El Camino forever
2012.08.21. - Pálfi ZsuzsannaA Szent Jakab-út, gyakran spanyol neve (Camino de Santiago) után El Camino-nak is nevezik, ősrégi zarándokút, a kelta időkben a Tejút szimbóluma volt s a maival ellenkező irányban járták be a zarándokok. A mai út Spanyolország Galicia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai. Compostelába nemcsak egy kiindulópontból lehet eljutni, viszont az út fő része azonos. A zarándokút jelvénye a fésűkagyló, melyet az út mentén mindenütt felfestve megtalálható.... A Szent Jakab-út 1993-tól az UNESCO Világörökség részét képezi.
Előző írásomban az Isten gondviselésének megtapasztalásairól írtam Hadd egészítsem ki még néhány adalékkal, valamint néhány szösszenettel, amit érdemesnek, érdekesnek tartok megosztásra.
Nomen est omen
2012.08.20. - Jakab-Köves Gyopárka„Géza fejedelem 997 őszén meghalt. Ekkor nomád szokás szerint a hatalom az új nagyfejedelem felavatásáig Sarolt fejedelemasszony kezébe került, akinek székhelye Veszprém volt. Koppány, ugyancsak nomád szokás, a szeniorátus elve értelmében magának követelte a hatalmat és vele ugyancsak nomád szokás, a levirátus értelmében az elhunyt nagyfejedelem feleségét, Saroltot, és ostrom alá vette Veszprémet. Apja halálhírére István Esztergomba összehívta a főembereket, Koppány lázadásának hírére pedig értesítette sógorát, Gizella bátyját, Henrik bajor herceget és maga is Esztergomba vonult, ahol egyházi szertartás keretében felövezték a nagyfejedelmi karddal.”
Múlt héten Somogyváron jártunk. Lebaktattunk az árnyas erdei ösvényen a Koppány-emlékműhöz. Az apró tisztáson áll a kő és a fejfák között lógó címer, amelyen nevek szerepelnek, az Árpádok elfeledett nagyjai. Mellette forrás, egészen tiszta vizű és a nyári melegben üdítően hideg. Az ide látogató nézelődők köszönnek egymásnak, s a padokon ülve beszélgetnek ismeretlenül is elbeszélgetnek.
Egyháziasság és vallásosság
2012.08.19. - Köntös LászlóVilágviszonylatban is szinte példátlan módon csökken a magukat vallásosnak vallók száma Írországban – derült ki a Red C közvélemény-kutató intézet felméréséből. A hagyományosan katolikus szigetországban 2005-ben még a válaszadók 69 százaléka mondta magát vallásosnak, 2012-re azonban – az ír katolikus egyház szexbotrányai és belső hatalmi harcai nyomán –ez a szám 47 százalékra apadt.
A hvg.hu a Red C (név: Research - Evaluation - Direction - Clarity) sajtóközleményének főleg az Írországra vonatkozó elemzésére tér ki, ahol valóban látványosan nőtt a magukat nem vallásosként leírók száma (23%-ról 44 %-ra) az elmúlt hét évben. A hvg.hu korrekt módon megadja hivatkozásának linkjét, s mint kiderül, az írországi adat egy reprezentatív világfelmérés eredménye, amelynek címe: Vallás és ateizmus globális indexe – 2012. (Global Index of Religion and Atheism). A kutatást a WIN-Gallup International végezte, amely intézet, mint hangsúlyozzák (ld. hivatkozott anyag, Disclaimer), nem azonos a washingtoni székhelyű Gallup Inc-kel. A WIN-Gallup International 57 országban végzett kutatást. Sajnos Magyarország nincs köztük. Hét évvel ezelőtt is végeztek ilyen felmérést, tehát az adatok összehasonlítása lehetőséget kínál bizonyos tendenciák felvázolására.
