban élünk. Először a viselet, majd az ünneplő ruha, végül az ünnepek jelentése is eltűnt tömegek életéből. Van helyette négy napos wellness köntösben. 

Hegynyi határ

Tőkés László úgy vélekedett: a választások alkalmával is egyfajta nemzetvédelmi küzdelem folyik. Ezért egyetért Orbán Viktor miniszterelnökkel abban, hogy ezúttal nem a választásokat, hanem a jövőnket kell megnyerni. Ugyanis vallásunk és nemzeti hovatartozásunk jelenti az erőt adó  kohéziót, vagyis Székelyföld legyen székely föld, Magyarország pedig magyar ország – tette hozzá a református püspök.

Tőkés László: Káros lenne a külhoni magyarság számára, ha a Fidesz-KDNP elveszítené a választást - mandiner.hu

Hónapok óta dolgozunk annak érdekében, hogy az idén is eljusson a Kárpát-medence javarészt református közösségeibe az evangélium, és hozzájáruljunk a nyári vakációs bibliahetek megvalósulásához egy játékos és könnyen adaptáló anyaggal. A munka folyamán számtalan vonatkozásban soroltam magam elé Felvidéktől indulván a Kárpátok karéját és a határon belüli területeket. Az alapítványi munkában soha nem teszünk különbséget abban, hogy ki van kívül vagy belül a Trianon-teremben meghúzott határt tekintve. A nyelvünk és identitásunk eggyé tesz bennünket.

Túl a böszmeség-hegyen

"Ki fogjuk taposni a pártokból, hogy egy szélesebb összefogás létrejöjjön" – mondta. Akár az ördöggel is össze kell fogni – mondta Karácsony, de hozzátette, úgy, hogy ne váljunk magunk is ördöggé. "Úgy kell leváltani a Fideszt, hogy ne csöbörből vödörbe kerüljünk." Kifejtette, nem szabad, hogy a gyűlölet vezérelje őket, ezért amikor nemet mondanak Orbánra, akkor közben mondjanak igent a szolidáris, demokratikus Magyarországra. "Ha Orbánt úgy váltjuk le, hogy nem tudjuk, mi jön utána, hogy mindegy, mert ennél csak jobb lehet, akkor lehet, hogy ugyanott találjuk magunkat" – fejtegette a miniszterelnök-jelölt.

Karácsony: Akár az ördöggel is össze kell fogni - hvg.hu

Betört fejű város vetületei

Hétfőn munkaidő után polgármester úr négyszemközt közölte velem, hogy nem bízik a munkámban, mert én megengedhetetlen módon politizáltam a szombati közgyűlésen. A beszédében ugyanis azt állította, csak a hivatalba lépésekor lett számára tiszta, hogy a város milyen mértékben eladósodott. Szerinte ezt a vásárhelyiek eddig nem tudták, ő hozta nyilvánosságra munkába állását követően. Mint felelős aljegyző jeleztem neki, hogy a város költségvetése már február 7-én kikerült az internetre, azóta bárki megnézheti a város honlapján. Továbbá az eladósodottságról annyit mondtam neki, hogy a 23 milliárdos költségvetési főösszegnek a 2 százalékát sem éri el a város adósságállománya. Tulajdonképpen ez nem hitel, hanem egy részletfizetés, ami több éven keresztül tart: 2030-ig kell megfizetnünk azt a 3,8 milliárd forintot, amit ő 5 milliárdosnak emleget.

Volt aljegyző: Márki-Zay Péter már az első közgyűlésen sem mondott igazat! - vasarhely24.com

Hódmezővásárhely új polgármestere, bár korábban együttműködést ajánlott – amellyel a város érdekében élni is kívántam –  március 7-én, szerdán, váratlanul mégis felmentett főjegyzői feladataim alól. A 41 évnyi közszolgálati pályám végén, betegszabadságom alatt kézbesítették a felmentésemet, amelyet tudomásul vettem.

Sziki-szökevény

A Fidesz szerint a jogállamiság felháborító megsértését jelenti, hogy a milliárdos csalással vádolt Czeglédy Csaba országgyűlési képviselőjelöltté válásával kerülhet szabadlábra az előzetes letartóztatásból. Budai Gyula, a kormánypárt országgyűlési képviselője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, Czeglédy Csaba ellen bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folytatnak büntetőeljárást, mivel „közel 6,3 milliárd forintot lopott, csalt el”. Hangsúlyozta, Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenc ügyvédje és „egy durva adócsaló”, aki szabadulása módjával visszaél a joggal, ezért vissza kell kerülnie a börtönbe.

A Fidesz szerint jogállamiságot sértő módon szabadul Czeglédy Csaba - mandiner.hu

Rá-rácsodálkozom hazánk választásig produkált tüneteire. Frakcióvezetői médium-válogatás, Hmv feletti megdöbbenés, lámpagyújtogató feszegetése... és most itt van Dr. Czeglédy bravúros szabadulása. Adjunk rá jelest! Kitervelte, kifundálta, a tesóval megcsinálta: ágyacskájában ébredt. Ez a része jeles. A többi pedig csupa aggály. Mert ha ő megtette, akkor a többi előzetes 2022-ben simán megteheti, akár tucatjával születhetnek a rácsok mögül a képviselő-jelöltek.

Ami nem lehetne politika

Jean-Marie Le Pen egykoron a kék-fehér-pirosaknak hívott francia válogatottat találta fekete-barna-fehérnek csúfolni, míg az AfD jelenlegi elnöke mondta azt Jerome Boateng világbajnok labdarúgóról, hogy nem szeretne a (Berlinben született) focista szomszédja lenni. A migrációs háttérrel rendelkező sportolók kiközösítésének tehát hagyománya van, ez azonban a populista, etnicista szélsőjobb szórakozása. Ha Orbán és Habony akar ezzel élni, már nem fogunk meglepődni.

A színmagyar olimpiai győzelem és a kirekesztő baloldali kommentek - hvg.hu

Oldalak