A terapeuta legfontosabb hatáseleme az intenzív, kizárólagos figyelem. A legtöbb ember számára a figyelem egyenlő a szeretettel. ”Te fontos vagy, érdekelsz, segíteni szeretnék” - ezt sugalljuk a páciensek számára. Ha azonban valaki ezt csinálja napi több órán át, kevés ideje és energiája marad a szeretteire, a családjára. Sajnos ez foglalkozási ártalom.
Hárítások, elfojtások, önvédelem... véget ért a Terápia - csaladhalo.hu
Az elmúlt hetekben az érdeklődők nyomonkövethették azt az HBO által gyártott sorozatot, - a Terápiát - amely negyven részben elmesélve 25 perces koncentrált terápiás beszélgetéseket tartalmaz nagyszerű magyar színészek előadásában. A főszereplő András, pszichológus, akit Mácsai Pál alakít. Magam is szeretek történeteket hallgatni és megosztani. Személyes történeteink, amelyekben benne van az elmondhatóság, mindig bizalmi lépések is, mert nem valahová akarunk eljutni általuk, hanem jelen lehetünk saját és beszélgetőtársunk életében. Mi van a történet, a szó mögött?
Remélem, hogy lelki valóságunk, közös fogalmak, kollektív értelem is van a szó mögött, s akkor még maradt miről beszélgetni, gesztusok révén kapcsolatba kerülni, van okunk beszédes csendben meghallgatni, nemcsak a dumát hallani. A terapeuta munkája úgy tárul a néző elé, hogy kalandregénybe illő képsorokká változik két ember fotelhez kötött terápiás beszélgetése, mert a néző nemcsak a belső vívódásokat, vagy az arcrezdülések finom titkait láthatja meg, ha akarja, hanem belép az osztatlan figyelem szentélyébe. A sorozat sikererét túlságosan is sablonos lenne azzal magyarázni, hogy ma egy pszicho-sorozatnak csak sikere lehet.
A családháló megkérdezte Dr. Stark Andrást pécsi pszichoterapeutát, hogy ő miért tartja jónak, hitelesnek a Terápiát. Stark Andrásról érdemes tudni azt, hogy nemcsak jó hallgató, hanem jó néző is, aki saját film-klubot vezet Pécs egyik mozitermében. Gondolatai az osztatlan figyelemről engem is inspiráltak. Lelkészként, anyaként egyre többször találkozom a gyülekezetben élők részéről azzal a kérdés előtti kérdéssel, hogy tudok-e egy kis időt szánni rájuk. Tulajdonképpen figyelmes és tapintatos kérdés, mert mindannyian időhiányban szenvedünk. Ilyenkor előkerül a határidő napló, de mindig vannak, lesznek megosztásra váró történetek, bajok, váratlan események, amelyek szélesebbre tágítják az időt. Én sem tudom mindig jól kezelni a napokat, jó egyensúlyt tartani, hogy mennyi időt szánok másokra és magamra, ugyanakkor különleges ajándék kilépni abból a meghatározottságból, sémából, hogy a másokra szánt idő nem a tiéd. Dietrich Boenhoffer mondta, hogy "az egyház ne foglalkozzon túl sokat önmagával". Amikor egy problémával küzdő személy elmeséli gondolatait, fájdalmait, nem az én fájdalmaim számítanak, de a másik fájdalma a magamé lesz.
Az osztatlan figyelem éppen arról szól, hogy két ember megosztja idejét, csendjét, emberségét a másikkal. Furcsa tapasztalat, hogy amikor kész vagyok megosztani időmet idős emberekkel, a halál köszöbén állókkal, vagy a példa kedvéért külföldre készülőkkel,... ők mindig többet, valami időn felettit osztanak meg velem. Ahhoz, hogy valaki kitárja a szívét, ahhoz mindig két szív kell. Amikor ajándékba kapjuk a másik figyelmét, akár lelkigondozóként, akár testvérként, vagy egy baráti csoport tagjaként, akkor éppen a szeletekre, órákra szethető idő tűnik el. Karácsony hetében megégettem egy süteményt, utána nagyon sajánáltam a konyhában töltött időt. Az időfaló eseményeken lehet bosszankodni, de sohasem érintenek meg. A kizárólagos figyelem ajándéka Isten kegyelmi valóságába invitál, hogy a Legnagyobbal kerülhetünk kapcsolatba, aki Van.
A film, és az interjú is előtérbe állítja a terapeuták zavarba ejtő tapasztalatát: az érzelmi bevonódást, érintettséget. Vajon tudjuk-e építésre, mint rombolásra használni érzelmeink ajándékát? Jézus is többször beszélt a vonzásról, ha nem is lélektani értelemben. Az érintetlenség pátoszába való burkolózás nem tesz senkit sem erősebbé, hívőbbé sem. A vonzás belső motívumai azért adottak. Vajon kit vonzunk magunkhoz? Miért vonzzuk magunkhoz? Egy pillanatra próbáljuk meg Laura és András - a két főszereplő - beszélgetését egy lelkészi hivatal irodájába transzponálni. Szerintem lehetséges. A közelség és távolság elfogadása szereplőknek és nézőknek egyaránt jó kis önismereti feladat.
Nemcsak a történeteket, hanem az igaz történeteket keresték a legjobban minden korban. Az igaz történeteket jó továbbadni, azok a szívünk legbelsejéből jönnek, sírva fakadunk tőlük, azonosulni szeretnénk velük. S a szívnek szüksége van arra, hogy lüktessen, hogy történetei továbbéljenek. Sokat tanultam Aquinói Szent Tamástól, aki több mint 700 évvel ezelőtt így foglalta össze, hogyan őrizhetjük meg jó közérzetünket. A szomorúság, a lehangoltág ellen ez az öt dolog a legjobb orvosság:
1. Az életöröm, a jó élvezete. (egy jó film is idetartozhat)
2. A sírás (elveszett emberek, életek miatt)
3. Jó barátok, akik meghallgatnak
4. Az igazságosság (magunkkal, másokkal szemben)
5. Meleg fürdő