Lázadás a templomban
2012.08.18. - Köntös LászlóA zenekar tagjai végig egyértelműen arról beszéltek, az előadás politikai akció volt, a valláshoz pedig semmi köze. Azért tartották azt a templomban, mert Krill pátriárka rendszeresen és nyíltan Putyint támogatta és azt mondta, minden ortodox hívőnek rá kell szavaznia. A bíró ezeket az érveket figyelembe se vette. A per fókuszában így nagyrészt a vallás megsértése állt. (...)
A Vice feltette a kérdést, miért hívják így a zenekart. “Egy női nemi szerv, aminek formátlannak és befogadónak kellene lennie, hirtelen radikális harcot kezd a kulturális berendezkedés ellen. A szexistáknak van egy határozott elképzelésük arról, hogy a nőknek hogyan kellene viselkedniük és Putyinnak is szereti megmondani, az oroszoknak hogyan kell élniük. Harcolni ez ellen - ez a Pussy Riot.” “Nem lett volna szabad ezt mondanod, általában nem ezt válaszoljuk" - vágott közbe a zenekar másik tagja. "Amikor az orosz rendőrök erről kérdezzük, mi csak annyit mondunk, ó hát nem jelent ez semmit, csak a cicák lázadását. Oroszországban sosem szabad igazat mondanod egy rendőrnek, vagy a Putyin-rendszer bármelyik hivatalnokának."
Index - Eldől az orosz puncilázadás sorsa
Ukrajnában az extrém tiltakozóakciókról ismertté vált Femen szervezet tagjai úgy fejezték ki támogatásukat a Pussy Riot tagjai iránt, hogy elfűrészelték a kijevi főtérnél álló, 2004-ben emelt feszületet. Anna Hucol, a csoport vezetője kijelentette: "A kereszt a diktatúrát támogató elnyomó vallásos előítélet jelképe. Most a keresztet imádók ártatlanokat akarnak bebörtönözni".
Történt ugye, hogy egy orosz női punkzenekar, akik rendkívül eredeti és progresszív módon önmagukat Pussy Riot-nak nevezik (pussy [pʊsi] –barka, cica, punci; riot [ raɪət] –lázadás) a moszkvai Megváltó Krisztus Székesegyházban a márciusi választások alkalmával Szűzanyához énekeltek, hogy szabadítaná meg őket Putyintól. Mire ebből a rendkívül forradalmi tettből bírósági ügy lett, nem is akármilyen büntetéseket kilátásba helyezve. Mint tegnap kiderült, a lányok két évet kaptak, mire világszerte tiltakozó akciókat szerveztek szabadon bocsátásukért. A magam részéről különválasztanám a dolgokat. Sajnálom a lányokat, európai szemmel nézve ez a büntetés ezért a tettért tényleg szokatlan. De a történetnek mégis csak van egy másik oldala, ami a nyugati sajtóban valahogy nem bír jelentést kapni. Ugyanis a politikai akció egy templomban történt. Egy templom pedig, legyen az keresztény, muszlim vagy zsidó, közösségi szakrális tér, egy közösség identitásának a kifejeződése a szenttel való kapcsolatában. No de e körülmény jelentőségének a felfogásához érteni kellene mi a különbség szent és profán között. Banális és unalmas történet ez, mondhatnám tipikus, amelyik nem csak arról szól, hogy milyen a vallásilag megtámogatott orosz hatalom belső természete, hanem arról is, hogy a rosszul értelmezett szólás-és véleménynyilvánítás szabadsága miként gázolhat bele mások érzékenységébe. S hogy a történet kiteljesedjék, egy, a Pussy Riot-tal szolidaritást vállaló ukrajnai csoport missziói hevületében már keresztet fűrészel.
Isten a Caminon
2012.08.17. - Pálfi ZsuzsannaA Szent Jakab-út, gyakran spanyol neve (Camino de Santiago) után El Camino-nak is nevezik, ősrégi zarándokút, a kelta időkben a Tejút szimbóluma volt s a maival ellenkező irányban járták be a zarándokok. A mai út Spanyolország Galicia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai. Compostelába nemcsak egy kiindulópontból lehet eljutni, viszont az út fő része azonos. A zarándokút jelvénye a fésűkagyló, melyet az út mentén mindenütt felfestve megtalálhatunk....A Szent Jakab-út 1993-tól az UNESCO Világörökség részét képezi.
