Hétnapos gyászt rendeltek csütörtökön a hatóságok a spanyolországi Galiciában, abban az autonóm közösségben, ahol előző nap - a legfrissebb adatok szerint - 78 halálos áldozattal és mintegy 140 sérülttel járó vonatszerencsétlenség történt.
Spanyol vonatkatasztrófa: nem terrorcselekmény történt - www.hirado.hu
Amikor először olvastam a Santiago de Compostela-nál történt súlyos vonatszerencsétlenségről, nem akartam elhinni, hogy egy emberen múlhat 78 ember halála. Ki a felelős azért, hogy szerdán este 247 utassal a Madridból induló vonat a Galiciai főváros mellett kisiklott? A vonaton nem történt terrortámadás. A vonat vezetője óriási hibát kövezett el, őrültséget tett, és bizonyosan meg fogja kapni méltó büntetését. Ez a képzett vonatvezető, aki túlélte a katasztrófát, elismerte, hogy 80 kilométer sebesség helyett jóval túllépte az érintett vonalszakaszon megengedett sebességet. Egyes lapinformációk szerint az eszeveszett száguldás akár 180-220 kilométer is lehetett.
Természetesen az okokat, a tragédia körülményeit szakértői vizsgálatok fogják feltárni, az események pontos rekonstrukcióját számítógépek fogják modellezni. Az első gondolatom sötéten motoszkál bennem: megőrült, esetleg rosszul lett a vonatvezető vagy meghibásodott a fékberendezés? Lehet más oka annak, hogy valaki több mint duplájára emeli a sebességet egy nagysebességű vasúti vonal veszélyes kanyarjában? Egyszerűen “csak” felelőtlen volt? Tényleg érteni szeretném! Minden ember a maga posztján, munkájában, napi rutinjában a nagyobb közösség jövőjének záloga és feltétele. A felelősség lényege éppen az, hogy felelni tudok tetteimért, felelek a másikért, aki bízik bennem, aki egy adott szituációban gyengébb, kiszolgáltatottabb mint én. A felelősen vállalom, hogy a magam és a másik élet eseménye, története fölé hajolok, megőrzöm a szót, a tudást, a kapcsolatot, az életet. Nincs olyan, hogy csak egy ember a felelős. Mint ahogy a vesztes, az áldozat sem marad egyedül. A veszteség most 78 csatornán, majd 140 szenvedéstörténeten áramlik tovább és tovább. A felelős ember jövőt épít, a felelőtlen csak kínokat és jajszót örökít a jövőbe. A felelősségben benne foglaltatik a másik méltóságának eszkatológikus karaktere, a reménység nyelvének és elővételezésének ajándéka.
A Santiago de Compostela-i "szenvedéstörténet" nem szerda reggel kezdődött és nem szerda este ért véget. A megállt néma idő nemcsak a szenvedés agóniájában, az utolsó szívdobbanásnál van jelen, még ha sűrűbb, felháborítóbb is mint máskor, de bennünk van akkor is, amikor nézővé válunk a másik és a saját életünkben. Nem avatkozunk közbe, nem tudunk nemet mondani, a “járókelők társadalma” lettünk, ahogy Dorothee Sölle mondta.
Katasztrófafilm mozik edzetté tették korunkat a pusztuláshoz.
Vörösmarty Mihály verses képi világa 1850-ből még megrendítette az embereket:
„Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.
Zöld ág virított a föld ormain.
Munkában élt, az ember mint a hangya.
Küzdött a kéz, a szellem működött,
Lángolt a gondos ész, a szív remélt,
S a béke izzadt homlokát törölvén
Meghozni készült a legszebb jutalmat,
Az emberüdvöt, melyért fáradott.
Ünnepre fordult a természet, ami
Szép és jeles volt benne, megjelent,
Öröm- s reménytől reszketett a lég,
Megszülni vágyván a szent szózatot,
Mely által a világot mint egy új, egy
Dicsőbb teremtés hangján üdvözölje;
Hallottuk a szót. Mélység és magasság
Visszhangozák azt. S a nagy egyetem
Megszűnt forogni egy pillanatig.
Mély csend lőn, mint szokott vész előtt.
A vész kitört. Vérfagylaló keze
Emberfejekkel labdázott az égre,
Emberszívekben dúltak lábai.” /Előszó – részlet/
A halál felett nehéz napirendre térni. Amikor súlyos betegséggel diagnosztizálnak valakit, amikor a technicizált létezés örömei között felfedezi valaki saját halandóságát, - ez a folyamat könnyebb, mert esélyt kap arra, hogy kilépjen a vádaskodás ördögi köréből. Esélyt kap arra, hogy megbéküljön. A hátralévő idő mindig ajándék; a drága idő a helyére kerül/kerülhet és fáklyaként világíthatja meg az igazán lényeges, időn-túli dolgokat.
A tudomány és technika segítségével az időt akarja a modern ember zsebre tenni, vagy kiszélesíteni. Kinek éppen mire van szüksége. De sem az időt, sem a technika uralmát nem vagyunk képesek úgy birtokolni, hogy a legújabb “időgyorsító” technológia megvédene a halál borzalmaitól.
Értelmetlen és elfogadhatatlan halál jutott a vonatszerencsétlenség áldozatainak. Felelősöket lehet találni, okokat aligha. Az biztos, hogy nem lehet gyorsan elmenni mellette, nincs gyors megoldás, kiút a gyászra. Itt nem lehet 220-ra gyorsítani. Félelem és megdöbbenés, országos gyász, csend, könnyek és érzelmi szenvedés marad a veszteség után. A váratlan tragédiák után a gyász nem múlik el hamar, sőt hosszabb ideig tart, mint némely más halál. Nem marad más csak a másik mellé állás. A mindent meghaladó türelem, a hitben és imádságban való megmaradás ideje jött el, amikor az ember nem siet és nem fordítja el fejét attól, ami fáj.
Nem létezik technikai megváltás, de van kegyelem, van isteni helyreállítás, ahol az ember nem preparációra, hanem renovációra szorul.
Hozzászólások