Sokan sokféleképpen keresik az Istent. Sokan kötik Őt szent helyekhez, tárgyakhoz, felszentelt személyekhez, nagy, jelentőségteljes eseményekhez, földindulásokhoz, égzengésekhez. Mint említettem az 1. részben, sokat olvastam indulás előtt a témában. Különösen izgatott a leírásokban egyes misztikus élmények megosztása. Vajon nekem lesz részem ilyenben, nekem a földhözragadt nagy szkeptikusnak?! Nem vagyok hajlamos az elragadtatásra. Amikor hazajöttem, barátnőim egyszerre erre kérdeztek rá: „No, volt látomásod?” „Ó többször is! –mondtam – „Álmodtam hatalmas szendvicsekről, reggeli lustálkodásról, meg hasonló földhözragadt dolgokról!” De félre a tréfát, egy szakaszt nem felejtek el soha az útból. Cacabelos felé mentünk, hatalmas szőlőhegyeken föl-le. Éppen leszakadoztunk egymástól, ki-ki a saját tempójában. Menet közben énekelni kezdtem. „Mindig velem, Uram, mindig velem… How Great Thou Art… Amazing Grace… stb. Jött minden, aminek olyan ritmusa van, amire lehet menetelni, és a lábaim egyszerre önálló életre keltek. Nem éreztem se fájdalmat, se fáradságot. Szinte repültem.Kiléptem az időből is. Egyszer csak egy szörnyű gondolat hasított belém: olyan könnyen lépkedem, nem hagytam ott a legutóbbi helyen a hátizsákom? Elfelejteni 9 kg-t?! Oda kellett kapnom a vállamhoz, rajtam vannak a pántok? Ott voltak. Hátamon volt a zsák. Hihetetlen, de lehet így menni előre, kicsit kilépve a fizikai világból. Ez egyszer adatott meg a 12 nap során. De felejthetetlen marad.
Ha fordul a szél
2012.08.16. - Jakab BálintA levél szerint a "baloldali napilapot, a Népszavát 99 százalékban a Svájcban bejegyzett TGD Intermedia SA nevű cég birtokolja. Úgy látjuk, hogy a távoli tulajdonos nem tudja tovább életben tartani a Népszavát. A mostani siralmas helyzetünkben, amikor évek óta rendszeresen nem kapjuk meg a munkánkért járó, többször csökkentett bérünket, azt kérjük a luganoi cégtől: tegye lehetővé, hogy a magyar baloldal napilapja a jövőben is teljesíteni tudja történelmi küldetését. Adja át a kiadói jogot és a lap logóját a szerkesztőségnek, hogy mi itthon, Magyarországon vívhassuk meg a harcot a fennmaradásukért, olvasóinkra és a baloldali gondolkodású polgárokra támaszkodva".
A Kelet-európai rendszerváltásokat követően nagy erénynek számított a függetlenség. Minden sajtótermék eme szó/szlogen/varázsige égisze alatt próbálta magát eladni miközben a régi rendszerből maradt szerzőgárdája vagy nem tudta vagy nem akarta levetkőzni elköteleződését. A kezdeti megszeppenés után a régi média emberei lettek a sajtószabadság zászlóvivői
Dil Emma avagy boldog tudatlanság
2012.08.15. - Soós SzilárdKiemelkedően sok pénzt fordít jótékonykodásra az egyik leggazdagabb magyar. A támogatottak túlnyomó része azonban nem tudja, hogy a nagylelkű adományozó cégcsoportjában egy pornóvállalkozás a zászlóshajó. Néhány támogatottat a Hetek szembesített a valósággal. atv.hu Docler effektus
A cég igyekszik titkolni fő bevételi forrását: honlapjáról sok minden kiderül, csak az nem, hogy miből származik a legtöbb haszna. Ugyanakkor nagy teret szentel a jótékonykodásnak: a cégcsoport az elmúlt időszakban mintegy 1,2 milliárd forintot költött a kultúra, a sport, illetve a tudomány támogatására. ...A Hetek című hetilap munkatársa arra volt kíváncsi, milyen reakciókat vált ki a támogatottakban, ha szembesülnek vele, honnan származik a nagylelkű adományozó pénze. "A cikkben nem kívántunk ítéletet mondani a támogatásban részesülőkről, sem kellemetlen helyzetbe hozni őket, ezért a nevüket egy kivétellel nem közöljük – csupán meg kívánjuk osztani a morális dilemmára született válaszokat" - olvasható a cikk bevezetőjében.
Mégsem individualista El Camino
2012.08.15. - Pálfi ZsuzsannaA Szent Jakab-út, gyakran spanyol neve (Camino de Santiago) után El Camino-nak is nevezik, ősrégi zarándokút, a kelta időkben a Tejút szimbóluma volt s a maival ellenkező irányban járták be a zarándokok. A mai út Spanyolország Galicia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai. Compostelába nemcsak egy kiindulópontból lehet eljutni, viszont az út fő része azonos. A zarándokút jelvénye a fésűkagyló, melyet az út mentén mindenütt felfestve megtalálhatunk. Az út mentén a bencések kórházakat és rendházakat építettek.
Jeruzsálem és Róma után Santiago de Compostela a keresztény zarándoklatok egyik legfontosabb célpontja. A középkortól kezdve, mikor a Szentföldre menő zarándoklatok ellehetetlenültek, a Camino szerepe felértékelődött. A legenda szerint Szent Jakab holttestét hajón hozták Jeruzsálemből Észak-Spanyolországba. Itt eltemették azon a helyen, ahol most Santiago de Compostela található.
Talán ősz volt, mikor beszélgettem egy volt osztálytársammal, aki elmondta, fejébe vette, hogy az idei nyáron el kéne menni Spanyolországba a híres El Caminora. Rám gondolt útitársként, és talán kihirdethetnénk a gyülekezetben is, hátha van érdeklődés. Érdeklődés volt is bőven, de mire a repülőjegy foglalásra került a sor, addigra összesen +1 főt nyertünk magunk mellé. 3 nő, 3 élethelyzet: egy özvegy, egy elvált és egy szingli. Két friss negyvenes és egy hatvanas.
Mire idáig jutottunk, én már minden létező könyvet, internetes oldalt átolvastam a témában, és belelkesedtem, bőszen tervezgettem. Megbeszéltük, hogy az egész útra (760 km) sem időnk, sem pénzünk, sem bátorságunk sincs, ezért próbáljuk meg az út utolsó részét -a Leon – Santiago szakaszt a maga 325 km-vel - célul tűzni.
Mérlegre tett anyaság
2012.08.13. - Jakab-Köves GyopárkaJanics Natasa: „Egyre kevésbé bírtam elviselni, hogy nincs mellettem a kislányom. Igen, ezt nem bírtam elviselni. A két érmet nem kell megmagyarázni, de többet vártam magamtól, csak nem tudtam kihozni.”
Amíg az ember magyar sportolóink megdöbbentő teljesítményeit figyeli, megremeg a meghatottság nagyságuk előtt. Megáll az ember és megdöbben, micsoda munka, erő, tehetség és emberfeletti kitartás kíséri – nem csak érmeseinket – de az összes kijutott élversenyzőt. Janics Natasa minapi csalódottsága ugyanakkor megnyitott egy ablakot, és akaratlanul is bepillanthattunk a sikerek mögött rejlő lemondások fájdalmába.
Hit és krízis
2012.08.12. - Köntös LászlóMagyarországon mindezidáig nem készült reprezentatív felmérés arról, hány református lelkész ég ki az évek során, ugyanakkor a reformatus.hu által megkérdezett lelkigondozók szerint a lelkipásztorok akár felét is érintheti e probléma.
A magyar református lelkésztársadalom aggasztó lelki állapotáról szóló beszéd ritkán válik nyilvánosságunk részévé. Ami nem csoda, hiszen teoretikusan-teológiailag az egyház egyház voltával ez nem fér össze. Mindig is ellentmondásnak tűnik fel, ha egy lelkipásztornak lelki problémái vannak. Ha meg ezek a lelki problémák tömegesen jelentkeznek, akkor már nem is egyéni krízisekről kell beszélnünk, hanem egyháztársadalmi jelenségről. Olvassuk a fenti összeállításban, hogy ez a lelki krízis a lelkipásztorok akár ötven százalékát is érintheti. Nem tudom, pontos számok nincsenek, de a tapasztalatom nem tiltakozik ellene. Márpedig ha így van, akkor ez a lélektani jelenség messze túlmutat az egyén körén. Ez már nem pusztán pszichológiai kérdés. Ez már több.
Fotó/nyár/emlék
2012.08.11. - Bella PéterFolytatódik nyári Instagram sorozatunk, amit a #spottrnyar taggel ellátott fotók közül válogattunk ki. Még messze a nyár vége, élvezzétek ki a nyaratokat, és osszátok meg velünk az élményeiteket!
Akik ismernek, tudják, hogy úgy négy-öt éve rákaptam a fotózásra. Volt nekek is egy kis digitális gépem, emlékmegőrzésre, de aztán történt valami. Testvéremtől kaptam egy kiváló állapotban lévő öreg Praktica-t, és ezzel minden eldőlt. A dolog magával rántott. Azóta több kamerát sikerült vennem és szereznem, egy elmaradt nyaralás mellé gyűjtve vettem egy tükörreflexes digitális Nikont, majd a magam szórakoztatatására egy filmes halszemoptikás Lomo-t, lett egy Pajtásom, egy Lubitelem, egy harminc éves Polaroid stb. stb. De nem untatom ezzel a kedves olvasót. A lényeg, hogy megszerettem a fényképezést. Nem lettem művész, nem akarom megvalósítani magamat. Vadászok és tanulok, talán ez a két legfontosabb dolog nekem ebben az egészben. Így pihenek, én, aki folyamatosan szavakkal dolgozom, egy szavak nélküli világban.
Risztov Éva, olimpiai bajnok
2012.08.10. - Bella PéterTíz kilométeren szinte végig vezetve óriási győzelmet aratott Risztov Éva, aki csodálatos úszással, elképesztő hajrával lett olimpiai bajnok. Korábban csak ezüstérmekig jutott, 2005-ben csalódottságában visszavonult, két és fél év után kezdte újra, immár hosszútávúszóként. A nehéz pillantokban arra gondolt, hogy gyerekkorában megígérte az édesnyjának, egy napon olimpiai bajnok lesz belőle.
Risztov Éva beváltotta gyerekkori ígéretét, emberfeletti hajrával lett olimpiai bajnok - Origo
Risztov nem tagadja, érez elégtételt azokkal szemben, akik nem bíztak benne és megvonták tőle a támogatást, de nem akar a múlttal foglalkozni. "Az vesse rám az első követ, aki ezt meg tudja csinálni. Lehet, hogy több szeretetet kapok, vagy több támadás ér majd most, hogy olimpiai bajnok lettem, de én Debrecenben élek, engem ott szeretni fognak. Az, hogy ki mit gondol, a legkevésbé sem érdekel."
A kis tömzsi lábaim vittek a végén - Risztov Éva utat is építene, ha megkérnék - Origo
Risztov Éva aranya eddig a legnagyobb élmény nekem az olimpián, a történet tetszik, ami benne, ami mögötte van.
Már ahogy megnéztem, az különleges. Győrben volt dolgom és miután végeztem, kiültem kedvenc kávézóm teraszára, a mai bejegyzéshez akartam készülni, anyagot gyűjteni. Aztán látom az interneten, valaki kiírta, hogy Risztov Éva szép lassan aranyat nyer. Micsoda? Hogy?! De hát senki nem mondta ezt! Azt lehetett tudni, hogy úszik, de, hogy aranyért?! Gyorsan ugrás a híroldalakra, de akadozott a dolog, ide élő közvetítés kell! Az mtv online közvetítése megint nem úgy működött, ahogy kell. Nem volt más választás, mint az okostelefon, kitámasztottam magam elé, betoltam az alkalmazást (éljen a Wifi!), úgy néztem az utolsó 8-10 percet, először hang nélkül, de nem bírtam sokáig, kellett a kommentár. Hihetetlen volt az egész. Risztov Éva olimpiai bajnok, de hogyan!
Származás és identitás
2012.08.09. - Köntös László"Azt kívánom neki, hogy képes legyen jóvátenni az elmúlt éveket – mondta Köves Slomó. – És ezt azzal tudja leginkább elérni, ha a családi gyökerek megismerésén túl mindent elkövet annak érdekében, hogy más emberek ne tévedjenek hasonló tévutakra. Szegedi Csanád története, sajnos, nem egyedi. A holokauszt után sokan döntöttek úgy, hogy eltitkolják zsidó származásukat. A zsidó vezetőknek minél nagyobb nyitottságot kell mutatniuk, hogy visszahozzák őket a zsidó közösséghez."
Őszintén szólva, engem nem érdekel Szegedi Csanád származása, mint ahogyan senkié sem. S hogy Szegedi Csanád egyéni drámája mégis ekkora nyilvánosságot kapott, az vélhetően korábbi Jobbikos szerepének tulajdonítható, amely párt, mint tudjuk, élénk érdeklődést mutat származási kérdések iránt.
Fröccs
2012.08.08. - Soós SzilárdS mert a részeg embert utálom, legalább úgy, mint a kákabélűt, aki fanyalogva ásványvízzel keveri a bort – meddig és miért akarsz ilyen óvatosan élni, szomorú barátom? - tartok majd egy kivénült sváb csaposlegényt, aki megtanít vendégeim számára fröccsöt készíteni. Mert a szódavíz nem ásványvíz, ezt jegyezzük meg jól. A szóda már a civilizáció, az igaz, de nemzedékek és évszázadok fortélya kellett hozzá, míg a magyar megtanulta és feltalálta a fröccsöt, ami a hosszú élet titka. Márai Sándor A magyar borokról
"Sajátságos, de igaz, hogy fröccsöt nem tud a magánember készíteni. Hiába tanulod meg a leckét, hasztalan vásárolsz háromdecis poharakat, igen, hiába méred ki és vegyíted aggályos gondosan a két deci bort egy deci szikvízzel, a fröccs képletét csak hivatásos csapos ismeri. S a magyar, mikor feltalálta ezt a csodálatos bölcs és óvatos vegyüléket, mely elég tömény ahhoz, hogy sarkalja a borozgató férfi képzelőerejét, s ugyanakkor eléggé szelídített, hogy ne ártson a nemesebb szerveknek, mély élettapasztalatról tett tanúbizonyságot. Mert minden ásványvíz gyászos dolog, elrontja a bor jellemét, de a szikvíztől a badacsonyi vagy egri fehér illata nem változik, s a fröccs óvatos-okos keverési aránya, hála az évszázados gyakorlatnak, megóvja a magyart mindenféle kilengéstől. Magánember nem tud fröccsöt keverni. A „tréfa”, a „házmester a „hosszúlépés” keverési titkát könnyebb meglesni, mint a fröccs készítésének mesterségbeli rejtelmeit."
objektív pofon
2012.08.07. - Sz. Tóth Ildikó„Én azért nem hatódtam meg, mert annyira meghatódott a műsorvezetőnő, hogy már zavart... Ez iszonyat volt!... Ott lettem volna, izé, mikrofonnak megnyomom a köhögő gombját, két pofon, és elengedem, na, most beszélhet...”
Mert az olimpiának ez is a lényege, hogy ott minden magyar sportoló a hazájáért is küzd, és ha nyer, az egész ország vele együtt győztesként ünnepel. Bochkorért is. Hogy ő képtelen ennek az örömét átérezni, az sajnálatra méltó. De hogy a meghatódott riporternőt arcul akarja ütni, az: iszonyat!
Bochkor felpofozná a kard-aranyon elérzékenyült riportert - sport.hir24.hu
Az aranyérem megszerzésének közvetítését láttam, hallottam. Az ominózus rádióadást nem. Csak később hallgattam meg. Azóta is az "objektivitás"-on gondolkodom...
Telefonlánc
2012.08.06. - Jakab-Köves Gyopárka
Az utolsó pillanatban találtak rá arra a 28 éves férfira, aki három héten keresztül bolyongott egy amerikai sivatagban. Mikor megtalálták, inkább kibeszélte magát evés helyett.
Három hétig bolyongott a sivatagban egy amerikai autista - origo
A fiatalasszony kétségbeesve hívta fel anyját, hogy egy kicsit váltsa fel őt a gyermekeknél, mert úgy érzi, lassan begolyózik. Örökösen csak a kicsik nyavalygását hallgatja, a férjére nem számíthat, az még hétvégén is dolgozik. Legalább addig jöjjön el az anyja, hogy ő, a fiatalasszony elmehessen fodrászhoz. Az anyja azt felelte, hogy szívtelenség a lányának követelőznie, hiszen nagyon jól tudja, milyen beteg ő, az asszony. Megmondta ezt a város legjobb pszichiátere, dr. X. Y. is, hogy szó sem lehet megerőltetésről, meg lelki megrázkódtatásokról, hiszen épp most készül kigyógyulni súlyos depressziójából. De ő amúgy is tudja, hogy mindenki meg akarja ölni. Erre a vonal túlsó végén már csak meglehetősen egyhangú, de annál dühítőbb pittyegés válaszolt.
Az Olimpia mint realitás - és mint vízió
2012.08.05. - Köntös László„Nem úgy mentem oda a rajthoz, mint egy kétszeres világbajnok, hanem úgy, mint egy úszó, aki tizenötmillió embernek szeretne sikert és élményt okozni. Tizenötmillió magyar volt a hátam mögött, ez egy nagyon jó tudat. Köszönöm azoknak, akik ezt az erőt adták nekem, de elsősorban az édesanyámnak" – mondta meghatódottan.
Az Olimpia egyszerre a nemzeti identitások küzdelmének és az emberi nem egységének talán leglátványosabb metaforája. A történelem artikulált és humanizált változata. Ülsz egy fotelben, nézed, ahogyan egy-egy nemzet fiai és lányai küzdenek egymással, vélhetően azonosulsz saját néped szereplőivel, te győzöl és te veszítesz, de azért mégsem megy vérre a játék. Nem a hatalom a tét. Ez nem világháború.
De azért mégis, letagadhatatlanul világos, hogy itt bizony nézők százmillióinak bevonásával a Föld népeinek szimbolikus küzdelme folyik, közösségi identitások megformált és szabályozott harca, mintegy leképezve a történelmet. Miközben tehát azonosulsz a „sajátjaiddal”, s átéled közösségi önmagadat, azonközben ritka pillanatként kibontakozik az egész, az emberi nem, a végső egység, a glóbusz, az egymásra utaltság, a végső összetartozás.
Múltjelen
2012.08.04. - Köntös LászlóA választ nem a tanítótól kapom, hanem a videoinstallációs kiállítás megálmodójától, Füle Tamástól. A Parókia portál szerkesztőségvezetője évek óta kerülgette már az elhagyatott taliándörögdi romos épületet, mígnem a ház „elkezdett beszélni" hozzá.
A budapesti teológia és portálunk munkatársainak kreatív csapata a taliándörögdi református templom udvarát varázsolták a játék, a baráti beszélgetések és az elmélyedés helyszínévé.
Hulló körte, vakolat, áldás - Parokia
Ez a ház így él egy kicsit, bekapcsol valami folytonosságba, nem erőszakosan. Valahogy így kell ezt. Persze lakhatatlan, de elmélyülésre, pillanatnyi megállónak jó. Mondom, hogy példázat nekem. Mert a tradíciót valami ilyesminek gondolom, régi korok egykori jelenének leszűrt értelme, ami hozzátesz a mi jelenünkhöz.
Egy omladozó ház példázata és egy élettel teli tér - reformátusok a Művészetek Völgyében - Reposzt
Láttam a kiállítást, ami nem is kiállítás.
Füle Tamás, a Parokia szerkesztőségveztetője, azt találta ki, hogy a taliándörögdi régi kántortanító házának helyiségeibe a mennyezetről leereszkedő fémtartókra képernyőket tesz. A megroggyant épület amúgy üres, ami még jobban kiemeli a kontrasztot múlt és jelen életfeltételei között. A képernyőkön különböző tematikájú, az adott helyiség eredeti funkciójának megfelelő, saját készítésű filmek futnak.
Meghökkentő, meglepő, mondhatnám abszurd. Egy omladozó, az eredeti berendezéseitől megfosztott házban mai technikai eszközök, magányosan, amelyeken mégis felidéződik a valaha volt élet.
Nem csoda, ha a látogató először zavarban van. Én legalábbis igen. Mi ez? Erre a látványra nem lehet felkészülni. Az ötlet zseniális.
Egy omladozó ház példázata és egy élettel teli tér - reformátusok a Művészetek Völgyében.
2012.08.03. - Bella PéterA 22. alkalommal megrendezett fesztivál programjait a korábbi hat település helyett idén már csak kettőben hirdették meg. Kapolcs, mint szokásosan, a nagyobb koncerteknek, felolvasásoknak, gyermekprogramoknak és kirakodóvásárnak ad helyet, a közelében fekvő Taliándörögd pedig állandó kiállításaival nyújt kikapcsolódást a látogatóknak.
A szervezők már számítanak a reformátusokra a fesztivál programjának összeállításában.
A budapesti teológia és portálunk munkatársainak kreatív csapata a taliándörögdi református templom udvarát varázsolták a játék, a baráti beszélgetések és az elmélyedés helyszínévé. Aki betér ebbe az udvarba, akárhogyan is érkezett, valamit magával visz – egy mosolyt, egy gondolatot vagy éppen a nyugalom édes érzését.
A Művészetek Völgye. Furcsa Magyarországon, hogy valami ilyen hosszú ideje tartsa magát, hogy egy rendezvény huszonkét éve az legyen ami. Persze itt sem megy minden simán, volt olyan év, amikor jó pár falu csatlakozott ehhez a furcsán természetes és életigenlő programsorozathoz, most viszont a kellemesen zsúfolt Kapolcson kívül csak Taliándörögd fesztiválozik, félgőzzel, csendesen. Még nem fonnyadt el a Völgy, nem lett belőle valami programszörnyeteg. Kicsit soványabb lett, remélhetőleg csak egy időre.
Taliándörögdön van egy kis református templom, egy udvar és egy régi, düledező ház, ami egykor a kántortanító háza volt. Jöjjön a mai poszt legfontosabb mondata: aki tud, látogasson el ide, még augusztus ötig lehet. Érdemes. Egy újabb bizonyítéka annak, hogy lehet kompromisszumok nélkül, értékes és figyelemfelkeltő módon megjelennie az egyháznak.
A végtelenség ígérete
2012.08.02. - Jakab BálintA fejlesztők számára jelenleg a legnagyobb problémát az jelenti, hogy milyen nyelven, milyen formában rögzítsék rajta az atomhulladékok elásásának helyeit, hiszen a jövő emberei már lehetséges, hogy nem a ma használt nyelveken kommunikálnak majd egymással.
Évmilliókra rögzítenek majd adatokat fontos dolgokról, például az atomtemetőkről, a halál bunkereiről. A kérdés, hogy milyen nyelven, mert lehetséges, hogy már nem a mai nyelveken kommunikálnak egymással az emberek.
- ‹ előző
- 146 / 159
- következő ›